Miért csinálja? A németjuhászom már kétszer megkapta a kezem és nem tudom miért?
A falkavezérségért nem verekedni kell, mivel semmi köze a fizikai fölényhez.
Pszichésen, mentálisan kell erősebbnek, stabilabbnak lenni.
Azt viszont nem kölyökkorában, hanem születésétől élete végéig, napi 24 órában.
Mit csinálsz rosszul?
Ha ilyet csinál, akkor úgy kb. minden lényeges dolgot.
Milyen szituációban történt a harapás?
Egyébként a falkavezérség nem csak kölyökkorban dől el. Nincs olyan, hogy akkor te voltál és ez örök érvényű.
Azt sem értem, miért eszik kézből?
Azért azt jó lenne tudni, hogy mik voltak a szituációk, amikor ez történt, illetve hogy a "megkapta" azt jelenti, hogy majdnem letépte, vagy csak pl. rossz helyen piszkáltad, és 'odaszólt'.
Igazuk van a többieknek, ha odakapkod az nem egy kerek történet, de ha egy konkrét szituációhoz kötődik ez, akkor már el lehet dönteni, súlyosságtól függően, hogy mindenképpen kell vele foglalkozni, vagy el lehet engedni a dolgot.
Valamit nagyon elrontottál.
A 7 éves kan pitem, ha játék közben megkarmol a fogával, akkor is hátralép 2 lépést, és lehajtja a fejét, és várja a reakciót. Mert tudja, hogy ez nekem fájt.
Ha a kezemből adok neki valamit, szinte lenyalja, nehogy fájdalmat okozzon.
Nő vagyok, 55 kg, és soha nem verekedtem vele (pedig 10 hetesen 3,5 kg-osan került hozzám.
Megfürdethetem, amit gyűlöl, és a fülét is kipucolom fültisztítóval, amit szintén nagyon "imád".
Soha egy pillanatra sem fordul meg a fejemben, hogy akár engem, akár a 3 éves fiunkat akár csak megcsípheti.
Szerintem nem vagy elég határozott, és következetes.
Sürgősen keress egy kutyához értő embert, aki segít neked, nehogy te legyél a következő a híradóban...
...mondjatok már légyszi olyan szitut, amikor nem jelent komoly problémát a tiszteletlenségnek az a foka, hogy egy kutya megharapja a gazdáját.
És nem kell letépni a kezét, a harapás attól még harapás marad.
Ne keverjük össze az agressziót a dominanciával.
Nagyon megharapni (kézletépés) nyilván inkább az agresszió jele, míg az effajta odakapás a dominanciáé.
És innentől baromira mindegy, mi volt a szituáció, mekkora a harapás mértéke.
Legalábbis az én szemszögemből.
A probléma gyökere így is úgyis ugyanaz, a kutya akkor teszi helyre az "emberét" amikor akarja.
Magam részéről leszarom a szituációt, meg a harapás mértékét mert nem a harapással van gond, hanem azzal, ami a kutya fejében van, hogy ezt megengedheti magának.
Hogy németjuhász, ami csipked, és nem pitbull , ami odaragad, az nem csökkenti a helyzet komolyságát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!