Ti örökbe fogadnátok egy egy éves Dobermannt, miközben lakásban laktok, és van egy két hónapos kisgyermeketek?

A kutya a rokonoknál van, így a kutyát már ismerjük valamennyire. A probléma a rokonok életmódjának a változása, ami miatt nincsen kapacitásuk foglalkozni a kutyával. Így aztán naponta egyszer kiengedik a kennelből pár percre, max. fél órára és mivel a kutya ilyenkor energiabombaként viselkedik, nem igazán tudnak vele mit kezdeni. Legutoljára amikor náluk voltam, akkor kértem, hogy egy órás séta-futás után hadd vigyem be a lakásba. Kíváncsi voltam hogy fog viselkedni. És láss csodát, ez a kezelhetetlen kutya olyan szépen el volt a házban, hogy öröm volt nézni. Kicsit körbeszaglászott, aztán szépen lefeküdt a szőnyegre, és onnan figyelt minket, ahogy beszélgetünk. Ekkor az jutott eszembe, hogy talán én örökbe fogadhatnám, mivel szeretek sportolni, és így lenne legalább egy útitársam a futásaim, túrázásaim során. Csak az bizonytalanít el, hogy közben kis fiúnk született... Nem előítéletből fakadó sértegetésekre, hanem véleményekre vagyok kíváncsi. Lényegében az a kérdés, hogy "Te mit tennél a leírtak alapján a helyemben? Örökbe fogadnád?"