Mi a véleményetek az alábbi, örökbefogadás cikkről?

Szentimentális, illetve az akar lenni, de igazából túl rövid és túl sok információt tartalmaz ahhoz, hogy tényleg mélyen megható legyen. Az emberek ilyen stílusban írják meg az első fogalmazásaikat általános iskolában, csak talán kevésbé fejlett szókinccsel.

Ráadásul kicsit fals képet fest, mintha bizony a befogadott kutyák csak úgy automatikusan jól neveltek lennének, hálából, amiért meg lettek mentve. Pedig baromira nem.

Szóval én nem estem hanyatt tőle, na. Jó, hogy feldobták a témát, de ennél több hasznát nemigen látom.

"A mentett kutya soha nem felejti el, mit tettél érte, ezért nap mint nap csak azért él, hogy meghálálja."

A szomszédom is dumált ilyesmit, akinek nincs kutyája, amikor találtuk a kiskutyánkat és megmutattuk neki.

Meg ilyeneket mondott még, hogy biztos bántották szegényt, miket élhetett át szerencsétlen.

Holott szerintem nem bántotta senki, csak meglógott otthonról. Jól volt tartva, elég dagi is volt, csak a chip hiányzott belőle.

A mentett kutya soha nem felejti el mit tettél...

Most komolyan elmorzsoltam egy könnycseppet, ez majdnem olyan megható, mint a Julia sorozat 138. része, amikor Juan Armando de la Nova egymásra talál Julia Sanchezzel

Röviden és tömören: bullshit. 3 mentett kutyám van, tudom, miről beszélek. Az egyik egy köcsög, szökős husky, aki mindig a kiskapukat keresi, nem azt, hogy hogyan adjon nekem hálát, amiért megmentettem. A staffimnak az első naptól fogva olyan önbizalma van, annyira kiegyensúlyozott, hogy hihetetlen, pedig volt talán 17 kiló a most 25 kilós kutya, mikor a gyepire bekerült. Csont-bőrre éheztették. A 3. kutyámmal igaz, hogy az első naptól imádjuk egymást, és az első órától póráz nélkül jött velünk, de ő is csinált olyan cifrákat, hogy azt hittem a hajam égnek áll. Nem láttam még őt arról gondolkodni, hogy milyen csodálatos, hogy gazdi megmentett, milyen szörnyű életem volt előtte, jajj.

Ezek emberi érzelmek, amiket a kutyák terén nem túl tájékozott szerző kivetít a kutyákra, szép magyar szóval élve antropomorfizálja őket, csak ezzel az a baj, mint írtam, hogy bullshit.

A csöpögős, nagymamikat megindító sztorik helyett jó lenne, ha valódi történetek lennének inkább. Az érzelmekkel nincs gond, én is sokszor nyálazom a kutyáimmal, főleg a kicsivel, akit úgy hívok, hogy napsugár, mert beragyogja az életemet, és sárga:D, de ennek van is alapja, van mögötte tartalom, nem egy hamis képet festek.

Elég általános iskolás szintű a megfogalmazás. Rövid és semmitmondó. Olyan, mintha megadott szó számra törekedett volna az író és közben a tartalom eltűnt. Ráadásul logikailag is defektes néhány helyen:

" A harmadik kutyára nem találtunk más indokot a párommal, csak hogy kertes házba költöztünk, kell "valami nagyobb" is, hiszen a két kicsi nem nyújt elég védelmet a betörések ellen.Kinéztünk hát magunknak egy már akkor tízéves, kissé süket, kissé hályogos szemű, de imádnivaló dalmatát a fajtával foglalkozó egyesülettől."

Visszaolvastam a "költő", milyen sületlenségeket írkált? Nem hiszem. Semmi érzelmet nem vált ki, nincs hasznos információ tartalma, nincs célja a cikknek. Még szerencse, hogy van mellette néhány kép az megmenti a teljes bukástól.

Egyébként miért számít, hogy mit szólnak az emberek pont ehhez a cikkhez?