Van itt olyan, aki cica mellé kutyát vett?
Nálam fordítva volt, a kutya mellé kellett cicát szerezni, mert ahonnan hoztuk, ott sok macska volt, és nagyon szerette őket. Ha sétálni vittem, akkor megállt a kapuban, ahol cicát látott, és nyüszögött, hogy az kell neki :)
Később befogadtam egy kistestű keveréket, ő nem volt oda a cicákért, de mivel kisebb volt, mint a kandúrom, nem mert vele ujjat húzni :)
Ha túl sokáig él egyedül az állat a lakásban, akkor nehezebben fogja befogadni az új jövevényt, félteni fogja a territóriumát, na meg a kiváltságos pozícióját, de persze sok múlik az állat habitusán, vérmérsékletén is.
Nekem az első kutyám cicával nőtt fel, 1 nap különbséggel kerültek hozzám, mindketten véletlenül. Aztán sajnos a kutyámat megmérgezték, így a cica egyedül maradt. De utána 10hónappal beleszerettem egy bull fiúcskába, és mikor elhoztam, még csak át sem villant az agyamon, hogy mi lesz, ha nem fogja csípni a macskákat...de szerencsém volt, annyira hálás volt mindenért, hogy pillanatok alatt megszerette a macskát, először furcsa volt, mintha meg akarná enni, de a cicám okos, tudja, hogy nem futni kell a kutya elől, mert annál jobban üldözi, hanem megállt (életét kockáztatva), aztán szerintem ő is csak pislogott mert nagy puszicsapások következtek:D:D Azóta is imádják egymást, vagyis inkább úgy mondom, hogy a kutya rajong a cicáért, a cica meg úgy van vele, hogy oké, lehetsz a közelemben,de ha belépsz az intim szférámba, én belekapaszkodok a pofácskádba és azon fogok lógni:D
Megszokott kép...mikor macska lóg a kutyán:D Még szerencse, hogy itthon nem vérnyúlkutya:D
Ha papillonod lesz, inkább őt kell majd félteni a macskától :-)
Lutri egyébként, felnőtt macska előfordulhat, hogy nem lesz odáig a kölyök kutyáért. Hosszabb (hónapos nagyságrendű) szoktatásra fel kell készülni, utána azért valószínűbb, hogy ha nem is öribarik lesznek, de nem zavarják egymást. Biztosabbra tudsz menni, ha vagy olyan felnőtt macskát fogadsz be, aki ideiglenesnél volt kutyákkal, és így tudod, hogy kutyakompatibilis. Vagy ha mindenképp kölyköt szeretnél, akkor amíg nem tudod megvenni a papillont, máshogy szocializálod már kis kortól a cicát kutyákkal, pl ideiglenesezel egy menhelynek (természetesen csak macskabarát kutyákat). Bónuszként ezzel nagyon sokat segítesz is :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!