Mit csináljak, ha a szüleim nem engedik?

Leírom a saját tapasztalatomat. tizenéves voltam, éltem-haltam volna egy kutyáért, a szüleim végül engedtek, de nekem kellett leszerveznem mindent, zöldfülűek voltunk a témában, lett egy olcsó spánielem szaporítótól. Bármit csinált, a szüleim kiakadtak rá, volt egy rész neki elkerítve (nagy nehezen erre lehetett őket rávenni), persze, hogy nem volt neki jó ilyen feltételekkel. Végül elajándékoztuk, olyan helyre került, ahol nagyon várták és nagyon szeretik.

Amit ki akartam hozni az egészből: nagyon rossz vége lehet annak, ha a szülők engednek, mert elegük van abból, hogy naphosszat a kutya után sóhajtozol. Kutyát szerintem csak akkor szabad venni, ha a család minden tagja akarja, nincs ellenérzése, főleg a szülők esetében nagyon fontos. Olyan feltételekbe mentem bele csak azért, hogy lehessen kutyám, amikbe most, felnőtt fejjel nem mennék, mert tudom, hogy nem lenne úgy jó a kutyának. Lelkileg nagyon megterhelő volt, hogy a kutyát nem tudták a szüleim soha megszeretni, mindig gyanakvók voltak vele szemben, hogy mi lesz a következő baj vele. Ettől ők még fantasztikus emberek, csak kutya nem való hozzájuk.

Közben felnőttem, férjem van, gyerekeim, rengeteget informálódtam a kutyákról. Most érkezett el a pillanat, hogy kutyánk legyen, de a volt kutyám állandóan a fejemben van. lelkiismeretfurdalásom is van, meg rossz élmények, de egy biztos: most nem fogom elszúrni, mert én szabom meg a feltételeket és azok olyanok lesznek, hogy a kutya jól érezze magát velünk.

Szóval tudom, nagyon fájdalmas most ezt olvasni, de ha a szüleid nagyon ellene vannak, akkor a saját tapasztalatom azt mondatja velem: nem jársz jól te sem, a kutya sem és a szüleid sem, ha ilyen-olyan kompromisszumok árán kiharcolod magadnak a kutyát.

Mi is nagyon nehezen kaptunk kutyát, de azért pár mondatban leírom:

Kb. 4 évig könyörögtünk a szüleinken, hogy legyen kutyánk, de mindig valami kifogást találtak.Végén egyszer éppen a mamánknál voltunk, és a mamánk rá tudta beszélni az apukánkat hogy legyen kutyánk.

Lett is hamar egy labrador kutyánk, de amire találtunk a neten, az már volt fél év.Csak sajnos szaporítónál vettük, most meg egy nagyon szép, okos kiskutya.2 és fél éve hogy megvan. :)

Bizonyítsd be a szüleidnek hogy alkalmas vagy egy kutya nevelésére.Bocsi de más ötletem nincsen. :/

8 éves koromban kaptam egy kutyát, mert hogy a gyereknek kutya kell. Ja és nagytestűt, mert az illik házhoz. Szóval itt volt a kutya, és nekünk, gyerekeknek kellett volna megnevelni (értsd: 8 és 11 éveseknek). Elárulom, hogy nem sikerült, sétáltatni nem lehetett vinni, ha meg kivittem, akkor kaptam a szemrehányó pillantásokat, ahogy később kritikákat az állatorvostól stb. Mindezt tizenéves fejjel, úgy hogy nem tudtam hogy kéne jobban csinálni. Nem élt semmilyen extra tápon, csak pedigreen és társain, mert nem tudtam a különbséget és nem volt szavam a családban. Summa summárum 12 évig volt kutyánk, majd amikor elpusztult, közös döntés alapján választottuk ki a következőt, úgy hogy ár tudtam vállalni valóban a vele járó kötelezettségeket és felelősségeket, meg tudtam oldani az állatorvost, tudatosan neveltem, és az első pár hónapban bizony az itthoniak is besegítettek.

Annyira más, ha egy gyerekre van bízva és ha egy felnőttre a kutya, ég és föld.