Félnem kell a babesiától?
Múltkor úgy sikerült babesiát beszednie,hogy volt rajta Killtix nyakörv(kb.egy hetes)plusz még Scudo kullancsriasztó.
Volt,hogy így felszerelve vittem ki őket és 11 kullancsot szedtem ki belőlük.
Ezt nem lehet megmondani, ha a környéken fertőzött kullancsok vannak, akkor nyilván nagyobb a valószínűsége.
Nekem van gy 6 éves kistestű kutyám, akit imádnak a vérszívók. Korábban minden évben tettem rá spot-ont, próbáltuk a nyakörvet, mindent. Mégis minden tavasszal legalább 8-10-12 kullancsot kiszedtem belőle, de hála Istennek 6 év alatt sosem kapott el fertőzést (se babézia, se lyme), pedig volt benne olyan kullancs is, ami megszívta magát rendesen. Idén viszont még semmi nem volt rajta, tavaly ősszel tettem rá utoljára spot-ont. Télen amúgy sem szoktam, de februárig valahogy mindig elfelejtettem. És csodák csodájára idén 3 vagy 4 kullancs volt csak benne :S
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a spot-on felesleges, de ezt mégiscsak furcsállom...
És mindezt csak azért mondtam el, mert a kutyámban 20-30 kullancs már biztosan volt, de még soha nem lett beteg. Szóval ne aggódj potyára, de figyelj rá oda! És az első gyanus tünetnél vidd orvoshoz.
Szétaggódom magam.Ez a kutya egy tündér,imádjuk.
Sajnos itt a falunkban már több kutya halt meg babesiában,gondolom egyrészt későn vették észre,másik ok lehet az orvosi ellátás hiánya.
A piros foltnál kevésbé a babéziától, inkább a lyme-kórtól kell félni. Nem látom, milyen folt, de a lyme jele, hogy a csípés körül piros folt lesz. Minél előbb viszed orvoshoz, annál jobban tudják kezelni.
A babézia nyom nélkül gyógyítható, ha időben észreveszed. Van neki lappangási ideje, de nagyon változó. A következő két hétben figyeld a viselkedését, ha valami rendelleneset tapasztalsz - levertség, véres vizelet - azonnal állatorvos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!