6 hét 6 napos kutyám rám morgott, majd megharapott. Nem szeretném, hogy elinduljon olyan negatív folyamat, amely meghatározná kölcsönösen a viszonyunkat! Ezzel kapcsolatban mi a teendő? Többit lent!

Sziasztok! Derenduca vagyok, most írok először ide a fórumra, szeretném előre is megköszönni a segítségét!

Tegnap vettünk egy rottweiler kan kiskutyát, aki 6 hét 6 napos, holnap lesz 7 hetes, ma tölti velünk a második napját. Nagyon eleven, mindent rágni akar cipőt, terítőt, felmosó rongyot, és rendszeresen rágta idáig a rajtam lévő nadrágot is, ami nagyon zavaró. Mindent vettünk neki csomó játékot és egy kutya kosarat, mindene megvan. Sajnos az történt, hogy rágta a ruhámat, a kutyát fegyelmezni kell, ezért először rászóltam, mondtam hogy "nem szabad Rufusz", majd fegyelmezésképpen megragadtam a grabancát, és erélyesen rászóltam, hogy "nem". Ez nem fájt neki, nem is vette tudomásul. Tovább rosszalkodott, nem csináltam neki erősen, mert tudom, hogy kutyával nem szabad durván bánni, a nyakánál bundájába markoltam, és húztam a bundáját oldalt irányban úgy, hogy ne fájjon neki, véletlenül sem. Nővéremnek az ismerősei azt mondták, hogy kutyát természetesen nem szabad bántani, de erőteljesen kell fegyelmezni, és nem baj hogy egy kicsit, csekély, parányi mértékben a fegyelmezés fáj neki, mert az semmilyen sérülést, vagy különösebb fájdalmat nem okoz számára. Nővérem ezért hozzám képest erőteljesebben, de elenyésző, nyúlfarknyi módon húzta meg a grabancát, ami miatt felnyögött, majd utána minden rendben volt. Ezért én is harmadjára így tettem mert továbbra is harapta a rajtam lévő nadrágot, de először megmorgott, ezért nem akartam ráhagyni a dolgot, és ugyanezt megismételtem még egyszer, amire ő megharapott. Különösebb módon nem fájhatott neki, mert amikor még nem tudtam, hogyan kell megfelelően a kézben tartani egy állatot, például egy kismacskát, nyakánál a hátához közel a vastag bundájánál fogva megfogtam, és úgy tartottam a levegőben, és ezáltal tartottam a kezemben, mint ahogyan az oroszlánok viszik a kölyküket a szájukban, amiről viszont nem tudtam, hogy az állatnak nem tetszik, de azok se különösebb módon nem reagáltak erre. Az új kutyámnál is ezt csináltam, mert úgy markoltam meg a nyakánál a bundáját és húztam meg gyengéden oldalt irányban a kutyát, hogy levegőben emeltem pár centire a talajtól, de az is lehet hogy csak fél centire volt a talajtól, amitől ő föl sem sírt, hanem először morgott, majd másodjára megharapott. Nem csináltam neki erősen, mert tudom hogy kutyával nem szabad durva lenni, mert attól csak agresszív, zavarodott lesz. Személy szerint meglepődtem, hogy ilyen kicsin is így reagál erre. Anyukám is ezt csinálta vele, őt is megmorogta. Azért vettem erőteljesebbre a figurát, mert korábban is oldalt irányban húzogattam gyengéden, lágyan a nyakánál a bundáját, de inkább úgy vette mintha játszanék vele. Amikor megmorgott és megharapott, az volt a különbség, hogy levegőbe emeltem minimális mértékben, de ugyanúgy tapintatos, gyengéd voltam vele, mint korábbiakban.

Olvastam interneten, hogy a kutyának fegyelmezésnél semmilyen fájdalmat nem szabad neki okozni a legcsekélyebb, a legelhanyagolhatóbb mértékben sem, hanem meg kell bökni a nyakánál, és erőteljesen rá kell szólni, hogy "nem". Elég a nemet mondani és megbökni és ennyi az egész. A nővéremnek és az anyukámnak is elmondtam ugyanezt.

Korábban is volt kutyám, összesen kettő. Az egyik óriás-schnauzer volt, harapós és morgós, féltem tőle, nem alakult ki köztünk érzelmi kapcsolat, nagyon sajnáltam amikor elpusztult, de az érzelmileg különösebb módon nem viselt meg. Ő volt az első kutyám, nála az is volt a baj, hogy állítólag az orvos szerint is rossz volt az idegrendszere, meg még akkor gyerek voltam, ezért eltiltottak a kiskorában vele való kapcsolattól, nem játszottam vele, nem simogathattam semmi. De nem szeretett, mindig megmorgott vicsorított rám, féltem tőle. A második kutyám egy rottweiler volt Rufusznak hívták, egyszerűség kedvéért egy mindig hízelgő, pacsizó, behódoló pózt felvevő kutya volt. Valahányszor meglátott minket vagy odajött hozzánk általában hanyatt dobta magát, hogy simogassuk meg a hasát, meg ha valami rosszat csinált, egy kicsit felemeltem a hangom, és ő hanyatt dobta már is magát, ezzel jelezve, hogy ne haragudjak rá. Nagyon elkényeztettük, de különösebb gond sose volt vele, az elkényeztetése ellenére nagyon könnyen kezelhető volt, ő felnőtt korában sem morgott rám soha, és soha nem harapott meg akkor sem, amikor fegyelmeztem. Amikor beteg volt, és amikor szegény haldoklott, akkor is simogattam, és akkor sem morgott rám sosem. Volt olyan hogy kölyökkorában játék közben rám morgott, meg harapdálta játék közben a kezemet, de az teljesen más. Idegenekkel szemben is nagyon barátságos volt. Követelte a simogatást a kényeztetést és a vele való foglakoztatást, még öreg korára is.

Én nagyon rosszakat hallottam a rottweilerekről, de nagyon sok állattartó, könyv, internet és saját tapasztalat által megtudtam, hogy a rossz híresztelésnek nincs alapja. (Az hogy milyen a rottweiler vagy sem, arról itt nem igazán szeretnék róla beszélni mert ez nem a kérdésem) A Rufusz által alakult ki bennem, a nagy állatbarátság, a kutyák iránti szeretet, és miatta lett kedvencem a rottweiler. Sajnos a közelmúltban elpusztult, nagyon nehezen dolgozom föl mai napig a halálát, ezért kaptam egy rottweiler kiskutyát, akit szintén Rufusznak neveztem el, mert szeretnék visszakapni a Rufuszból valamit, ha nem is mindet, de annak egy részét viszont igen. Tudom hogy jelenlegi más típusú, más játékokat szeret, ezidáig egyszer se vett föl behódoló pozíciót, míg az I. Rufusz a kiválasztáskor is hanyatt dobta magát, haza vittük őt, és amikor először megmutattuk az édesanyámnak akkor is ugyanezt csinálta, és ő sosem morgott vagy harapott meg engem. Az is igaz, hogy kifejezetten nem kellet fegyelmeznem, így nem is volt szükség hogy elvigyük kutyaiskolába, vagy megtanuljam fegyelmezési, engedelmességi tréning módszereket. I. Rufusz nagyon el volt kényeztetve, állandóan babusgattam, ölembe vettem, vele is voltak gondok például nem tudtuk sétáltatni, autóval vinni és utálta a vizet is, de olyan gond nem volt, hogy harapjon vagy morogjon, ilyen föl sem merült.

Kérdéseim a következők:

Tudom azt, hogyha a kutya már ilyen korban harap és morog, az elindíthat olyan folyamatot, ami alapján ha felnő akkor kezelhetetlen lesz, és nagyon rossz viszony is kialakulhat.

1) Ezért 1. kérdésként szeretném megkérdezni, hogy tényleg igaz, hogy úgy kell fegyelmezni a kutyát, semmilyen módon még a legcsekélyebb mértékben sem okozol neki fájdalmat, akkor is, ha az különösebb módon nem okoz neki fájdalmat és nyilvánvalóan semmilyen sérüléssel nem jár. Nyilván nem arról van szó, hogy kutyát bántani kell, de sokszor lehet hallani, hogy valaki erőteljes fegyelmezést javasol. Én nem vagyok ennek a pártja, csak nem szeretném azt, hogy olyan helyzet alakuljon ki, ha rágja ruhámat cipőmet leveszem róla a kutyát vagy rászólok és már emiatt megmorog vagy vicsorít rám. Nem szeretnék aggódni családtagjaim miatt sem, mert a kutya esetleg a jövőben durva lesz.

2.) Tényleg igaz, hogy a kutyát nem szabad egyébként simogatni, csak akkor ha jutalmazza az ember például ha azt mondja neki hogy leül, és csak akkor simogathatja meg. Az I. Rufuszt 1,5-2 órán keresztül is csak egy folytában simogattam, és sokszor hanyatt dobta magát, hogy a hasát is simogassam. Volt mikor hanyagoltam a simogatást, mert a simogatástól foltokban időközönként kihullt a szőrre. Szeretnék valamit visszakapni az I. Rufuszból, nehezen tudnám feldolgozni, hogy őt nem lehet egyébként simogatni, amikor én őt szeretném. Sok ismerősöm nővéremnek azt mondta, hogy kutya az ember fejére nő és agresszív lesz, ha állandóan simogatják, vagy akkor is megsimogatják ha az nem feltételhez kötött.

3). Én az I. Rufuszt is sokszor a talajon ülve, simogattam, és azt is hallottam, hogy egy kutya emiatt is lehet agresszív, és szeretném megkérdezni, hogy ez tényleg igaz-e. A II. Rufuszt is az új kutyámat is tegnap 1-1,5 óráig simogattam a földön ülve. Ez számomra azért fontos, mert valamikor a földön ülve kényelmesebb mint a székben, ha ez nem vált ki a kutyában agressziót, akkor továbbra is nagyon ritkán simogatnám így a kutyámat. Az I. Rufusznál az öregkorában is lehetett, fel sem merült bennem, hogy megharaphat. A nővéremnek az ismerősei szintén azt mondták, hogy ez nem tanácsos, nem szabad, mert kutyából dominancia kitörhet, amitől későbbiekben agresszív lehet.

4.) Hogyan játsszak vele, ez a negyedik kérdésem. Az új kutya sokkal játékosabb, és elevenebb és izgágább mint az előző. Az előző akkor volt rossz, ha én "rosszra tanítottam", de egyébként nagyon nyugodt volt, azzal tudtam kötéllel és ronggyal játszani vele olyan módon az öregkorában is, hogy sose morgott meg, vagy ijedtem meg tőle. Azt olvastam, hogy rongyot nem szabad húzni, mert az dominanciát válthat ki. Az I. Rufusszal rongyhúzás is volt, a II. Rufusszal csak pár másodpercig rázogattam vele rongyot, hogy játsszak vele. Ezt egyébként szabad, vagy ez is dominanciát válthat ki?

5.) A II. Rufusszal volt ez a kellemetlen tapasztalat, ez ki tud hatni a későbbiekre is? Azért kérdezem, mert olvastam, hogy 7-12 hetes korban dől el hogy milyen személyiségű lesz a kutya, és nagyon sokat számítanak a kellemetlen tapasztalatok a kutyánál. Remélem emiatt nem fog engem utálni, vagy kevésbé szeretni, mert a grabancát meghúztam neki csekély mértékben, és emiatt megharapott. Az I. Rufusz is harapdált játék közben még öregkorában is,de az teljesen más, II. Rufusznál viszont az volt bennem, mi van ha idősebb lett volna.

Bocs, hogy sokat írtam, ha valaki nem akarja elolvasni ezt a sok mindet, csak a számozott részeknél kell elolvasni a dolgokat, ha esetleg segíteni szeretne. Azért írtam olyan sokat, mert szeretném, hogy érthető legyen hogy miről is van szó.

Előre is köszönöm még egyszer a segítséget!

Üdvözlettel: DERENDUCA