Rettegő kutya. Mit csináljak vele?
Sziasztok!
Hosszú lesz, de ha elolvasnátok és megpróbálnátok segíteni azt nagyon megköszönném!
Szóval, van egy kutyám, keverék, közepes termetű (tacskó, foxi, csak nagyobb), kb 2-3 éves szuka.
Másfél éve találtam az utcán, csapzottan, soványan, azóza egész szépen rendbejött, vidám, játékos, barátságos.
Már az elején is félt, ha vihar volt, de akkor még csak odamászott a lábamhoz, és elvolt..
Viszont mostanában, már ha 50 km-re van vihar, vagy ha csak egy csattanást hall, vagy néha (nekem látszólag) teljesen ok nélkül is elkezd rettegni, de szó szerint rettegni.
Azért írok ide, mert már teljesen kétségbe vagyok esve, most is itt ül a lábamnál és magán kívül van, annyira fél, és nem tudom mit csináljak.
Elmentem boltba: hazajövök, és a bejárati ajtó belseje szét van kaparva, mellette a fal a vas betétig, a padló teli van fa és vakolatdarabokkal, és a kutya ott ül, néz rám, folyik a nyála, és remeg. És ez nem az első eset, nem egyszer jöttem úgy haza, hogy minden szét volt kaparva, mindenhol vér (!) ahogy felsértette a száját egy szálka gondolom, minden leverve, összenyálazva..
Egyrészt anyagilag sem bírom, mert kb minden héten kellene ajtót cserélni és vakolni hogy ne úgy nézzen ki az előszoba mint egy kínzókamra. Másrészt borzasztó az, hogy elmegyek 500 méterre a boltba, és egyszerűen nem lehet itthagyni, mert megőrül.
És ilyenkor nem eszik, nem alszik, nem hallgat semmire, csak fél. Pedig egyébként tényleg életvidám, szaladgálós, játékos kutya.
A másik probléma vele, hogy nem lehet a kertben tartani. Vagyis lehet, elvan, de ha elmegyünk, az első dolga hogy kiugrik a kerítésen (!) és jön. Múltkor egy kb 50 kilós rotweillerre ugrott rá szintén a kerítésen át, hiába nem az ő súlycsoportja. De ráment már rókára, bicikliző gyerekre, nénire.. úgyhogy most a lakásban van.
Ha valakit megismer akkor egy tündér, mindenki imádja, pacsizik, bújik, de nem érti, hogy a határ a kerítés..
Nem tudom mit csinálhatnék. A barátom szerint el kéne altatni, mert csak szenved így. És lehet hogy igaza van, de tudom, hogy nem lennék rá képes. Kutyapszichológusra is gondoltam, de valószínűleg az sem 2 forint, és annyira nem állok jól, viszont így már nem lehet vele együtt élni, és mindenki, ő is szenved. Menhelyre nem akarom adni a többi 50000 kutya közé, meg ha valaki örökbefogadja, gondolom ott is kijönnek majd ezek a problémák, csak lehet, hogy az a valaki egyszerűen kirakja..Szóval fogalmam sincs.
Valaki volt már hasonló helyzetben? Mit csináljak vele?
Előre is köszönöm!
A múltkori esetet még hozzátenném: Vihar volt, szintén boltba mentünk, mire hazaértünk a kutya sehol, az ajtó nyitva...
Szerencsére van a nyakában egy kis tartó, amiben benne van a számunk, meg hogy hol lakik, kit keressenek, úgyhogy felhívott egy idős néni, hogy nála van.
5 PERC ALATT VÉGIGROHANT A FALUN ÉS BEUGROTT EGY TELJESEN IDEGEN NÉNIHEZ.
1. Vidd el orvoshoz!
Én se tudom mi baja lehet, talán epilepsziás. Kulcsszavaidban benne van: Viharfóbia. Szerintem (az is lehet a dologban) de ha akkor is (Bocsi, hogy így fogalmazom) "Megőrül" amikor nem vagy otthon, pedig nincs vihar... Hát valami más is lehet a dologban. Amúgy ezelőtt tartottad a kertben? Lehet, hogy valaki Piszkálta, Bántalmazta. Szerintem minél gyorsabban vidd orvoshoz!
Nem lehet tudni, mi történt vele, mielőtt hozzád került. Pontosan ezért lehet "tartani" a menhelyi/befogadott kutyáktól, nem lehet ismerni az előéletét és olyan anyagi károkat okozhat, amelyeken már vehettél volna egy fajtatisztát mindenféle plusz stressz nélkül. Persze ezt nem azért írom, mert elítéllek, hogy befogadtad, sőt. Nagyon is szép dolog volt tőled! Csak azért, mert egyesek nem értik, miért nem szeretnek menhelyről elhozni kutyákat, hát pontosan ezért.
Én a kutyasulit javaslom. Esetleg házhoz is hívhattok egy kutyakiképzőt, ő biztosan jobban tudja orvosolni a problémát, mint a válaszolók itt a GYK-n.
Az biztos, hogy egy orvosi kivizsgálás sem árt, hogy ellenőrizzétek egészségügyileg minden rendben van-e. De szerintem itt valami szeparációs szorongás állhat a háttérben, elég erősen.
Az biztos, hogy ehhez már szakember kell, nem merném annyiban hagyni a dolgot. Nyilván nem lesz ingyen, de ha vállaltad a kutyust, szerintem ennyi a minimum, hogy segítesz neki. Végülis jobb megszüntetni a problémát, mint hetente felújítani a házat nem? :)
Ameddig csak a vihartól félt, addig én is úgy voltam vele, hogy sok kutya fél a viharban, ittvagyok, nyugi, nincs baj, elmegy a vihar, vége. De most, hogy már "csak úgy" is elkezdődik az őrület, most estem igazán kétségbe, mert tényleg nagyon nagyon összetett a probléma, és fogalmam sincs, mert soha nem volt kutyám, hörcsögöm volt meg kanárim.. és igazából nem is akartam kutyát, pont azért mert nem vagyok az a "fegyelmezős" meg "következetes" tipus, de ő meg csak ott ült az árokparton, és végül megsajnáltam...
A KERÍTÉS TÉMÁRA:
A kerítés így is kb 160 magas, és van előtte 3 méretes bokor, nem kéne tudnia kiugrani. De egyébként, nyilván gondoltam rá, és meg is lett magasítva, akkor elkezdett ásni, aztán rájött egy újabb cselre: a másik telektől elválasztó kerítésen ugrott át A SZOMSZÉDHOZ, és onnan ki, teljesen mindegy, valahogy úgyis kijut.
Valószínűleg rosszul kezeltétek a vihar problémát, aztán elfajultak a dolgok.
Azzal, hogy "itt vagyok, nem kell félni" nem oldod meg a problémát, csak fokozod a kutyában azt a tudatot, hogy félnie kell. Keressetek egy jó trénert.
Te hogyan viselkedtél amikor vihar volt és ment hozzád? Hogyan viselkedsz amikor igy bepánikol?Eddig mennyi időre hagytad magára (mielőtt elkezdte szétszedni a lakást)?
Mennyit foglalkozol vele? Futtatas jatek?
Az emberhez és kutyakhoz való szoktatáshoz ajanlanám én is a kutyasulit.
Bevallom, hogy nem olvastam végig az összes eddigi válasz minden sorát, de a kérdésedet igen, és az alapján szinte biztosra ki merném jelenteni, hogy a kutya szeparációs szorongással küzd. A barátod hülyeséget beszél, az altatás kizárt, és remélem nem találtok dokit aki egy 2-3 éves amúgy egészséges kutyát lealtat...
A nevelésével vannak szerintem alapvető problémák. Elcsépelt szöveg, de ha egyszer igaz: a kutya nem tekint benneteket falkavezérnek, ebből adódik a szeparációs stressz. A legjobb lenne, ha elmennétek egy kutyasuliba, szánjatok rá időt és pénzt, és meglátod nem fogsz a kutyára ismerni. (csak jó sulit válasszatok!)
A másik, hogy fokozatosan kellene az egyedülléthez szoktatni, amíg ez nem megy sziklaszilárdan megoldás lehet egy box, kennel, amibe berakod arra az időre amíg egyedül kell lennie. Ne túl nagyba, hanem akkorába amibe a kutya meg tud fordulni, le tud feküdni, de túl nagy mozgástérrel ketrecestül fog ugrálni.
Ha van még kérdésed tedd fel, válaszolunk. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!