Most még meg lehet kint fürdetni (délután) a kutyát?
Kint már semmiképp, pláne ha van is lehetőséged bent megoldani.
Már elég hűvös van, ráadásul fúj a szél is éjszakára pedig még inkább lehűl az idő.
Fürdesd meg reggel odabent, törölgesd át, alaposan szárítsd meg hajszárítóval (figyelni kell rá, hogy ne tedd túl közel, vagy túl meleg hőfokra, mert "égetheti" a bőrét, de annyira nem, hogy nyüszítsen miatta viszont komoly problémákhoz vezethet, tehát inkább több ideig, alacsonyabb hőfokon), aztán teríts le neki pl. az előszobába egy nagy lepedőt vagy plédet, ami nem baj, ha kicsit nedves lesz. Hagyd azon feküdni még pár órát, hogy jobban megszáradjon. Kintre azért nem jó engedni, mert még nem teljesen száraz olyankor és ha lefekszik a piszokba akkor beleragad a szőrébe, illetve most már simán megfázhat. Ha megoldható csak délután engedd ki, mert addigra a testhőmérséklete is visszaáll a fürdés után, viszont odakint sincs még annyira hideg, mint éjjel, így éjszakára be tud állni a normál testhőjére és nem lesz beteg. Estére semmiképp sem szabad csak úgy kitenni, mert akkor túl nagy lesz a különbség a kinti-benti hőmérséklet között.
Langyos vízzel lehet kint, de utána bent azonnal szárítani hajszárítóval.
Az én egyik dilis kutyám simán beugrik a kerti tóba hobbiból a 10 fokos vízbe is, semmi baja nem volt, de azért nem bízom a véletlenre és azonnal megszárítom. Elvileg vízi apportra tenyésztették, bírnia kéne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!