Sokan miért tekintik a kutyájukat a gyereküknek?

És ez neked miért fáj?

Nem mindegy neked, hogy a kutyások (köztük én is) mit csinál a 4 fal között a kutyájával?

Inkább tekintsék gyereknek, minthogy bántalmazzák őket.

A kutya természetesen "társ", nem így értettem, hanem úgy, hogy amikor az emberi kapcsolatokat akarják vele pótolni.

Ez bizonyos kor alatt pszichológust igényel, de egy megözvegyült, idős ember esetében nem hinném, hogy gond lenne.

A kutya társ, de nem ember, nem gyerek, nem tudom sokan ezt miért nem fogják fel. A nagymamák is mindig agyonkényeztetik az unokákat, az öcsém most 13 éves és bár a családban nem jellemző de ő igen kövér, cukorbeteg, és diétára van fogva. Mondanom sem kell alig várja a nagyit, mert ott nutellás kenyér van ebédre, meg 1 kiló pogácsa a délutáni játékhoz...

Ez a tipikus azt hiszi jót tesz, holott többet árt mint használ. Sokan azt hiszik a kutya akkor boldog ha kényeztetve van, ha ágyban alhat, ha májkrémet ehet, mert ezek milyen jó dolgok. Holott lehet hogy egy udvaron tartott őrkutya sokkal boldogabb mert stabil környezetben, meghatározott hozzá passzoló feladatot kell ellátnia amiben sikeres. Nem kap érte májkrémet meg csillogó kutyacipőt, de egy kutyának nem is ez kell. Egy kutyának elsősorban egy vezér kell, hogy ne ő legyen ilyen felelősségteljes poszton, másodszor pedig FELADAT kell, nem véletlenül alakultak ki a fajták. (Amiket mára sikeresen szétb@@sztak a szaporítók, de mindegy...)

De tök mindegy, mert olyan emberekkel akik agyalabagyala ölbekapkodós széltől is óvós gazdák azoknak általában egyik fülén be, a másikon ki mert Fifike nem azért ideggyenge és agresszív mert sz@@@rul van nevelve, hanem azért mert az én kutyám megijesztette. :D

Mikor kisebb voltam, a kutyámat testvéremként tekintettem, olyan volt nekem mint a legeslegjobb barát....

Persze, így felnőtt fejjel eljut az ember agyáig, hogy ő kutya, én ember, de attól ő még családtag.

Tudom mire van és mire nincs szüksége, és próbálok neki mindent megadni.