Áttörés? Véletlen siker? Így marad vagy ne bízzam el magam?

A kutyám még nincs 1,5 éves, nagy pofájú, balhés kamasz, rossz előélettel, viszont nagyon lelkis, bújós. Eddig ha hagytam bújni, agyába szállt és bepróbálkozott, a kutyasuliban folyamatosan küzdöttem vele, az akaratok harca volt, kínlódás. Mindenki jobban haladt, mint mi, ha kedve szottyant,ott hagyott a pályán, keverte a már megtanult parancsokat, szörnyű volt, félt mindentől.

Azt leszögezném, hogy semmi nem változott a mindennapjainkban, napi 10 perc gyakorlás, 1 óra séta két részletben, ha nincs nagyon hideg, kint van, egyébként bent, viszont a kutya mintha 180 fokot fordult volna: figyelmes, engedelmes, bármiről lehívható szabadon is, tökéletesen csinálja a feladatokat póráz nélkül, nem kekeckedik és FIGYEL RÁM, illetve kevésbé ijedős is. Mi történt? Ez így fog maradni?