Nevelési probléma?

Ugyanez volt a helyzet velem is, amíg a szüleimmel éltem, nekem is egy elég önfejű, és határozott nevelést igénylő kutyám van. Anyummal nem volt gond, ő teljesen rám bízta a nevelését, néha-néha ő is belehibázott (de nem direkt, pl. nem tudta, hogy akkor amikor a kutyára "rájön az 5 perc", nem a simogatással kell megnyugtatni, azzal csak megerősíti a negatív viselkedést), de neki elmagyaráztam mindent, megértette, és tiszteletben tartotta. Apum miatt viszont nem tudtam leszoktatni a kunyerálásról, mert hiába szóltam rá ezerszer, ugyanúgy etette a saját kajájából (főleg a hátam mögött, amikor nem láttam, vagy nem voltam otthon...), a felugrálásról is alig tudtam miatta leszoktatni. Meg persze nem is hallgatott rá, akármilyen vezényszót mondott neki, a kutyám sosem teljesítette, ő pedig ezért is megsimogatta.

Nálunk olyan nem volt, hogy a morgást aranyosnak találták volna, nálam egy nagyobb termetű kutyáról van szó, szóval szerencsére azt mindig komolyan vették. De az tény, hogy apumat teljesen maga mögé sorolta a rangsorban.

Én így utólag visszagondolva apumra sem haragszom, nem igazán volt saját kutyája (mikor gyerek volt, akkor volt családi kutyájuk, meg az öccsének volt leginkább, ő sosem volt annyira kutyás), nem értett a nevelésükhöz. Persze, ilyenkor bosszantó, hogy "lerombolják" a munkádat, amivel te nem keveset vesződsz. Meg kell próbálni velük szépen leülni beszélgetni, és elmagyarázni, hogy a kutyáknál hogy működik ez a falkasorrend, a nevelés, mit jelent a morgás, a testbeszéd stb. Elmagyarázod szépen, hogy a kutyának kell lenni a falka legaljának, de ilyen viselkedéssel nem fogja elfogadni őket feljebbvalónak. És azt is, hogy a játék, étel elvétele része a kutya nevelésének, ezért nem kell sajnálni, így tanulja meg. Hidd el, ha szépen, nyugodtan elmagyarázod nekik, meg fogják érteni.