Hogyan mondjam el a páromnak?
A párom jelenleg edzőtáborban van, holnap érkezik haza. A szeretett kutyáját aki már 14 éve mellette volt mindegy egyes nap. Ma reggel sajnos elkellet altatni.
Tegnap mikor hazaértem a munkából, nem jött elém az ajtóba. Már tudtam, hogy valami baja van. A helyén feküdt. Kicsit nehezen vette a levegőt. Azonnal orvoshoz vittem. Ott csináltak különböző vizsgálatokat. Egész éjszaka infúziókat kapott. Mondta az orvos, hogy menjek haza reggel menjek vissza a kórházba és beszélünk. Reggel mikor mentem, akkor már sokkal gyengébb volt a kutyus mint előtte nap. Az orvos mondta, hogy már nem lehet segíteni rajta. Javasolta, hogy altassuk el, mert ha haza viszem akkor csak megfulladna, mivel nem tud elég oxigént beszíni. És így csak szenvedne. Végül elaltatta a kiskutyát. Nagyon megviselt engem is, de a páromat is megfogja. Ezért nem tudom, hogy most telefonon mondjam el neki, vagy várjak addig míg haza jön?
Én is arra gondoltam, hogy jobb lenne megvárni. Csak esténként mikor beszélünk, megkérdezi hogy én hogy vagyok, és a kutya mit csinál.
És arra mit mondjak neki? Alszik.. :(
Amit én nem értek, hogy miért nem mondtad el neki azonnal, hogy orvoshoz kellett vinned?
Tudatalatt, hidd el tudja már, biztosan közel álltak egymáshoz.
Lehet bennem van a hiba, de én azonnal szóltam volna a páromnak,amikor láttam,hogy nem jól van a kutya.
És folyamatosan írtam volna neki,hogy mi van a dokinál, mik a fejlemények.
Elég fura,hogy ezt az egészet eltitkoltad előle és nélküle hoztad meg a döntést,hogy elaltassák.
Én biztos rohadt mérges lennék rád.Egy kapcsolatban a legfontosabb a kommunkáció..és az őszinteség..
Szóval nekem az egész szituáció annyira abszurd, nem tudom mit tegyél.. Mostmár gondolom megvárod amíg haza jön.De tuti ki fog akadni,hogy elhallgattad előle napokig...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!