Tényleg igaz az, hogy ha egy kutyát túl korán ivartalanítanak, akkor megáll a fejlődésben?
Igaz. Illetve nem megáll a fejlődésben, hanem sokkal kevésbé fejlődik ki, mind testileg, mind szellemileg. Aki mást mond, az hazudik és/vagy nem ért hozzá.
Lehet lepontozni "hozzáértők".
Kevésbé fejlődik ki szellemileg? Te jó ég, ezt mégis hogy?
Van rá valami értelmes magyarázatod azon kívül, hogy aki nem így gondolja, az hülye hozzá? Bármilyen tanulmány, ami ezt alátámasztja?
Amit az első írt az nem hülyeség. A kutyák valóban szag alapján szokták azonosítani más kutyák nemét, és ivartalanított kanoknál bizony előfordul, hogy az ivaros kutyák által termelt szag hiányában nagyon jó csajnak nézik őket kan helyett. Én is láttam már sokszor, hogy egy-egy ivartalanított kanért majd megőrült az összes többi kan, ez nyilván nem hágás formájában nyilvánult meg, mert az mondjuk szerintem (és az emlegetett kutyák gazdái szerint) nem engedhető meg egy normál kutya-gazda kapcsolatban, de azért igen szívesen időztek körülötte. :)
Valamint én is hallottam már általam megbízhatónak tartott forrásból, hogy a korai ivartalanítás miatt a kutya mutathat felnőtt korában is "kölyökviselkedést". Láttam is egy olyan kutyát, akinek a viselkedését ezzel is magyarázták. Amúgy a kutya gazda kapcsolata egészen rendben volt, szépen dolgoztak együtt, de ha játékra, "szabadfoglalkozásra" került a sor, a kutya kicsit tényleg kölykös volt, nehéz megfogalmazni, "minden a világon naggyon érdekel"-szerű hozzáállása volt.
Persze hangsúlyozom, csak hallottam, alátámasztani nem tudom, így nem is kell tényként kezelni. Csak egy felvetés, lehet, hogy ilyen is van. :)
Én is negatív értelemben írtam a vékonyabb csontokat, lehet, nem fogalmaztam jól érthetően.
Amúgy ez az ivartalanítás mánia is túl van már lihegve. Nem a normális gazdik kutyái fognak vemhesülni, vagy kölyköket gyártani...
Aki normálisan oda tud figyelni 10-15 évig a kutyájára, annak felesleges elrontani a kutyája fejlődését ilyennel.
Nekem mindig ivaros kanjaim voltak (most is), soha egy sem csinált kölyköt!!!!! És nem lettek daganataik, stb. Cirka 20 év alatt. Pedig 12 évesen kezdtem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!