Szerintetek a lent leírtak alapján szeret engem a kutyám?

Nos, rengeteget foglalkozok vele, szeretgetem, játszok vele, stb.

(Orvos, séta, egészséges kaja is van)

Bántani nem szoktam.

Ha valamit megtiltok, akkor azt nem csinálja.

Ha úgy érzem, most egy kis magány kell, és rászólok, hogy menjen el, elmegy, nem beijedve meg szomorúan, hanem akkor elmegy és magában játszik a labdácskájával.

Viszont, akármerre megyek, követ, van, hogy mélyen alszik és ha felállok és kimegyek a mosdóba felpattan és szalad utánam. Volt olyan, hogy nagyban horkolt és néma csöndben felálltam és tettem egy lépést és ő felpattant és rohant.

Csak elgondolkodtam; én is nagyon ilyen voltam anyuval.

Ő nem kényeztetett el, nem tudott mindent megadni én pedig nem hisztiztem olyanért amit nem kaphattam meg vagy ha nem engedett meg valamit, nem sírtam,. nem hisztiztem. De a szükséges dolgokat megadta, sokat szeretgetett engem, rendesen törődött velem.

Nem túltörődött, nem hanyagolt... Mégis állandóan, ahova ment, mentem utána, volt, hogy apu vagy a tesóm küldtek el, hogy hagyjam békén és olyankor letargiába estem... Állandóan vele akartam lenni, úgy szerettem.

Ha ült, én játszottam a szoba másik sarkában de néha spontán odaszaladtam és belemásztam az ölébe és ölelgettem, puszilgattam.

És az iskolába könnyen el tudtam tőle szakadni,. sosem sírtam se oviban se suliban, hogy "Hol a mami?" de volt, hogy beteg voltam, otthon maradt velem és amikor váltás volt, másik rokon maradt velem otthon, pár nap után én órákig nem bírtam abbahagyni a sírást és nagyon erős fájdalmat éreztem magamban, hogy kevesebb ideig látom anyut eztán.

Néha pedig olyan mély volt a szeretetem, annyira elöntött ez a mély szeretet hirtelen, hogy nem bírtam és magam se tudtam miért, sírni kezdtem és mondtam anyunak, hogy "Szeretlek, hiányzol" -közben ott volt közvetlenül mellettem :D

Azon gondolkoztam, lehet ugyanolyan a kutya mint én voltam kicsinek?

10 hónapos a kutyus