Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Nem akarom az Illatosra...

Nem akarom az Illatosra vinni! SOS! SEGÍTSÉG?

Figyelt kérdés

Pár hónapja találtam egy jagd terrier keverék szukát. Chipp nem volt benne, mondták, hogy kitették autóból.

Nekünk már van 2 kutyánk, egy harmadik sok. Nem kell.

Mikor még friss volt a dolog, elvittem az Illatosra, de nem vették be, mert akkor még nem volt Bp-i lakcím kártyám.

Aztán jelentkezett egy úr, hogy szeretné a kutyust, beszél az ismerősével, hogy ha erre jár hozza már el. Az ismerős 3 alkalmat is lemondott amit megbeszéltünk. Az úr azt mondta, hogy inkább mégsem kell.


Gondoltam, majd találunk neki másik gazdit. Folyamatosan hirdettem, de nem, nem kell senkinek. mINDEN KUTYÁS OLDALON, CSAK MEGOSZTJÁK, DE SEMMI.Közben megszerettük. A főnököm gyerekei sokat vendégeskednek nálam (7 és 10 évesek) Kölcsönösen szeretik egymást, de nekik sem kell.

Aztán másfél hónapja, sétáltatás közben kicsúszott a kezemből a póráz és megharapta a szomszéd bolonyézéjét. Nagyon erős a vadász ösztöne, a kicsi kutyákat prédának nézi. Össze szöktani persze lehet, a barátnőm pici testű kutyáját sem bántja.

Nem győztem/győzöm a bocsánatokat kérni. Az orvosi ellátást fizetjük.


Párom azt mondta, hogy ebből elég! Péntekig kaptam időt, hogy találjak neki otthont, vagy vinnem kell az Illatosra.

Ha nem viszem el, akkor a párom viszi elaltattatni.

Ha egyiket, vagy másikat nem teszem meg, vagy nem engedem hogy megtegye, akkor elhagy. Azt mondta, vagy a kutya, vagy ő.


NEM AKAROM AZ ILLATOSRA VINNI, NEM AKAROM MEGÖLETNI, NEM AKAROM HOGY EMIATT ELHAGYJON A PÁROM!


Mit csináljak?! SEGÍTSEN VALAKI! MINDEN MENHELY TELE VAN.


[link]



2014. ápr. 30. 22:17
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
Írtam privátot.
2014. ápr. 30. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
96%
A párod egy s.eggfej, a link pedig nekem nem működik.
2014. ápr. 30. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
100%
nagyon sajállak:( Hirdess tovább ! szórólapok! net!
2014. ápr. 30. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
83%
Hát én biztosan nem élnék olyan emberrel, akinek egyáltalán eszébe jut, hogy az Illatos útra bevigyen egy kutyát. Ha pár hónapja megvagytok vele, akkor ezután is meglesztek. Szóval ha választani kellene, hogy a párom vagy a kutya, én egyértelműen a kutyát választanám. Nekem öt macskám és egy kutyám van. Ebből összesen egy macska volt, amit szándékosan szereztem, a többi egyszerűen idecsapódott. A kutyám is befogadott kóbor kutya. Tudod, az élet az, ami történik velünk, miközben az ember valami totál mást tervez. Ezt nem ártana elfogadni a párodnak is.
2014. ápr. 30. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:

Ez működik?


[link]


Párom nagyon jó ember, csak más felfogású. A sorsunkat magunk irányítjuk.

És nagyon is megértem, (eddig 150 000Ft-ban van az orvosi költség) hogy haragszik a kutyára és rám is.



Sajnos nem hirdethetem már sokáig, ha nincs gazdi, holnap után Illatos.

Világ életemben az az ember akartam lenni, aki kihozza onnan a kutyákat, nem pedig az, aki beviszi. De most az egész környékünk engem utál, mert befogadtam egy kóbor kutyát és....

2014. ápr. 30. 22:34
 6/19 anonim ***** válasza:
85%
Őszintén megmondom, nem tudnék egy olyan emberrel együtt élni, aki képes lenne megölni a kutyámat, de hát ez én vagyok. Az, hogy választanom kell a kutya, vagy egy olyan ember között, akinek opció egy kutya megölése, számomra nem lenne választás, egyértelműen pasi repül. Mert az ilyen ember a velejéig gonosz.
2014. ápr. 30. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
Megosztottam, szurkolok, hogy gazdira leljen!
2014. ápr. 30. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
96%

#6 Tökéletesen igazad van!


Kérdező

Ami tény, az tény. A párod egy szívtelen köcsög. Az élettől majd visszakapja a jóindulatát, remélhetőleg.

2014. ápr. 30. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
91%

#4 vagyok.

Valóban, az ember maga alakítja a sorsát. Csak az én értékrendem szerint ebbe az "alakításba" nem fér bele, hogy kioltom egy egészséges kutya életét, csak mert számomra nem kényelmes a jelenléte.

2014. ápr. 30. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
43%

Ki beszél itt élet kioltásról? Van esélye a kutyának az Illatoson gazdát szerezni .

Kérdező... a terrier mentőkkel felvetted a kapcsolatot?

2014. ápr. 30. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!