Áttörés? Véletlen siker? Így marad vagy ne bízzam el magam?

nem igazán merem elhinni, hogy varázsütésre álomkutya lett :)

Minden egyes kutyasulis alkalommal elolvadok tőle, milyen ügyes okos, de egyszerűen nem merem elhinni, hogy ez az én kutyám, méghozzá az a kutya, akivel eddig rémálom volt elmenni bárhová. Nem, hogy a behívás nem ment, de egyszerűen olyan volt, mintha direkt utálna,most meg. Keresi a társaságom, figyel rám, ha elengedem és szabadon nem kezd el balhézni mindennel ami él és mozog. Számítsak rá, hogy visszaesik, vagy marad már az a kutya, aki úgy viselkedik,ahogy az a fajtájának a nagy könyvben meg van írva?

Igyekszem, szeretnék egy igazi munkakutyát, versenyezni, sikereket elérni együtt, sokat túrázni szabadon, mindenhova vinni magammal. Már egy éve járunk lassan suliba és eddig ez teljesen elérhetetlennek tűnt, minden kutyától félt, mindennek nekitámadt, pórázrántásra széthullott, egyszerően kikapcsolt az agya ha kutyasuliba mentünk, színtiszta szenvedés volt az egész. Mi voltunk az a tipikus "hülyep...csa kezelheteten nagykutyával" páros, akik ott szenvednek, ahonnan a kezdő sulis 1 hónap alatt a bamba 8éves francia bulldoggal tovább lép, akinek a kutyáját nem lehet elengedni, mert tuti a 90 kilós KÁJ-nak fog nekirontani, vagy csak simán leszarja a gazdit és folyamatosan csak a káromkodást meg a fojtó zörgését lehet hallani.

És most... mintha elvitték volna az ufo-k és reggelre letettek volna egy agymosott, nyugis, bújós, higgadt figyelmes kutyuskát. Még mindig nem hiszem el, hogy ez az én kutyám,és hogy végre működik minden, amit másoknál láttam, bevált, én meg akárhogy kínlódtam, ez a kis szemét maximum berottyant és megmakacsolta magát tőle.

Jajj nagyon remélem :) Már pont azon gondolkoztam, hogy abbahagyom az egészet. Gyerekkorom óta ez a fajta volt az álmaim netovábbja, és már komoyan majdnem bebeszéltem magamnak, hogy egy béna, kutyanevelésre alkalmatlan gazdi vagyok, és az elkövetkezendő tizenpár évben az lesz a sorsom, hogy míg mindenki nyugodtan kisétál a páya szélére, én majd ott állok, mint borjú az újkapuban és nem hogy nem hagyom ott a kutyát, de inkább azzal szenvedek, hogy lefeküdjön... itthon meg megy minden, mint a karikacsapás...

Néha komolyan rosszul éreztem magam, hogy minek égek itt, jobb lenne otthon a kanapén a dögnek is,meg nekem is.

És most, kiugrok a bőrömből :) mintha álmodnék. Mondjuk jutalomfalattal egyáltalán nemdolgozik, de kit érdekel mitől, csinálja és pontos :)