Tegnap lebénult a tacskóm. Hogy segítsek?
A törcsis sétáltatás jó, én legalábbis láttam már tacskóbénulásos tacsit felgyógyulni úgy, hogy napi háromszor megfuttattuk ilyen módszerrel.
Alapvetően bízd a dokira, vagy ha szeretnél masszázzsal segíteni, akkor keress szakembert, biztos ami biztos. Kutyafizioterápia címszó alatt találsz olyat, aki ért hozzá :)
A gerincsérv és a tacskóbénulás ugyanaz. Általában tacskóknál szokott előfordulni, azért nevezik így.
De a hivatalos neve porckorongsérv.
Az én vizsla keverék kutyámnak (köze nincs tacskóhoz...) tavaly nyár elején lett porckorongsérve. Lebénult mindkét hátsó lábára, megműtötték, de még mindig nem tud járni. Folyamatosan kapja a fizioterápiát, heti kétszer, én pedig naponta csinálom neki a szükséges gyakorlatokat, mégsem akar nagyon fejlődni. Szerintem sosem fog járni, bár az orvos, aki műtötte, bizton állítja, hogy fog.
Mi is törölközővel sétálunk, a két hátsó lába előtt, a hasa alatt szoktam átvezetni, és a két végét felül összefogom. A hátsó lábaira zoknikat szoktam gumizni, hogy ne sebesítse ki a beton.
Pisilni nem tud magától, nyomni kell a hólyagját naponta 3-szor. Emiatt vizeletpangása van, és a vizeletében olyannyira túlszaporodtak a bacik, hogy kéthetente véreset pisil. Antibiotikumot nyomjuk bele ilyenkor mindig, de már szinte az összes félére rezisztens lett.
Széklet csak úgy kipottyan, azt sem tudja irányítani.
Már kap mindenféle tablettát a gerincére és a hólyagjára is (Milgamma, stb.).
Mennyi idős a kutyád egyébként? Az enyém 4-5 éves. Szerintem örülj, hogy egyáltalán tud járni, kíméld őt nagyon. Lépcsőzés és ugrálás tilos neki.
Igen, keressetek fizioterapeutát, ő majd segít, hogy milyen masszírozási és tornáztatási lehetőségek vannak. Ezt sajnos nem tudom elmagyarázni, hogy hogy csináld a masszázst, te pedig csak úgy ne próbálkozz, mert kárt is okozhatsz vele, ha rosszul csinálod. Ezért kell a fizio.
Az állatorvossal is mindenképp konzultálj, hogy érdemes-e műteni őt vagy sem.
Ha még az sem biztos, hogy sérve van, akkor kell neki előbb röntgen és gerincfestés, vagy MR vizsgálat. A doki csak ezután tudja megmondani a tutit. Ha nem, akkor másik orvos.
Ha műtét lesz, akkor gyorsan meggyógyulhat a kutyus, főleg, mivel még most sem bénult le teljesen. A műtét csak segíthet.
Ha nem lesz műtét, akkor egész életében gyógyszereket kell szednie, hogy ne súlyosbodjon az állapota.
A porckorongsérvnél azért nem jó, ha nem műtik, mert a szétroncsolódott porckorong folyamatosan nyomást gyakorol a gerincvelőre és a gerinc mentén futó idegekre. Ha ez így marad, akkor a kutyánál idegrendszeri problémák lépnek majd fel, még gyógyszeres kezelés mellett is, lásd pl. vizeletszabályozási nehézségek vagy pedig a mozgásszervrendszer bénulása.
Ahogy segíthetsz rajta:
-Megkérdezed a dokit, hogy érdemes-e műteni.
-Keresel egy fizioterapeutát, aki segít a kezelésben, akár lesz műtét, akár nem.
-Milgamma N kapszulát adsz neki rendszeresen
-Törölközővel sétáltatod, hogy kíméld a gerincét
*Itt nagyon fontos, hogy szintben legyen a gerince a sétánál, tehát ne emeld magasabbra a hátulját mint ahol az eleje halad, mert akkor lejt a gerince, és az nem jó. Vehetsz neki kis kutyacipőt hogy ne horzsolja le a lábát.
-Vehetsz neki kutyakocsit, és avval közlekedhet. (Ez a drágábbik megoldás, de hosszú távon megéri, a kutyának és neked is kényelmesebb és biztonságosabb lesz a séta. :) )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!