Két gyermekem van . A kisfiam 4, a lányom 7 éves. Értelmes, okos gyerekek. Imádják az állatokat. Régen még elég volt hetente megsimogatni a nagyi kutyáját, de mostanában állandóan a kutya a téma. Nagyon szeretnének egyet. Én és a férjem sokáig elleneztük a dolgot. Mi is szeretjük a kutyákat, gyerekkorunkban is mindig volt mellettünk kutyus, de úgy gondoltuk még várunk néhány évet. De szerintem nem kell tovább várni. Tudom hogy gyerekeknek nem ajánlotok kutyát, de nem a gyerekeké lenne (max később már vihetnék egyedül sétálni meg ilyenek). Kölyköt szeretnénk aki velük együtt nőhet fel. A gyerekeknek még nem mondtuk, mert ha esetleg mégsem lenne jó ötlet akkor ne csalódjanak nagyot. Kertes családiházban lakunk, de egy szobakutyát szeretnénk, lehetőleg kistestűt. Tudjuk hogy mennyibe kerül egy fajtatiszta kutya. Van udvarunk, oda sokszor kiengednénk. Napi 3 órát tudunk vele sétálni. Nyárra tervezzük, addig természetesen utánanéznénk a nevelésének/gondozásának. Bevállaljuk?
2015. márc. 21. 21:13
1/10 anonim válasza:
Mindkettőtöknek volt kutyája, tehát nagyjából tisztában vagytok vele, hogy mivel jár a kutyatartás. Én nem látom hátrányát, de nektek kell eldöntenetek, hogy tartatok-e ott az életben, hogy be tudjátok vállalni. Ekkora gyerekek jó eséllyel hamar rá fognak unni, tehát számoljatok vele, hogy élete végéig minden feladat rátok fog hárulni, a sétáltatástól kezdve az etetésen át a játszásig minden és nem lehet azt mondni egy élőlénynek, hogy bocs, de a gyerekek meguntak, akkor már nem kellesz. Előfordulhat (volt már itt ilyen kérdés), tehát ezt rágjátok át és utána döntsetek.
2015. márc. 21. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
2/10 anonim válasza:
Így igen.
2015. márc. 21. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
3/10 anonim válasza:
Szerintem igen:-))
2015. márc. 21. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
4/10 anonim válasza:
A válaszom igen. Már a kérdés feltevésével is többet tettetek, mint a legtöbb friss kutyatulajdonos.
Saját példa: Kóbor kutya becsavargott a portára befogadtuk első kutyaként nulla ismerettel. Nekünk mázlink volt egy hatalmas esés (összetört szemüveggel) és némi rágás, ásás volt a tandíj...
Hiába szobakutya vigyétek suliba. A házirend a kutya számára is legyen tiszta. A kutyával tisztázzátok, hogy a gyerekek a Gazda Gyerekei (ez általában automatikus, ha nem szakember tud segíteni). A kutyának legyen egy kis helye, ahol a gyerekek sem nyúlhatnak hozzá.
Ha ezek megvannak, boldogan fogtok együtt élni.
2015. márc. 21. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
5/10 anonim válasza:
Ha a férjed is egyetért, és a leírtak mind így vannak (és lesznek), akkor igen. :) A gyerekeknek is jó, ha kutyával nőnek fel.
Annyit fűznék hozzá, hogy egy kölyökkutya nem szobatiszta még, és hogy minél hamarabb az legyen, eleinte kb. 2 óránként ki kell vinni, a lakásban meg sokat takarítani, erre készüljetek fel.
2015. márc. 22. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
6/10 anonim válasza:
Szerintem is bevállalhatjátok, mivel a kérdésből is kitűnik, hogy tisztában vagytok vele, hogy nektek kell gondozni a kutyust, mert a gyerekek ehhez még kicsik. Ha az is tiszta, hogy egy kiskutya egy kissé felborítja a család eddig megszokott életét, akkor bátran vágjatok bele.
2015. márc. 22. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
7/10 anonim válasza:
Én a helyedben nem zárnám ki a felnőtt kutyát sem, lehet szerencsésebb lenne kisgyerekek mellett, mint a kölyök, aki ás, rág és nem szobatiszta. Vannak kistestűek között is szervezeteknél gazdikeresők, akik már túl vannak a "gyermek betegségeken". A yorkie fajtamentést például ők csinálják, nagyon korrektül, egészségileg és lelkileg rendbe rakva adnak örökbe kutyát.
Köszi a válaszokat. Mi egy cavalier king charles spánielre gondoltunk. Szerintetek?
2015. márc. 22. 15:26
10/10 anonim válasza:
Igen. Vállaljátok. De a gyerekeknek tanítsátok meg az alapvető dolgokat egy kutyával szemben: Nem nyúlunk hozzá ha eszik/iszik/pihen, és a jeleket is, például ha csóválja a farkát, akkor örül. Kutyasuli és előtte kutyaovi nagyon hasznos lenne, mert a következő éveket is nagyon megkönnyítené. A cavalier king charles spánielt én is tudnám ajánlani, de gyerekek mellé a bichon havanese is jó döntés lenne. Mivel mindkettőtöknek volt már kutyája, tudjátok hogy ez mivel jár.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!