Ti hogyan fogadtatok örökbe kutyust menhelyről?

Én többször kijártam, az első nap kölcsönösen "kinéztük" egymást a későbbi kutyámmal. Mivel ő bántalmazott kutya volt, és nagyon félt, többször kijártam hozzá, sétáltattam, megetettem, és csak azután hoztam el, hogy elkezdett megbízni bennem. Érdemes megfigyelni a viselkedésüket, és jó tudni azt is, hogy milyen trauma érte őket előzőleg, mennyi ideje vannak már bent, mert a (testileg) lelkileg sérült kutyákhoz rengeteg türelem kell, és ez nagy felelősség is... Nagyon ragaszkodóak, és nagyon félnek attól, hogy újból magára hagyják őket.Persze, ez nem minden esetben van így.

Az enyém pl. órákig vonyított, mikor a lakásban hagytam,nem evett, nem ivott, és még epilepsziás rohamok is rájöttek, pedig előtte hetekig fokozatosan szoktattam hozzá az egyedülléthez (először 5 perc, aztán 10 perc,stb.). Félt a hirtelen mozdulatoktól, a hangos szótól, a férfiaktól,stb. Szerencsére ma már rendben van, de azért még duzzog, ha sokáig egyedül hagyom:-).

Előtted már feltették ezt a kérdést...

http://www.gyakorikerdesek.hu/allatok__kutyak__6548144-hogya..

Szintén gyepiről: a neten átnéztem a kutyáikat, kimentem, körbesétáltam, kizártam egy párat, mert túl izgágák voltak nekem, az egyik megtetszett, bementem hozzá, minden baja volt, mondtam, hogy őt kérem, kihozták, aláírtam, hazamentünk.

Ahol ideiglenes vagyok ott tisztességgel kikérdezik a jelöltet, hová viszik, mire kell, kintre/bentre, van-e másik állat, gyerek, stb és az alapján ajánlanak kutyát. Nem bánják, ha elviszi sétálni vagy eltölt vele egy kis időt. Szerződés, aztán mehet a kutya. (Külföldre családlátogatást is szerveznek.)

Én azt ajánlom, hogy lehetőség szerint többször is menj ki a kutyákhoz és ismerd meg a kiszemelteket minél jobban.

Gyepmesteri telepre mentem ki húgommal. Tudtam, milyen kutyát szeretnék: lehetőleg kant, max közepes méretűt, minimum 1 éveset, de inkább idősebbet és ne legyen nagyon pörgős.

Több kutya is tetszett ill én is tetszettem nekik, aztán végül egy kis csúnya sovány, krákogó, nagyon büdös feketét hoztam el, mert valszeg úgyse kellett volna senkinek. Többször körbe mentünk, kérdezgettük a gondozót,teszteltem a kutyákat mennyire borul el az agyuk (az izgalomtól) ha simogatom őket, stb.

Húgom persze simán kihozott volna valami nagy dögöt vagy egy stafford kölyköt (mert olyan cuki és a szomszédnak is olyanja van...), az eszébe se jutott hogy egy nagy kutya mennyit eszik, mennyi ereje van, ill hogy a staffinak valszeg baromi nagy mozgásigénye van :D Áldom az eszemet, hogy nem hagytam magam eltéríteni.

Pech, hogy mikor kezdett testesedni a kis feketeség, igencsak megizmosodott és nagyon úgy néz ki, hogy staffi vér (és mozgásigény) is csörgedezik az ereiben XD

De imádom, nagyszerű kutya.

Az első kutyit (kaukázusi) kölyökként hoztuk el a családtól - menhelyi közvetítéssel - mert nem etették.

Gyönnyörű lett,13 évig volt velünk. Amikor elkezdett kamaszodni, sokat volt egyedül a kertben, és .

ránk ugrált örömében, gondoltuk, kéne egy társ.

A menhely kihelyezett kutyákat, napi 10 Ft-ért, mert nem volt hely a telepen.

Mi egy csúnyácska só-bors foxi keveréket kaptunk, a városban szedték össze, kiskutyákat várt, a szemét műtötték.

Annyira megszerettük, hogy örökbe vettük. Ő lett a legszófogadóbb édes kicsi kutyánk, most is megkönnyezem, tavalyig,18 évig volt velünk. Egyedülaz volt ciki, hogy a városban mindig kukázni akart, ahogy előzőéletében szokott :)

Amikor egyedül maradt, hoztunk mellé kölyökkutyát a telepről.

Sokat kijártunk, sétáltattunk. Megvoltak együtt, de öregecske már nem játszott a kora miatt vele :(

Felnőtt, gyönyörű keverék, jó jelző kutya lett, de sokat van bent is.

Több kutyát már nem akarok, mert mindig akkora fájdalom az elvesztésük.

6 kutyánk van, mindegyik ugyanarról a menhelyről. Az első, Luna 2,5 hónaposan került hozzánk. Úgy indult, hogy 1 éves, kan, közepes testűt szeretnénk. Aztán megláttuk ezt a csontsovány kis fekete szuka kölyköt, ahogy nyúlkál ki a rácson, és ott vége volt minden elképzelésnek, ő lett a mi kutyánk. A kölyökkor minden rosszaságát végig csináltuk, mindent szétrágott, de azóta is imádjuk!

Pár évre rá elkezdtem önkénteskedni ugyanazon a menhelyen, 4 hónapig sétáltattam egy nagytestű, barna keverék kant, olyan tipikus jellegtelen, senkinek sem kellő kutya volt. 4 hónap után örökbefogadtuk, ő Zone. A legnyugodtabb kutya a világon. A másik 4 kutyánk ideiglenesnek indult, de végül itt maradtak. Sok-sok másik ideiglenesünk volt, de őket nem tudtuk elengedni. Lizi 7 hónapig volt nálunk ideiglenesen, mikor eldöntöttük, nem megy sehova. Amúgy sem volt érdemi érdeklődő, egy szinte mindenre allergiás argentin dog keverékre. Jubit láncon tartotta az előző gazdája... Maya úgy került a menhelyre, hogy hármas stádium patella ficama volt, 3 órás műtét volt korrigálni, a lába sosem lesz 100 százalékos. Hónapokig jártunk hydro- és elektroterápiára. Mikor ott volt az idő, hogy el kel engedni, akkor jöttünk rá, hogy nem megy. :) Dahlia 4 hetesen került be tesóival és mamájával a menhelyre. A tesók hamar gazdisodta, és a mama hozzánk kerültek. A mami szuper gazdát talált magának, Dahlia pedig belopta magát a szívünkbe, pedig nem akartunk kölyök kkutyát már. :)

Korábban volt, szintén erről a menhelyről egy staff keverék szukánk, 11 évesen fogadtuk örökbe, már akkor súlyos vesebeteg volt. De 1,5 évig élt még velünk boldogan, hihetetlen sok örömöt szerzett nekünk! Ő volt Gotti.

Véleményem szerint nincs nagyobb öröm, mint megszépíteni egy sokat látott, kidobott menhelyi kutya életét. Csak nyerhet vele az ember. Minket mindig a kutyák választottak, és szerintem ez így van jól. :)