Miért értékelik jobban az újabb tanítási módszert mint a régit?

Ott van pl. a forgolódós tanítás amikor húzni akar a kutya. Nagyon lassan jut el a kutya agyáig, és nem is biztos hogy működik. Ellenben a régi , hogy magamhoz rántom a pórázt, tíz perc múlva szépen láb mellett jön.

De elnéztem egy két kutyasulit, és a fiatal kutyák nem tudnak szabályosan feküdni. Beállítják őket libasorba, és a gazda meg ott szenved vele, kitolja a kutya a fenekét nem szabályos.

Erre mondja az oktató nem baj majd később megtanulja, most az a lényeg hogy feküdjön.

De ezzel teljesen összezavarja a kutyát mert amiért eddig mejutalmazták jutifalattal utána meg már nem, ráadásu l mit akarnak a feneke körül?

Én a régi jól bevált módszer alapján tanítottam a kutyám, persze oktató segítségével. A keskeny padon másképpnem bír ülni feküdni, csak szabályosan. Két három nap múlva szabályosan feküdt bárhol fektettem le.

Jah és tudni kell hogy a szukám nagyon hisztis volt. Nem akart semmilyen fegyelmező munkát, ágaskodott, földhöz vágta magát ugatott. Érdekes módon a suliban ( a régi módszeres ) egészen a betonfal mellett kellett menetelni, közben a fegyelmező munkát végezni, és csak pár alkalommal próbálkozott, de hipp hopp leszokott róla.

Hangsúlyozom, hogy nem ütöttük vertülk a kutyát, hanem kézzel, ill. lábfejjel segítettük a helyes ültetésre ,vagy fekvésre.

Amit még mefigyeltem az a jutifalat. A modernebb suliban ha netán elfogyott a jutifalat, akkor már nem is érdekelte az egész. A régi módszeresnél, nem lehetett jutifalatkákat dobálni, mert a kutya ne a kaja miatt dolgozzon hanem mert én kérem. És volt benne valami, mert a gyakorlat végén amikor tényleg ügyes volt, jól meg lett dicsérgetve, és felhúzta fülig a száját, vigyorgott. Eddig ezt egyik suliban se láttam nála.

Mégis az emberek rossz szemmel nézik mert jajj nem szabad megrántani a pórázt, az már elavult barbár szokás.

Viszont mégis hatékonyabb.

Nektek mi a véleményetek erről?