Hogy tanítsam meg a kutyám, hogy ne támadjon rá a többi kutyára?
Ez egy erős jellemű kutya, akihez határozott, erős jellemű gazdi szükséges. Természetesen nem verni kell a kutyát, de ki kell építened előtte a tekintélyedet, mielőtt baj lesz. Ehhez pedig szükségesek a fizikai ingerek is, amit talán te erőszaknak éreznél.
Javaslatom: menjetek el kutyasuliba, ahol egyrészt tud kutyákkal is szocializálódni, vagy legalább közömbösítik, másrészt megtanítanak téged, hogy hogyan neveld, hogyan tiltsd hatékonyan a nem kívánatos viselkedést nála.
Azért nem fogad szót, mert semmi negatív következménye nincs annak, hogy rászóltál.
Kérd szakemberek segítségét (kiképzők). Ha elsajátítod, hogyan kell egy ilyen kutyát (bár minden kutyát...) nevelni, utána már egyedül is menni fog.
Egyéb tippem a házhoz jövő kiképző, de az nyilván drágább. Valamint azért is lenne jó a kutyasuli, mert ott kutyákkal is találkozik és lehet őt szocializálni, kutyákhoz szoktatni, a velük való normális viselkedésre tanítani.
Fojtónyakörv, szájkosár, így tudod vinni.
(Igen, tudom, mielőtt valaki beszólna, hogy a fojtó használatát meg kell tanulni, de azzal azért könnyebb megtartani addig is, míg eljutnak a kutyasuliba, ott pedig megmutatják a használatát!)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!