Bull típusú terrierek közül melyik a legkönnyebb eset? Illetve ezek a kutyák mennyire ragaszkodóak?

Annyira ragaszkodóak, hogy le se tudod őket vakarni magadról :)

Talán a staffbull a legproblémamentesebb, de sok múlik magán az egyeden is, minden fajtából vannak cuki kenyérre kenhető darabok (már a maguk módján persze, a következetes nevelés mindegyiküknél alapfeltétel).

Hát azt buktad :) Ezek általában mindenkinek a nyakába ugranak.

De én is ilyen vagyok alapvetően, hogy nekem egy kutya ne szeressen mindenkit, viszont a pitem a kitörő nyakbaugrálós-szétnyalós lelkesedés mellett amúgy szarik mindenki más kéréseire, konkrétan az egész testét csóválva boldogan nem csinál meg senkinek semmit, és az isten nem tarthatja ott másnál, ha elindulok (néha még én sem :D). Ezt is meg lehet szokni :) Kedvel másokat, meg elszórakozik velük, de annyira más minőségű a kapcsolata velem, hogy eszembe nem jut "féltékenykedni". Az ilyen kutyák tiszteletét ki kell érdemelni, és ha az megvan, akkor olyan társat kapsz, hogy kívánni se lehet jobbat.

Apámnak volt ilyen kutyája. Bárki ellophatta volna, a kutyákat viszont meg akarta ölni. Nem lehetett vele nyugodtan kirándulni. Egy darabig normálisan elvolt, játszott, aztán átkattant és ráfogott a másikra ... Néha még akkor is, amikor játékban pont alatta volt megadóan a másik kutya. Én nem javaslom.

Ha rövidszőrű, könnyen nevelhető és izmos kutya kell, akkor már inkább bullmasztiff. Nekünk az van, ő teljesen jófej kutya és ragaszkodik is. A házat is őrzi.

A viselkedésük neveléssel és megfelelő típusú lefárasztással nem lesz gázos, de ezt sok gazda (és valószínűleg sok tenyésztő) nem tudja, vagy nem akarja elfogadni. Küzdésre lettek kitenyésztve, szóval meg kell nekik adni rá a lehetőséget más módokon, plusz közölni kell velük egyértelműen, hogy a gyökérkedést semmilyen formában nem toleráljuk, és akkor nem fogják piszkálni a többi kutyát.

A mi sulinkban nincs is igazán gond a bull típusúakkal, pedig elég sok van belőlük. Akik ovis koruktól hozzánk járnak, azok legrosszabb esetben is csak tahók, és néha el kell kapni a grabancukat, de egyáltalán nem veszélyesek. A legtöbbjükből kamaszkorban előjön a keménykedhetnék, de ha akkor le van kezelve ez a dolog, akkor nem eszkalálódik odáig, hogy félteni kelljen tőlük a többi kutyát.

Melós a nevelésük, ez tény, és nem lehet úgy tenni, mintha ők pusztán a szeretgetéstől cukipofák lennének, meg attól, hogy mindenfajta vadulást tiltunk nekik. Épp ellenkezőleg: meg kell nekik mutatni, hogy mikor vaduljanak, rácuppantani őket olyan játékra, ahol kiélhetik magukat, és nagyon keményen lefegyelmezni, ha másik kutyával is ezt akarják csinálni. Ugyanúgy, ahogy minden más fajtának is lehetőséget kell adni az ösztönei kiélésére: a német juhász dolgozzon, a husky fusson, a bull meg őrjöngjön. Csak ne a saját kedve szerint, hanem irányítottan, biztonságosan. Onnantól kezdve el lehet várni tőlük a civilizált viselkedést.