Én egy 12 éves lány vagyok, kertes házban élek! és nagyon szeretnék egy Havagnese kiskutyust! Ezért szeretném ha elmondanátok róla mindent. Hogyan lehet tartani?
"EgyéBként meg nem az a lényeg hogy hogy írom a nevét."
De, fontos. Általában az terjeszti a legnagyobb baromságokat, aki le se tudja írni az adott jószág nevét helyesen.
Egyébként az összes kérdésedre egy egyszerű google keresés megadta volna a választ: a mérete miatt és abból kifolyólag, hogy nincs aljszőre csak vékony fedőszőre szigorúan benti kutya. Nem hullatja a szőrét, azért allergiásoknak is szokták ajánlani. Ha annyiszor egy forintom lenne, ahányszor itt kérdeztek a szobatisztaságról, már multimilliomos lennék: fogod a kiskutyát, 2-3 óránként, elviszed sétálni. Ha produkál, nagy dicséret, örömtánc, ha véletlenül bent sikerül, szó nélkül takarít, ha rajta kapod "nem" és sipirc ki vele a kertbe/utcára. Az, hogy mennyire hamar tanulja meg, nagyban múlik a gazdikon is, ha pelenkára, alomra, műfűre próbálod szoktatni az jelentősen rontja az eredményt, de az is, ha kevesebbszer tudod kivinni, mint ahogy kellene neki.
Általában ott szokták elcseszni a gazdik, hogy az ilyen apró kutyákat túlféltik, illetve nagyon sok mindent elnéznek nekik, mert picik és cukik. Általános szabály az élhető szobakutyához, hogy amilyen viselkedést nem szeretnél látni egy rottweilertől, azt neki se engedd! Ajánlott olvasmány: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!