Mit csináljak, hogy egyen egyedül is, ne kelljen mellette állni?
A kutyám még fiatal, 1 éves sincs, régebben nem volt ilyen, fogalmam sincs, mi változott.
Táppal etetünk, néha főtt kaját kap, ha elfogyott a táp és nincs bolt sem nyitva (ez nem a maradékot jelenti, hanem hús+mellé rizs, zöldségek), de ez tényleg ritka.
Látszik rajta, hogy nem kedveli a tápot, de ha ott állunk mellette, vagy látótávolságon belül, akkor eszik, viszont így is iszonyú sokáig rágcsálja. Amint elindulunk valamerre, hiába nem evett még aznap semmit, jön utánunk, és nem eszik. Ilyenkor én visszamegyek előtte a tálhoz, és elrakom, hátha rájön, hogy ha egyszer elment, akkor utána már nem lesz ott a kaja.
Nem érdekli, mert másnap ugyanúgy jön utánam, ha elmegyek mellőle. Kizárólag akkor eszik egyedül, ha finom főtt kaját kap.
Mit tegyek, hogy ne kelljen ott állni mellette 20 percig, vagy hogy egyáltalán egyen rendesen, és ne órákig tartson a kajaidő?
Sajnos az ideális megoldás nem biztos, hogy fog tetszeni, mert nem túl pénztárca kímélő, de az a nagy helyzet, hogy te is inkább koplalnál, ha valami kétes eredetű lim-lom táppal akarnának tömni, normális étel helyett.
Szóval alapvetően azt kéne neki adni, amit "szeret" mivel leginkább nem csak úgy "szeretnek" 1-1 dolgot, hanem elég jól tudják, mi a jó nekik, és nem véletlenül koplal inkább.
Ha főtt kaja nem megy mindig, válts tápot.
Vagy vannak még alternatívák, kutyaszalámi, baromfi nyesedékek, mindenféle emberi fogyasztásra nem alkalmas nyesedék, (vad, stb) amit állateledel boltban lehet kapni, és nem túl drága.
Mondhatnám, hogy szard le, vedd el tőle a kajáját, és 1 hét koplalás után majd meg fogja enni, de ha ilyen látványosan ekkora undorral eszik, nem hinném, hogy az lenne a megoldás, hogy belekényszeríted egy életen át tartó kínzásba, hogy egy általa utált dologgal tömöd, mert megteheted, mert muszáj megennie, ha nem akar éhen halni...
Ó, millió féle tápot kipróbáltunk már, mindnél ugyanez volt a reakció, ideig-óráig megette, aztán már csak nyammogta. (Volt royal canin, acana, happy dog, kennels favourite, brit care, tényleg rengeteg)
Most éppen felnőtt tápra készülünk váltani, azt megköszönném, ha tudnátok jó márkát, vagy bármi alternatívát.
Nos, én nem szívesen etetném kutyaszalámival, a nyershúst sem mindig eszi meg, bár még nem próbáltuk életvitelszerűen, de egyszerűen szerintem finnyás.
A barf-ról már rengeteg jót olvastam, és nagyon hajlok afelé, hogy kipróbáljuk, de még tájékozódnom kell róla, hogy tényleg megéri-e.
Igazából mindig az a vége, hogy megy valaki után, fogalmam sincs ezt miért csinálja, nem hiszem el, hogy minden kutyának kell társaság, amíg eszik...
Barf-ot érdemes lenne kipróbálni, szerintem működne.
Ha maradnál a tápnál, akkor esetleg önts le evés előtt egy kis langyos vízzel, hátha úgy jobban csúszik neki.
Tápot nem tudok ajánlani, mert mi húsozunk :) De nyilván olyat érdemes választani, amiben nincs vagy minimális a gabona tartalom, és főleg húsból készül. Brit-et, Joserát szokták ajánlani az olcsóbbak közül.
Még egy kutya sem halt éhen, ha fel van neki kínálva az étel...
Nincs ok a pánikra, nem kell ennyire elkapatni! Lerakod, elmész, ott hagyja, elrakod, másnap, harmadnap ugyan ez. Nem fog belehalni. Ha majd igazán éhes lesz megeszi, ennyi.
Én is ugyanígy gondolom, csak azért még igazából kölyök, és azt sem szeretném, hogy 3 naponta egyen...
Egyébként akkor mit csináljak, ha lerakom, elmegyek és ott hagyja, épp indulnék felvenni, de mondjuk ő hamarabb ér oda, és elkezdi enni?
Mert ez megint csak trükközés, direkt kivárja míg odaérek, és akkor kezd enni, én pedig nem hagyom magam "manipulálni", értitek:D
(Mondjuk nem szokott elém bevágni és csak azért is odarohanni, de régebben volt rá példa egyszer-kétszer.)
Köszi az eddigi válaszokat!
Nem fog 3 naponta enni.
Hidd el éhes lesz enni fog, hozzá fog szokni szépen.
10-15 évig mellette fogsz állni mindegy egyes nap???
Kétlem.
Hiszen nekem is van mikor úgy jönnek össze a dolgok,hogy megetettem és rohanok el itthonról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!