Örökbefogadási napon totál kikészültem! Normális vagyok?

Én teljesen besokalltam. Nekem minden kutya kedves volt és mindegyiket tudtam volna sajátomként szeretni. Ezt el is mondtam az egyik menhelyes hölgynek, aki azt mondta sokan vannak így ezzel, de ők igyekeznek megtenni mindent, hogy segítsenek a választásban. Azt tanácsoltak látogassam meg őket többször a menhelyen és talán valamelyik majd jobban a szívemhez nő, mint a többi, addig is ők még gondolkoznak azon, hogy kik jöhetnének nekem szóba és e-mailben tartjuk a kapcsolatot, küldenek képeket.

Amikor az előző (fajtatiszta) kutyámat vettem, akkor bementem a kiskutyák közé, leguggoltam és az egyik gyakorlatilag a nyakamba ugrott azonnal szó szerint. Nem is tágított mellőlem. Kicsit ismerkedtem mindenkivel, de annyira egyértelmű volt, hogy ő kiválasztott engem, hogy szerelem volt első látásra. 2 hét múlva, amikor mehettünk érte, akkor ismét körbe lettem puszilva, nem volt kétségem afelől, hogy jól választottam. :)

Ma az örökbefogadó napon (nem a menhelyen volt), bármelyikhez odamentem, az boldogan ugrott a nyakamba. Gyakorlatilag mindenhol azt éreztem, hogy "engem vigyél haza", így nehéz a döntés. :)

Nekem nem a külseje számít és lényegében a kora sem. Az számít, hogy tényleg olyat szeretnék elhozni, akivel amellett hogy egymásra találunk (az én lelkemet nem nehéz megérinteni, így ezt nem tartom kritériumnak), még olyan is, aki már nehezen találna másik gazdit. Nekem ez fontos!

Egyébként a fekete kutyák kifejezetten tetszenek, így bár hallottam róla, hogy ők esélytelenebbek, nem értem miért. :)