Hogyan békítsem össze a menyasszonyomat a kutyámmal?
A menyasszonyom és én örökbe fogadtunk egy éve egy kistestű kutyát, aki azóta lakásban van tartva. Nagyon nehéz természete van a kutyának, megrág néha egy-egy zoknit, zsebkendőt, illetve rendszertelen módon néha bepiszkít. Ez a menyasszonyomnak nem tetszik, rettenetesen utálja és azt szeretné, hogy megváljunk tőle. Én viszont mindkettejüket szeretem, ráadásul bűntudatom van, amiért magunkhoz vettük, most pedig újra oda juttatnánk, ahonnan mi mentettük meg. Nagyszüleimnek lehetne még odaadni, de nem terhelném őket ezzel.
Tippeket szeretnék, hogy mit lehetne tenni ez ügyben.
Ami nem érdekel:
- vélemények a menyasszonyom és az én kapcsolatomról
- vélemények a kutya lakásban tartásáról
- vélemények a kutya örökbefogadásáról
- vélemények a kutya és a felelősség kapcsolatáról
A tippeket viszont előre is köszönöm.
Ha alig vagytok otthon/vele, mi értelme, hogy ott lakik "Veletek"?
Az a helyzet, állatkínzás magányosan tartani egy kutyát 30 nm-en, kínjában csinálhatja ezeket.
Napi három séta van beiktatva, nyolc óránként egy.
elmondom én hogy sétáltatom a kutyámat: (azaz sétáltatjuk)
reggel fel kelek, öltözök, és viszem:ez kb 8-9 óra környékén.
13kor indulok dolgozni, előtte leviszem.
apum hazajön 15 környékén leviszi (bár erre nem lenne szükség) majd lemegy vele 17 óra környékén, mert a kutya megszokta, hogy akkor van lent a többi kutyás és akkor van játék haverkodás. valamint én este 11kor érek haza akkor lehozza elém.
mikor délelőttös vagyok:
reggel mielőtt megyek dolgozni leviszem
(ha apu nem délelőttős akkor dél környékén leviszi, ha délelőttős haza jön 3kor és leviszi)
haza érek kb 16 körbnyékén, lemegyek vele 17kor és lent vagyok vele 1-2 órát, amig a többi kutyás. nyáron ez 17-19-ig tartott, de akár 20-ig is lent voltunk.
amig egyedül van a kutya a biztonság kedvéért ki van zárva a szobákból, ergo csak a folyóson lehet, ott vannak a játékai, és egy puha takaró.
és nem szed szét semmit.
ha csak akkor ilyen rossz mikor nem vagytok otthon, akkor az azt jelenti, hogy "hisztizik" szeparációs félelme van, úgy gondolja ő a falkavezér, és miaz hogy ti magára hagyjátok.
Az írásodból ezek nekem falkavezérségi gondokra utalnak vissza, megspékelve egy kis szeparációs szorongással. Ha van közeletekben kutyasuli, akkor látogassatok el oda, bár véleményem szerint egy házhoz kijárós kutyakiképzővel sokkal többre mentek. Menjen házhoz, és nézze meg, hogy otthon hogyan kezelitek, majd ő feltárja a hibáitokat, hogy mit hol rontottatok el a kutyusnál, vagy segít korrigálni a kutyusnak a viselkedését.
Foglalkozzatok vele többet, fárasszátok ki minél jobban, hogy esze-ágában se legyen még felkelni sem, míg ti nem vagytok otthon.
Én 24 2m-en tartottam egy pit keveréket 1 évig. Nem piszkított be, nem szedett szét semmit. Szóval lehetséges kis lakásban is normálisan kutyát tartani.
És mivel ketten vállaltátok, ezért ketten vagytok felelősek érte.
Mihamarabb el kellene vinni kutyasuliba, és igen, lerendezni a falkasorrendet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!