Mi lehet az oka, hogy két éves kan border collie kutyám, aki minden emberrel és póráz nélkül a kutyákkal is barátságos, pórázon majd megőrül, ha meglát egy kutyát?
Köszönöm a tanácsokat, remélem tanulok belőlük! Így elolvasva egyszerűnek tűnik, hogy ültessem le és nyugtassam meg, de élesben sajnos nem olyan egyszerű, a kutyám nem az az éhenkórász fajta, így egy másik kutyáról a jutalomfalat nem igazán vonja el a figyelmét. De talán ha úgy indulok el vele, hogy nagyon éhes....
Azt hiszem, azért egy kicsit alábecsülitek egy border erejét, hihetetlen energia van benne, már négy hónapos korában sem tudtuk magunk mellett tartani pórázon, ha ő menni akart.
A haltit már próbáltuk, biztos azzal is elrontottunk valamit, mert őt nem érdekelte, hogy bevág a pofijába, akkor is húzott, de egyébként tényleg könnyen vissza lehetett fordítani vele, csak féltettem a szemét, alatta mindig ott volt a bevágás, mire hazaértünk. Már nem emlékszem, hogy eredeti volt-e.
Valóban szükségem lenne valami más fegyelmező eszközre, úgyhogy ha ezekkel a tanácsokkal nem boldogulok, tényleg keresek másik oktatót, vagy elviszem hozzád a kutyát Akumi nevű felhasználó.
Nem olvastam el az előző válaszokat szóval ha már valaki írta akkor bocsi.
Border collie-ra teljesen felesleges fojtót tenni. Pöttön kutya, igazából mindenki "elbánik" vele. Akkor szoktak fojtót használni, ha 1, a kutya nagyon nagy és erős. 2, a gazda gyenge a kutyához képest.
Ha a kutyasuli nem oldja meg a problémát akkor válts iskolát. Ha pécsi vagy ajánlom a Syriust-t.
a fojtót jól kell használni, hogy hasson, de ha idegenkedsz tőle akkor már ki is dobhatod, úgy nem fog menni.
én is a haltit ajánlom, humánusabb(nak néz ki, a fojtó sem ördögtől való, sőt, a szöges és az elektromos se, csak nem mindegy hogy ki, hogy és miért használja ;) ), a kutyának viszont egy váratlan élmény. elég gyorsan leveszik, hogy mit lehet benne és mit nem.
önmagában viszont ez nem elég, legyél határozott és ne engedj neki. én azt csinálom, hogy ha látok másik kutyát szólok neki, magam mellé hívom, ha nem jön akkor odarántom, nincs mese, és mellettem KELL jönnie. nincs kiugatás sem. ha érzed, hogy nem fog menni, nem marad ott, akkor az elején fogd meg a nyakörvét. ha nyugodtan elmentetek a másik kutya mellett akkor dícsérd meg. ha nem viselkedik akkor cseszd le.
az ok változó lehet, a legtöbb kutya feszültebb pórázon, ha meg a gazdi elkezd szorongani, hogy jajjmostmilesz, mert egyszer már volt baleset onnantól egyre rosszabb szokott lenni, megérzik a legapróbb rezdülésedet is és reagálnak rá. ez normális dolog, csak meg kell tanulni kezelni. próbálj nyugodt lenni, nem pánikolni vagy idegeskedni. ha te nyugodt és következetes vagy ő is nyugodtabb lesz és elfogadja amit szeretnél.
na most látom, hogy próbáltad a haltit. nem jól használtad.
tök mindegy, hogy eredeti -e. sohasem szabad hagyni se nyakörvben, se fojtóban, se haltiban, hogy húzzon a kutya. a kutyákat murvára nem zavarja, hogy valami bevág a nyakukba vagy a pofájukba, keményebbek ők annál. rántani kell. és kutyától függ, hogy mekkorát. az enyémnél legtöbbször elég csuklóból, épphogy elmozdul a feje az egyik oldalra, de ha már belefeszül akkor rendesen hirtelen kell rántani. nyakörvnél is. az már régen hőz, ha bármibe belefeszül és húzhat, azt maximum ha hámban direkt azt akarod, hogy húzzon valamit!
én a jutalomfalatozást azért nem ajánlom, mert nem hordhatsz egész életedben magadnál... ha éppen van és azzal dícséred, az rendben van, de én nevelésre nem használnám a megvezetést. ha meg akarod tanítani, hogy körbe forogjon, akkor tök jó módszer, ha húzod a kezedet és azzal vezeted. de ha jutalomfalatot dugsz az orra alá és azzal próbálod elvonni a figyelmét miközben másik kutyára támadna... egyszer úgyis jobban fogja érdekelni a kutya/bármi mint a kaja. ha szólsz neki és rádnéz akkor mehet a kaja, de nem szabad megvesztegetni egy kutyát.
Jutalomfalatot se egész életen át kell nyilván :D Legalábbis nálunk egy ideig volt, aztán felváltotta a sima dicséret, ha jól csinált valamit.
Nem kéne rángatni azt a kutyát. Mennyi lehet egy border, 15-17 kg? Az nem olyan sok, ha kiugrik simán visszapakolod a helyére. Teszel rá normális nyakörvet, sima pórázt és ha őrjöngeni kezd, a nyakörvet elkapod, magad mellé pakolod őkutyaságát vagy szembeállsz vele(nem! az arcába mászni) és lenyugtatod a kutyát, nagyon határozott "nem" legyen az utasítás (ilyen finom csitt, légyszimaradjcsendben nem fog működni) és szépen kivárod, amíg befejezi a hisztit és eljut a tudatáig mit akarsz tőle. Nyilván az elején nehezebben fog menni és lehet, hogy csak a 10. nemre fog elkussolni.
Ha idegenkedsz a fojtótól, akkor tényleg ne használd. Nekem bull keverékem van, mindenki fojtót ajánlgatott rá (kiugrálós, lobbanékony, kicsi de erős kutya). Én vettem rá egy ilyen strapabíró, de kényelmes nyakörvet: [link]
Tökéletes. Amikor párszor kiugrott mellőlem és visszafogtam, akkor se vájt a nyakába, nem hergelte magát még jobban és sokkal hamarabb le is tudtam állítani, ha valamiért hisztizett/cirkuszolt.
Én is nyugodtabb vagyok, mert nem nyomorgatja a nyakát és nem is tudja belőle kihúzni a fejét ha pl. megriad valamitől (a keskeny nyakörvekből sajna ki tudja).
Ezzel az egésszel azt akarom mondani, hogy meg kell találni azt az eszközt is, amivel képes vagy nyugodtan irányítani a kutyát. Valakinél ez a fojtó, másnál egy széles nyakörv.
SŐT. Ha TE például úgy érzed, hogy hámban tudod a legjobban kontrollálni a kutyát, akkor azzal vidd!
A lényeg, hogy TE a megfelelő lelkiállapotban foglalkozz a kutyáddal, ez a legfontosabb! Ehhez pedig segítséget nyújt az az eszköz, amit magabiztosan tudsz használni!
a jutalomfalatot pont azért nem szoktam ajánlani mert van aki félreérti és onnantól kezdve tömi a kutyát, lóbálja előtte a fél grillcsirkét csak a kutya közben szarik rá a probléma meg nem oldódik meg... kezdők könnyen beleesnek ebbe a hibába.
és nem rángatni kell a kutyát hanem rántani. ha jól csinálod kétszer rántasz és többször nem kell. nem hülye a kutya.
nekem is borderem van, nem kis ölebek. semmi baja nem lesz se egy fojtótól, se semmitől, csak nem mindegy, hogy ki használja... a kérdezőnek pont nem kéne.
igazából a kérdezőnek tényleg csak lenyugodni kéne és átvenni az irányítást, de van akinek ez nem megy eszköz nélkül.
Az oka az, hogy pórázon (feszesen) érzi a kutya, hogy ott vagy, magabiztossá teszi. Ha nincs póráz, nem olyan magabiztos, és nem áll neki "arcoskodni".
Saját tapasztalat egy border collie tenyészetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!