Hogy dolgozzam föl hogy a kutyám nincs többé?

nagyon sajnállak

szerintem legyen egy új kölyökkutyád ő majd leköti a figyelmed

ebbe biztos vagyok

Együttérzésem.

Nekem az segített, hogy elkezdtem kijárni egy menhelyre kutyákat sétáltatni. Így kutyáztam is, jót tettem az ottani kutyusokkal, lefoglaltam magam.

Az idő még, ami segíteni fog, de neked is meg kell próbálnod elfoglalnod magad olyan dolgokkal, amit szeretsz/értelmet adnak a napjaidnak. (Nekem a menhelyre járás ilyen).

Megmondom őszintén, én sem tudnék rögtön a kutyám halála után új kutyát szerezni, ahogy a férjem halála után se tudnék azonnal bepasizni, csak hogy ne legyek egyedül. A gyásznak idő kell, ahogy az új kötődés kialakításához is.

Kérdező: őszinte részvétem. Tudom, milyen érzés, mikor a szemed sarkából látni véled a mozgását, de ő nincs ott, mikor éjszaka hallani véled a mocorgását, és rádöbbensz, hogy soha többé nem hallod... még hosszú hónapok múlva is. Nem tudok vigasztalót mondani. Ez egy fájdalmas időszak, és sajnos az idő az egyedüli gyógyír.

De ettől még nem szabad megülnöd a gödör alján. Amint írtad, van egy cicád is. Nem fogja betölteni a kutyád helyén támadt űrt, de most őrá összpontosítsd a figyelmedet egy darabig. Sportolj, sétálj a természetben, végezz valami kreatív, alkotó tevékenységet, írj, rajzolj, zenélj.

És nagyon jó ötletnek tartom, amit előttem írtak: menj ki egy menhelyre segíteni. Mondd el, hogy egyelőre nem szeretnél egy kutyát sem örökbefogadni, mert még gyászolod a kutyádat, de szívesen elvinnél egyet-egyet sétálni a szabad idődben. Sokat segítenél ezzel a gazdátlan kutyáknak. Ki tudja, talán idővel közelebbi kapcsolatba kerülsz valamelyikükkel, és eljön az idő, mikor hazaviheted. De ez nem kényszer, hagyd, hogy a saját tempójában történjen.

Sajnálom a kutyusodat. Ilyenkor sokan egyből hoznak egy másikat, de én sem tudnék. Én az első kutyám elvesztésekor teljesen magamba fordultam, útáltam hazamenni, ott lenni, egyszerűen szabadulni akartam, nem akartam emlékezni. Ez volt 1-2 hónapig. Igaz, közben a másik kutyusommal foglalkoztam, és ő tartotta bennem a lelket, de azért eléggé kikészültem. Megmérgezték, és több, mint 1 hétig volt remény, hogy felgyógyul, aztán utolsó nap feladta :( 1,5 éves volt, és annyira hirtelen jött, hogy fel sem tudtam fogni. 10 hónapig eszembe sem volt, hogy legyen egy másik kutyám (a még meglévő mellé), aztán jött egy "kihagyhatatlan" ajánlat, ugyanis vagy elhozok egy kutyát, vagy megölik. (minden állatvédő stb tele). Nagy kihívás volt, ugyanis enyhén szólva mindenre ráment, ami mozgott, legyen az ember, vagy állat. Aztán pont ez a csodálatos adottsága, nem hagyott gondolkozni, mert mindig résen kellett lennem, és foglalkoznom kellett vele, és most már teljesen másképp látom. Már nem szomorkodok, hogy van, ami kimaradt az előző kutyám életéből, sajnos ez ellen már nem tudok tenni. Inkább azon vagyok, hogy a mostani kutyáimnak megadjam azt a sok jót, amit megérdemelnek. Az biztos, hogy még egszer nem lesz olyan kutyám, mármint nem csak azért, mert tökéletes volt, hanem nem is szeretnék olyan kutyát, mert rá emlékeztetne.

Én azt javaslom, hogy foglald le magad, olvass, nézz sorozatot (de ne drámát), sportolj..aztán ha már kicsit jobban vagy, akkor járj el menhelyekre segíteni, ha sok szabadidőd van, és az ottaniak is örülni fognak, mert sajnos sok meló van egy menhelyen, és az önkéntes kevés :(

Igaz, msot meleg van, de kicsit borúsabb időben lehet sétáltani őket, ők imádni fogják, te pedig remélhetőleg csak velük foglalkozol, és kifáradsz, annyira, hogy ne tudj összeomlani a fájdalmad miatt.

Tudom, hogy korai ilyet mondani, de aztán ha esetleg megtetszik egy kutya, akkor örökbe is fogadhatod.