Szerintetek mi az a tett a kutya részéről (bűn), amiért már fizikai büntetés jár?

Kert szétrombolása, pimaszkodás. Kiskorában megpróbált kergetőzni velem az ellopott és széttépett pulcsikkal, virágokkal. Akkor kapott.

Emellett behívás megtagadása, elszaladgálás, felugrálás kisgyerekre, nénikre(még akkor is, ha azok provokálták ki).

Húzás a sétán, mert emberkedni akar a kerítésen belüli kutyákkal. Ilyenkor kap a fenekére, néha megcsípem, ha ráfordul a kezemre, akkor pofont is kap. Szeretem, imádom, ölelem, de erősebb nálam, szóval igyekszem nagyon bevésni a kis fejébe a határokat.

ÉÉéés, dominancia fitogtatás.

Ha a kutya csak megmorogja a gazdáját, már akkor is kijár neki egy óriási pofon. Csak hogy ne szokja meg a gondolatát annak, hogy esetleg nem a gazda a falkavezér, sőt, annál is magasabb rangú lény. Ezt persze más módon is meg lehet oldani, és egy erős termetű, erős harapású kutyával nem mindig érdemes kikezdeni, de ha a kutya nem szokja meg már kölyökkorában a helyes sorrendet, akkor felnőttként idomítani már nem lehet, csak megtörni. Ha viszont a kutya megszokja, hogy bizonyos alapszabályoknak engedelmeskednie kell, és akkor egyébként meseélet van, akkor nem kell neki sokat magyarázni.

Mi az a fizikai büntetés? Az orrára koppintás? Ez büntetés? Nem, ez csak egy jelzés, egy apró kellemetlenség. Elég megfigyelni, hogy a szülőállat vagy egy másik felnőtt kutya hogyan szoktatja a kölyköt a rendre. Amikor kell, odaharap, de csak annyira, hogy a kölyök érezze, hogy ez sokkal jobban is fájhatna. Az adagolt kellemetlenség alapvető része a kondicionálásnak, és aki azt hiszi, hogy a kutya kondicionálás nélkül, "meggyőzéssel" is nevelhető, az egyszerűen nem érti, hogy a kutya csak egy intelligens állat. Ahogy az ember is az, elég sokszor. Egy kutyának, elsősorban fiatalkorában nem lehet megmagyarázni, hogy mit nem szabad, hanem amikor megpróbálja, ki kell osztani érte a kellemetlenséget. Egy bökés, egy koppintás, egy nyakas, vagy bizony különleges esetekben valami verés is kell. Ez van.

Elég jól ismerem az intelligens kutya gondolkodásmódját, és meg vagyok győződve arról, hogy csak elég korlátozott módon képes látni a közeli jövőt. Nem sok kutya tudja összekötni a csínytevést az utána következő szidással. Most megesszük a tortát az asztalról, aztán hogy mit hoz a homályos jövő, azt ki tudja még, olyan nincs is. Torta van, most, itt. Hamm. Utána persze már tudja, hogy ezt nem kellett volna, mert elmúlt az inger, kezdenek felderengeni neki a hasonló események emlékei, de akkor már késő, szerinte is. Sajnos egy ilyen aranyos, de rövidke észt kondicionálni kell a fontos, számára vagy számunkra veszélyes tettei ellen. Ezen tettek egyike, hogy a gazdára támadunk. Olyan ötlet nem létezhet számára, mert az a kutya onnantól életveszélyes. Ha a gazda felsőbbrendű lény helyett pusztán a sor egyik tagjává válik, akkor ki lehet őt hívni, lehet küzdeni azért, hogy a sorban elé kerüljünk, így szól a kutya ösztöne. És ha csak egy vizsláról van is szó, az már erősebb az embernél, ha valamiért mégiscsak harcra kerülne sor.

Egyébként a kutya az embernél sokkal tisztességesebb lény a maga módján, az ösztöne szerint. Egy egészséges kutya nem bántja azt az ellenségét, amelyik harcképtelenné válik és a megadás jeleit mutatja. Az a kutya, amelyik a földön fekvő, jajgató embert harapja, már torz gondolkodású, a saját falkájára is veszélyes, káros, kiselejtezendő egyed. A farkasok nem is tűrik meg maguk között az ilyet, mi viszont direkt ilyenné nevelünk kutyákat, valami eszetlen hóbortból.

Ha a gazda idomítja a kutyát egy keveset, még kisebb korában, bármire, az nagyon sokat segít a mindenféle fegyelmezésben. Ül, fekszik, séta, ott marad, apport, ugat, nem is kell több. Egyszerűen rögzül benne a "jó után jutalom, rossz után semmi" elv, és ez segít irányba terelni az életszemléletét. :-)

Az olyan nagyobb ívű büntetés, mint az evés megvonása, teljesen haszontalan. A "büntetés", ahogy mi azt felfogjuk, általában elég kétes sikerű. A kutya képtelen összekapcsolni vele a múltat, ő most egyszerűen csak éhes, és nem jön a vacsora. És amikor kéri, akkor a gazda elutasít, harag jelét mutatja, pedig ő nem adott rá semmi okot, ő igazán szépen kérte a vacsorát. Hogy a probléma forrása az a torta-ügy még délután, az ugyanúgy felfoghatatlan, nemlétező dolog számára, mint nekünk az ötödik térdimenzió. Vagy még inkább. Délután, hol van az már, talán sosem létezett...

A legfontosabb mindenféle nevelésben – gyereknevelésben is – a KÖVETKEZETESSÉG. Egyszerre büntetni és jutalmazni (vagy kényeztetni) súlyos hiba. A büntetés így nem büntetéssé válik, egy rossz lépés kellemetlen következményévé, hanem valami homályos okú, de végül is megszokható életforma lesz. És akkor a kutya ugyanúgy elvadul, elkanászodik, mint az a gyerek, aki mindenért kap egy pofont, csak úgy. Megtanulja kijátszani a gazdát, és önálló életre rendezkedik be. Nem, bűnért büntetni kell, és büntetni bűnért kell, lehetőleg minél hamarabb és a "tetthelyen". És a következő simogatásig el kell telnie a kutya számára végtelen hosszúságú, a simogatás utáni sóvárgással töltött időnek. A bűn és a büntetés kapcsolódjon össze benne minél elemibb szinten, a kondicionálás reflexszerű szintjén, és jól különüljön el az élet minden más eseményétől, akkor lesz hatásos. És akkor súlya lesz már annak is, hogy felemeljük a hangunkat. Használjunk következetes és rövid, egyértelmű szavakat, fölöslegesen magyaráznak az idős nénik hosszasan a makacskodó kutyusuknak, az csak megfejthetetlen háttérzaj. Legyen egy vagy két szavunk a büntetés előrejelzésére, például "Blöki, pofon!". Ha az a néhány áttekinthető ok–okozat kapcsolat felépül az agyában, akkor ennyi is elég lehet pár kisebb disznóság megelőzésére. Pláne mert a kutya csak ritkán képes felfogni, hogy a gazda őt távolról is látja. :-)

Aki kutyát nevelni akar, az döntse el, hogy beengedi-e a lakásba, felengedi-e a karosszékbe, az ágyra, milyen rendben akarja etetni, sétáltatni, és amennyire csak lehet, tartsa magát ehhez. Az, hogy ha felmászik az ágyra, most kap egy taslit, máskor meg nem, azzal csak annyit érünk el, hogy a taslit ugyanúgy az időjárás kiszámíthatatlan részének fogja tekinteni, mint az esőt. Ha pedig ilyen alapszabályt megszeg, akkor ki kell osztani a kellemetlenséget. Valamit, ami fáj egy kicsit, és jobb nélküle, a fájdalom úgyis elmúlik hamarosan, de az emléke ott lebeghet, lassan összekapcsolódva az éppen esedékes, számtalanodik disznóságával. (A kutya sokkal jobban elviseli a fájdalmat az embernél, ez néha azért baj, mert nem vesszük észre egy sérülését vagy betegségét.) A kutya a "próbák és hibák" módszerével deríti ki a határvonalak helyét, és csak egyértelmű jelek alapján tud tájékozódni.

Az én egyik kutyám egyszer a közeli erdőben sétálva enni kezdett valami ott talált dögöt. Mókus, sün, nem tudom, mi volt, nem is számít. Nagyon megvertem szegény kutyát, ott helyben, világossá téve neki az okot is. Ilyenkor nem hagyhatjuk, hogy ne támadjon fel benne a félelem, amikor legközelebb ismét talál egy másik elhullott állatot, és belekóstolna. Mert akkor másnapra már el is pusztul. Néha ilyenre is gondolni kell.