A cane corso kutya mennyire gyerekbarát?
Neveléstől függ.
Ha normális van szocializálva, nevelve, akkor teljesen.
Gondos szocializáció mellett teljesen. Úgy tudom, dajka kutyának is szokták nevezni. Persze nem árt az sem, ha tenyésztőtől, gondosan szelektált állományból származik.
"Vérbeli őrző-védőként kifejezetten egygazdás fajta, de családjáért és különösen annak gyermekeiért szinte bolondulásig rajong. Számára a gyermek szent és sérthetetlen. Falkájával szembeni lojalitása határtalan. Még azt is boldogan viseli, ha például a vele egy háztartásban élő, siheder szetter, pofalebenyébe csimpaszkodva cibálja. Félmázsás testének minden porcikájával igyekszik szerettei közelébe férkőzni. Gladiátori külsejét meghazudtolva, már-már zavarbaejtően ragaszkodó. Buzgalmában képes bűnbánó pofával a fotelben ülő gazda ölébe is felkéreckedni, mint valami tenyérnyi társasági kutya."
"Jellemének egészséges kifejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges a korán elkezdett szocializáció és körültekintő, következetes nevelés. Egy Cane Corso komoly erkölcsi felelősséggel ruházza föl gazdáját, hiszen egy hozzá nem értő gazda hibájából fakadóan antiszociális, kötekedő, kezelhetetlen, indokolatlanul agresszív, vagy felelőtlenül vadított kutya nemcsak hamis képet alakít ki erről a nagyszerű fajtáról, de tartása is komoly veszélyt hordozhat magában. Ezért lehetőleg az válassza társául, aki mind fizikailag, mind mentálisan képes egy nagytestű, őrző-védő eb határozott kézbentartására, azaz egyértelművé tudja tenni kutyája számára az erőviszonyokat."
szerintem egyed függő kifejezetten nem lehet megállapítani h ez most cane corso, és tuti nem fogja megharapni agyereket, mert az gyerek!!! :DD
Persze függ attól hogy van nevelve, szoktatva stb...
A sajátunk sajnos sokszor rákap a 2 éves lányomra.Ok nélkül, odamegy és bumm az arcára...szo szerint megunja agyereket, vagy egyszerűen nem tetszik neki h 3 méterrel arrébb a gyerek beszél magába...és még ugyis, hogy ott vagyunk.:S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!