Nem szerettem volna kutyát, most mégis én nevelem, mit lehetne tenni?
Ezt a kérdést eredetileg a cicás csoportban tettem fel, de gondoltam, itt talán több gyakorlati segítséget, ötletet kapok a kutyás gazdiktól, ezért elnézést az ismétlésért, de ide is beírom.
Előre is elnézést kérek, ez egy nagyon hosszú panaszáradat lesz, de muszáj kiírnom magamból! :(
Én világéletemben cicás voltam, mindig is sokkal közelebb állt hozzám a macskák természete, mint a kutyáké (volt egyszer egy kutyusunk is, szerettem, de a szívem mélyén akkor is a macsekunk volt inkább a kedvencem).
Ha hazaértem az iskolából, a kutyánk egyből letepert örömében és belém törölte a sáros mancsát (nagy testű kutya volt, nyomhatott vagy 40-50 kg-t, én pedig akkoriban lehettem 10-11 éves), össze-vissza nyalt, a boldogságtól össze is pisilte magát, szóval mire beértem a házba, csöpögött rólam a nyál, a sár és a kutyapisi. Ezzel szemben odabent amint a cicám is meghallotta, hogy megjöttem, felnyávogott valahol a lakásban és már kocogott is elém magasra tartott farkincával. Ő nem ugrált, nem lihegett az arcomba, még csak össze sem nyalt, mégis ugyanúgy örült nekem, csak máshogy fejezte ki magát. Szolidan odadörgölőzött a lábamhoz, csinált néhány tekergőző nyolcast a bokám körül, közben kedvesen dorombolt nekem és lám, nem lettem se sáros, se nyálas, se pisis, pedig láthatóan a cicám is ugyanúgy boldog volt, hogy itthon vagyok és szeretettel, örömmel fogadott. Csak az ő üdvözlése sokkal kevesebb nyállal és kosszal járt. :D
Na, szóval a fentiekből is látszik, hogy szívesebben vettem a macskám társaságát, mint a kutyusét.
Viszont olyan párt adott mellém az ég, aki inkább kutyapárti. Náluk mindig is voltak kutyák, bár inkább kint lakó kutyusok, semmint benti kedvencek, de lényegében akkor is az egész családjuk kutyás. Mi 4 éve vagyunk együtt, nagyon szeretjük egymást, 2 éve együtt is élünk egy közös kis albérletben, közösen tervezzük a jövőnket, egyszóval ideális a kapcsolatunk.
Ráadásul olyan lakást találtunk, ahol a tulajdonos engedi, hogy kisállatot tartsunk, így egyértelmű volt, hogy költözik velem a cicám is. A párom is beleegyezett, bár kezdetben kicsit húzta a száját miatta.
Csakhogy a költözés után nem sokkal elkezdte rágni a fülemet, hogy ha nekem itt lehet a macskám, neki miért nem lehet egy kutyája? Hosszú hetek, hónapok után végül beadtam a derekamat, és rábólintottam, oké, nem bánom, legyen egy kutyánk is. Panellakásban lakunk, sokszor mondogattam neki, hogy a kutyával szerintem várni kéne, míg lesz lehetőségünk kertes házban lakni, de ő nagyon szerette volna, így végül 1 hónapja elhoztuk a kiskutyánkat is, egy jelenleg 3 hónapos német közép spitz kutyust.
Amióta itt van a kutya, gyakorlatilag csak én foglalkozom vele (előre sejtettem, hogy ez lesz), mivel a párom nap közben dolgozik, este pedig fáradt. Ezért én járok le sétálni a kutyával, én etetem-itatom, én hordom az állatorvoshoz is, én takarítok utána, én mosom fel a pisit, én nevelem, fegyelmezem, én viszem le a kutyafuttatóra, hogy szocializálódjon, stb, pedig bevallom őszintén, hogy nem értek a kutyákhoz. Mindig is macskáim voltak, és merőben más egy kiskutyáról gondoskodni.
A lényeg, hogy tulajdonképpen most úgy néz ki, mintha nekem lenne egy kutyám, habár eredetileg a párom szerette volna, de mégis az én nyakamba szakadt a nevelése, gondozása, ellátása, egyszóval minden. Próbáltam vele beszélni erről, hogy ez így nem lesz jó, örülnék, ha többet segítene a kutya körüli teendőkben, mert eredetileg ő szerette volna ezt a kiskutyát, és igaz, hogy belementem, de én ezt nem egyedül vállaltam! Nekem egy cicám volt, akivel teljesen problémamentesen és kulturáltan lehet együtt élni, jól nevelt, okos, intelligens cica, és őszintén szólva a kutya összehasonlíthatatlanul több gondot és problémát okoz, mint a cicám. A macska ugyebár szobatiszta és szó nélkül alomra jár, nem kell vele naponta 6-7 alkalommal sétálni járni, nem rágja meg a cipőinket, nem szedi szét a szemeteskosarat a konyhában, amíg én mindössze 10 percre leugrom a sarki boltba, stb, egyszóval a macskával tized annyi gond sincs, mint a kutyussal. Szeretem ezt a kiskutyát, aranyos meg minden, de akkor is nyűg. Főleg egyedül. Nem lenne vele semmi gondom, ha néha a párom is levinné, mondjuk meló után amikor hazaér, vagy mondjuk reggel egyszer-egyszer ő is felmosna a kutya után, és nem várná meg, míg én felkelek és felpucolom a kakit, de ő mindig fáradt (reggel azért, mert "még nem ébredt fel teljesen"), és ha meg is kérem, hogy ugyan már, fogd meg a kutyádat és légy szíves vidd le 15 percre a parkba, panaszkodik, hogy mennyit dolgozott, és egyébként is, miért nem tudom levinni én, ha már egyszer úgyis ezt szokta meg a kutya.
Nekik mindig is kinti kutyáik voltak, persze hogy úgy könnyű, nem kell bíbelődni a szobatisztaság kérdésével, ha nincs kedve a kutyához, akkor egyszerűen nem megy ki az udvarra és kész, de ez egy kis panellakás, itt minden más, mint egy kertes házban! Szerintem ő sem tudta, mit vállal azzal, hogy idebent akart tartani egy hiperaktív spiccet, de most már itt van velünk, felelősséget vállaltunk érte, akkor is kell vele foglalkozni, ha neki ez nem tetszik!
Igazából nem is tudom, mit szeretnék kérdezni. Hogy mit csináljak a kutyával vagy hogy mit csináljak a párommal? :D Én nem értek a kutyaneveléshez, nem is a szívem csücskei, bár nagyon szeretek minden állatot, és más kutyáját szívesen abajgatom, de nekem itthonra (főleg egyedül) nagyon sok ez a kiskutya. Folyton a sarkamban van, jön utánam mindenhová, még a wc-re is elkísér (ha pedig kizárom, nyüszög az ajtóban, amiért ki lett csukva), nincs meg a személyes terem, amit a cicámtól mindig megkaptam és megszoktam. Valahogy olyan tolakodó a szeretete, mintha rám akarná erőltetni, és nekem ez szokatlan. A cicám soha nincs így rám telepedve, a kutyus ezzel szemben reggeltől estig a nyakamon lóg, egész nap követ bárhová is megyek a lakásban, most is itt van és épp az ágyunk sarkát igyekszik szétrágni...
Nem igazán tudom, mit lehetne kezdeni ezzel a helyzettel.
Hogy vegyem rá a párom, hogy foglalkozzon többet a kutyával? Vagy mit csináljak? Nekem egyedül sok ez a kiskutya, de úgy lettem nevelve, hogy amiért egyszer felelősséget vállaltam, azért már én felelek egy életen át, akkor is, ha teher. Úgyhogy ha már egyszer itt van, igyekszem annyit foglalkozni vele, amennyit bírok (mást úgyse tudok csinálni, mivel a kutya mindenképpen kiköveteli magának a figyelmet, ha akarom, ha nem), és igyekszem normálisan gondoskodni róla, de én még mindig azt mondom, jobb lett volna ezzel megvárni a kertes házat... :S
Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Adott ez a kiskutya, akit a párom szeretett volna, de ő szinte egyáltalán nem törődik vele, meg adott vagyok én, akinek gondoznia és nevelnie kell helyette, bár annyira sosem szerettem volna kutyát (főleg nem lakásban).
Hogyan lehetne rendezni ezeket a lehetetlen viszonyokat?
Kérlek, hogy ne ítéljetek el! Vannak kutyás emberek meg vannak olyanok, mint én. Szeretem őket, szívesen játszok velük, örömmel megsimogatom őket, kedvelem a társaságukat, de nem vagyok az a kifejezett "minden álmom egy saját kiskutya otthonra" típusú ember. Azonban szeretnék valami megoldást találni erre a helyzetre, ami nekem, a kutyának és a páromnak is egyaránt megfelel.
Bízom benne, hogy Ti talán tudok ebben segíteni! :)
Előre is köszönöm (és azt is, hogy végigolvastátok, tudom, nem lehetett egyszerű, szóval még egyszer elnézést kérek a kisregény miatt). :D
válasza:
válasza:Annyira nem viszi sétálni, hogy gyakorlatilag azt se tudja, hol tartom a pórázt. :D
Etetni is csak úgy eteti meg, ha kifejezetten megkérem rá és akkor is mindig visszakérdez, hogy mennyit is kell adni neki, mert ő nem tudja. Igazából az etetési időket se tudja, azt is én tartom fejben.
Elajándékozni nem akarja. Mikor láttam, hogy az első 2 hétben semmit nem segít a kutya körül és alig foglalkozik vele, már akkor mondtam neki, hogy akkor inkább adjuk oda valakinek, aki tényleg törődik is vele, és akinek való egy ilyen kutyus. Erre az volt a válasza, hogy nem, nem, ő nem adja oda másnak, ez a mi kiskutyánk, és ne adjuk fel ilyen könnyen!
válasza:Nos, ez elég nehéz helyzet. Valahol megértelek, mert én is inkább macskapárti vagyok, és bizony nagy felelősség egy kutya tartása. Nagyobb, mint egy macskáé (a macskatartás se könnyű természetesen, de a macska nevelése nem kerül annyi energiába, mint egy kutyáé!). Viszont azt már te is beláthatod, hogy kár volt engedned a párodnak. Szerintem valahol ő is érzi, hogy "sok" a kutya, csak nem beszél róla.
Véleményem szerint el kéne vele beszélgetned kicsit erélyesebben, hogy így teljesen felesleges volt idehozni ezt az állatot. Te nem akartál kutyát (illetve nem panellakásba), és nem csak neked kéne vele foglalkoznod vele. Az nem derül ki az írásodból, hogy dolgozol-e vagy sem, de nekem úgy jött le, hogy nem. Teszem azt, ha te is dolgoznál legalább annyit, amennyit ő, ki foglalkozna a kutyával? Senki? Élné világát nyugodtan nálatok, aztán majd lesz vele ami lesz? Mond meg a párodnak, hogy változtasson a hozzáállásán, mert jelen helyzetben olyan, mintha ez a te kutyád lenne, és nem a tiétek. A kutya valószínűleg téged tekint most falkavezérnek, rád fog leginkább hallgatni a későbbiek folyamán is.
válasza:Húúh hát ez tényleg elég hosszúra sikeredett, ezért be is vetettem a gyorsolvasási módszeremet.
Ha nem is kisregényt, de egy amerikai filmekhez hasonló vígjátékot lehetne belőle írni:
Adott a srác aki nem szereti a kutyákat, a macskákat annál jobban és belekényszerül egy számára kellemetlen helyzetbe, ami eleinte sok bosszúságot és konfliktust szül. A néző számára irtó cuki ahogy szerencsétlenkedik is bosszankodik a kutyával, kizárólag a párja kedvéért. Telnek múlnak a hónapok, a kényszerű gazdi egyre jobban belejön a kutyanevelésbe. Rájön, hogy a kutyával mennyit kell foglalkozni, ami először teher. Rájön, hogy a kutya nem hugyozza össze magát, ha a gazdi többet foglalkozik vele, mert számíthat a szeretetére. Az ember neveli a kutyát látszólag, majd kiderül, hogy a kutya formálja át a gazdit. Rengeteg komikus szituáció születik a történet alatt, mert a fiú egy ideig titkolja a szerelme elől, hogy nehezen bír a kutyákkal, a nő látszólag azt hiszi minden rendben van, mert a férfi nem meri elmondani, hogy aznap is épp milyen bosszúság érte. Mikor már feladni látszik, úgy dönt a férfi, hogy megtanítja valamire a kutyát, amit addig sosem csinált és ezzel meglepi a párját.
A film utolsó harmadában ráveszi a nő előtt a kutyát a betanított produkcióra (nem kell nagy dologra gondolni, hogy átugrik tűzkarikán, meg ilyenek. csak pl. szépen leül, kér, behívható, visszahozza a labdát stb.)
Erre a nő elérzékenyül és boldogan a férfi nyakába ugrik.
Ekkor egymásra néznek, a férfi a nőre, majd a kutyára, a nő a kutyára, majd a férfira, és a férfi már nem egy nyálzó gépet lát a szőrdögben, hanem egy érző lényt.
Aztán vagy az lesz a sztori vége, hogy ezentúl még többet kell a pasinak a kutyákkal foglalkozni, vagy rájön a nő, hogy neki is érdemes lenne velük többet foglalkozni. Minden esetre a pasi rájön, hogy a kutyák nem is olyan borzalmasak, mint azt hitte.
Én még jelenleg egyetemre járok (a párom tavaly végzett), ezért volt több időm a kutyával foglalkozni, de jövő héten már nekem is kezdődik a suli. Szeptember közepétől egészen a szemeszter végéig, azaz decemberig területi gyakorlatokra kell járnom minden héten, hétfőtől péntekig.
Pontosan ettől tartok én is, amit írtál, kedves #3 válaszoló. Ha elkezdődik a gyakorlatom, nincs mese. Reggel 6-ra kell mennem (vagyis én 5 körül már indulok itthonról) és délután 3 körül érek csak haza. Ki fogja akkor rendezni a kutyust? Ki eteti meg és ki viszi sétálni, ha én reggel 5-től délután 3-ig itthon se leszek? Ami azt illeti, arra pedig nem igazán vágyom, hogy miután 04:30-kor kelek és 8 órát dolgozom, végül arra kelljen hazaérnem, hogy pisiben és kakiban úszik az egész lakás, a kutya vonyít az éhségtől és megint minden rám marad (takarítás, etetés, séta... stb).
A párom csak 8-ra jár dolgozni, 7 körül kel fel. Én vállalom, hogy leviszem sétálni fél 5 körül, miután felkeltem, de aztán? A párom úgyse viszi le, annyi séta meg neki nem lesz elég délután 3-ig, és már előre látom, hogy megint minden munka az én nyakamba fog szakadni. :(
válasza:Bocsi, nem bántásból írom ezt, de 4 éves ismered a párod, nem is sejtetted, hogy ez lesz belőle?
Az én példám: mi 5 éve vagyunk együtt a barátommal, 3 hónapja költöztünk össze. Ő is rágja a fülem egy kiscicával, hogy de nagyon szeretne, mert jaj de cuki meg minden. Igen ám, csak voltak nekik macskáik, amikor még az anyjánál lakott, az összes macska elhanyagolt volt. Hozzájuk került egy fekete kiscica, na abba nagyon szerelmes volt, imádta, de ez a szeretet annyiban ki is merült, hogy néha megsimogatta és csókolom. Úgy volt, hogy ezt a cicát elhozzuk az albérletbe, de a párom se szobatisztaságra nem nevelte, se semmire. A macska azóta is "anyósomnál" van, már nem olyan érdekes a párom számára, mert már másfél éves. Én pedig megmondtam neki, hogy mivel 4 emeletesben lakunk, ahol nincs szemétledobó, én 1000%, hogy nem fogok szaladgálni a macskaalommal, fésülni sem fogom a macskát ha vedlik, se a cuccait nem én fogom megvenni (mert ezt is mondtam már neki sokszor, hogy kell felszerelés, mégsem vett meg semmit a macskának), szóval nem. Tudom, hogy csak addig fogja gondozni a cicát, amíg kicsi, aztán megunja.
Szerintem előbb neked is mérlegelned kellett volna, mielőtt elhozzátok a kiskutyát. Azért panelben nem olyan a kutyatartás, mintha ki lenne téve a kertbe, aztán akkor mész ki hozzá, amikor épp kedved van. A párod meg gondolom szintén csak ennyit csinált anno. Utólag már nehéz tanácsot adni. De mindképpen hatnod kell valahogy a párodra.
Te dolgozol? Ha nem, lehet emiatt varrja a nyakadba a párod a kutyát, gondolván hogy "te úgyis ráérsz". Szerintem az lenne a legjobb megoldás, ha pár napra megszüntetnéd a "szolgáltatásaidat", pár napra menj haza valamiért, vagy a barátnőkkel menj el pár napra valahova, a lényeg, hogy a párod maradjon együtt a kutyával, hogy muszáj legyen neki megcsinálni a dolgokat. Egyébként az sem kifogás, hogy dolgozik, vannak akik 9 órát vannak távol, egyedülállóak, mégis van kutyájuk aki semmiben sem szenved hiányt.
Ha végképp nem működik nála semmi, akkor szerintem adj neki ultimátumot, hogy vagy besegít (először még ne akarj mindent rázúdítani, csak szépen fokozatosan vegye át a kutyát tőled), vagy megy a kutya új gazdához.
válasza:Ezek a válaszok... :D
Először is, Kedves Kérdező, nagyon rendes embernek tűnsz ezek alapján, öröm volt olvasni! :) NAGYON NAGYON BÜSZKE VAGYOK RÁD (és te is legyél magadra) így látatlanban is, hogy bár nem akartál kutyát mégis ilyen jól gondját viseled!!!!!
Párodnak mondd meg kerek perec, hogy nem rajongsz a kutyákért és sürgősen szálljon be a kutyázásba, mert csalódtál benne,hogy ennyire letojja az egészet, mi lesz így ha gyereketek lesz? (hátha kicsit magába száll :D)
Régen mikor a nagy kutyák összenyaltak azért megsúgom nem a kutya volt a hibás :) Szüleid nem nevelték meg kellően, egy jól nevelt kutya nem támadja le így a gazdit!!!! Figyelj, nekem sintértelepről van egy csupaszáj izompacsirta kutyám, hát az első hetek pokoliak voltak, fölugrált, összenyalt, harapdált, alig lehetett bírni vele. Most már mint a kisangyal megvárja amíg bejövök (és nem sír utánam, ha elmegyek itthonról) és szolidan odajön üdvözölni.
Mi a titok? Olvasgassátok ezt a pároddal és tartsátok be, a kulcs a NYUGALOM és a KÖVETKEZETES NEVELÉS!!!!
Tudom, úgy kívánod ezt az egészet mint púpot a hátadra, de hidd el, ha következetesek, szigorúak, de igazságosak vagytok a kutyával, akkor az összes általad leírt problémáról könnyen le lehet szoktatni! És egy jól nevelt kutyával öröm együtt élni :) Az írásodból úgy vettem ki hogy a kutya még kölyök (?), na ilyenkor tényleg ki tudják készíteni az embert idegileg :D
Fogd fel úgy a kutyázást, mint kihívást. Ha egyszer bevállalsz majd gyerekeket, nagyon jól fog jönni, hogy már:
- nyugodtabban tudod kezelni a helyzeteket
- következes tudsz lenni
- jobban tudsz alkalmazkodni
De tényleg.
A kutya egyébként azért követ (ha kölyök akkor főleg), mert te jelented neki a biztonságot vagy úgy hiszi neki kell RÁD vigyáznia vagy mert egyszerűen nem követelted ki a személyes teredet :) MINDENRE meg kell tanítani, hiszen magától honnan is tudhatná, hogy téged idegesít ez vagy az? :)
Egyébként én pont fordítva vagyok, én kutyás vagyok és nem rajongok a macskákért (kifejezetten nem szeretem őket), de egyik rokonomnál voltam egy hónapot és nekem kellett foglalkozni azzal a szerencsétlen macskájával :D Úgyhogy átérzem a helyzetedet :D Mindkét állatnak gyökeresen más a természete, a macska inkább magának való, a kutya meg falkaállat, ő úgy érzi jól magát, ha csapatban élhet :)
Mindenesetre eddig NAGYON ügyesen csinálod, tényleg! Olvasgasd azt az oldalt, amit linkeltem, minden problémádra leírja a megoldást, úgyhogy ne keseredj el, nincs lehetetlen! :D
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!