Tulajdonképpen miért baj, ha valaki a saját kutyájától szeretne kutyakölyköt?
Köszi a válaszokat, így most már értem. A mi kutyánk tipikus háznál született kutyus, még a nagyszüleit is ismertem, anno ajándékba kaptam (persze tudták, hogy szeretnék kutyát, nem csak úgy a nyakamba sózták). Nyilván nem akartuk már őt elletni, amúgy sem lenne hol és hova, meg úgy egyébként sem, de mondjuk ő azért egy elég jól sikerült kutyus lett szerencsére.
Na de akkor ezek szerint aki saját kutyától szeretne saját kölyköt, annak minimum annyira kell hozzá értenie, mint egy tenyésztőnek, ha pedig ért hozzá annyira, akkor valószínűleg tenyésztő is, laikus pedig inkább ne próbálkozzon, értem :)





Elméletben ezzel nincs baj, hiszen a fajták valahogy így alakultak ki, hogy volt egy egyed ami jól bevált a feladatában és annak a kölykeivel mentek tovább. A gond az, hogy ma nem értenek az emberek az állattenyésztéshez. Nem tudják mik azok a buktatók amiket kerülni kell. Másrészt régen a nem kívánt kölyköket illetve nem megfelelő "minőségű" leszármazottakat likvidálták. Ma már ez ugye törvény ellenes. Pont amiatt hogy csak olyan kezdjen bele, aki érti a dolgát.
Másik oldal, hogy mindig azt hangoztatják a "szaporítók" hogy találnak majd a kölyköknek jó gazdit. És mégis tele vannak a menhelyek.
Nem igazából látják az emberek ennek a dolognak a felelősségét. Ezért jobb ha nem csinálja csak olyan aki érti a dolgát, rászánja a szabadidejét, pénzét, energiáját beleadja szívét, lelkét ergo tenyésztő.





1-es vagyok.
Azt még azért hozzátenném, hogy sajnos a legtöbb kennel névvel rendelkező "tenyésztő" sem más, csak szaporító. Mert nem néz mást, csak hogy a kutyák a kiállításon milyen eredményeket értek el. Viszont aki kicsit is otthon van ebben a világban, az tudja, hogy a kiállításokon is szinte már csak silány egyedek vannak, szóval alapból nem tud normális küllemű és jellemű kutyákat pároztatni, merthogy nincs. No meg, az nem tenyésztés, ha csak úgy fogom magam és x kannal befedeztetem y szukámat és így tovább... Ez is csak szaporítás. Egy igazi tenyésztő tudja, hogy melyik kannal lehet, érdemes és melyikkel nem, fedeztetni. De ezekről órákat lehetne beszélni, mert eléggé bonyolult dolog.
Csak meg kell nézni, hogy néztek ki régen pl. a nápolyi masztiffok, shar-pei-ek, stb... most meg tiszta bőr mindkettő és létezni alig bírnak. De lehetne sorolni a fajtákat, amiket még elcsesztek. Bár lehet könnyebb lenne azokat, amelyeket még nem.










#5:
"Ponthogy a rendes tenyésztők nem nyerészkedésből tenyésztenek, ha tudnád, mennyi kiadásuk van, akkor azt is tudnád, hogy nem is jönnek ki pluszban a kölykök eladása után!
"
Az persze, veszteségesek. Csak a jó szívük, meg hasonló... A saját családjától vonja meg inkább az ételt..
Kit nézel Te hülyének?















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!