Tapasztalt, sokat látott kutyagazdák, tudnátok segíteni?

Mi ezzel a baj? Nincs azzal semmi, ha megszeretted a kutyust :) szerinted mások nem viszik magukkal túrázni a kutyát, nem dédelgetik az ölükben és megadnak nekik amire szükségük van?

"Mások nevezzék csak

Gyöngeségnek az állatszeretetet,

Gúnyoljanak ezért...

-Te csak sétálj a kutyáddal.

Jó társaságban maradsz,

És Isten is tudja ezt."

"Az ember sok mindent megtanulhat egy kutyától, még akkor is, ha az olyan lüke, mint a miénk. Marley arra tanított, hogy minden napot féktelen örömmel és boldogsággal éljek meg, hogy ragadjam meg a pillanatot és hallgassak a szívemre. Megtanított arra, hogy élvezzem az egyszerű dolgokat: egy séta az erdőben, a frissen leesett havat, egy szunyókálást a téli nap sugarában. És amikor megöregedett és mindene fájt, arra tanított, hogy a viszontagságok között is maradjak optimista. De legfőképp a barátságról és az önzetlenségről tanultam tőle, s mindenekfelett a megingathatatlan hűségről. Meghökkentő elképzelés volt, hogy csak most, halálában értettem meg teljesen: Marley a mentorom volt. Tanárom és példaképem: Lehetséges, hogy egy kutya – bármelyik kutya, főleg olyan dilis, fékezhetetlen, mint a miénk- képes megmutatni az embernek, hogy mi az, ami valóban fontos az életben? Hittem benne, hogy igen. HŰSÉG. BÁTORSÁG. ELKÖTELEZETTSÉG. EGYSZERŰSÉG. ÖRÖM."

Gratulálok, lett egy IGAZI BARÁTOD <3

(De azért nem ártana beszerezni egy asszonykát is, mert a végén csak ketten maradtok, az meg úgy mégsem az igazi ;) )

Nem hiszem, hogy a mi gondolkodásunk lenne rossz, egyszerűen csak érzékenyebbek vagyunk az átlagnál :)

Néha én is túlzásba esem, sőt. De nekem mindig a kutyám lesz az első, ha valakinek kellek, akkor ezt el kell fogadnia. Ő velem van már 11 éve, és nincs az a pasi, akit előrébb helyeznék nála :)

Nekem mostmár két kutyusom van és detto ugyanez a helyzet. Ölni tudnék értük. :) A poénja az egésznek, hogy mielőtt megvettük az elsőt, én szabályosan rettegtem a kutyáktól, aztán ahogy ott volt az a kis gombóc, felneveltem, tanítgattam, ha beteg volt szorítottam a mancsát, avagy éppen zokogtam mellette, duruzsolva a fülébe, hogy bírja ki és nem is tudom már mi lenne velem nélküle.

Aztán jött a lehetőség egy másik kutya örökbefogadására, kitolásnak éreztem a már meglévő kutyámmal szembe, de akkor még nem volt beleszólásom, anyu úgy döntött jöhet és jött is. Kezdődött minden előröl. Ott volt a kis szőrgombóc, nevelgettem, tanítgattam és mostmár tőle sem tudok szabadulni. :) Ha valahova elmegyek, akkor alig várom, hogy hazaérjek és megborzoljam a fejüket, rám vigyorogjanak és bolondozzunk egy nagyot. IMÁDOM őket! :)

Akkor sem tudok rájuk haragudni, ha kiássák valamelyik növényünket, sőt annyira örülnek maguknak, hogy ennyit dolgoztak a nap folyamán, hogy rám néznek és megszidni is képtelen vagyok őket szinte. Megszoktuk, hogy a kutyatartás és a szép udvar nem feltétlenül járnak együtt, de nem érdekel. :) 23/L

Teljesen normális...legalábbis felelős kutyásoknál...ELKUTYULÓDTÁL :D

 "Kutyás lettem. Hatlábú...bármit csináltam is, közben figyeltem, mi van a kutyával, hogy van, hol van, mit csinál. Tudtam,hogy aki kutyát tart, az kutyás lesz. Elkutyásodik. Kutyásokkal ismerkedik, kutyákról beszél, sőt kutyákkal beszél, kutyával fekszik, és kutyával kel, kutyával álmodik: elkutyul. A kutyás egy pillanatra sem téveszti szem,ész, lélek elől az ő kutyáját. A kutyás élete a kutya körül forog."  Bacher Iván:Hatlábú

Ha a simogatáson, ölelgetésen, játékon, kényeztetésen kívül naponta sétáltatod, tanítod, lemozgatod, akkor tökéletes gazdi vagy :)

Szerintem is teljesen normális egy jó gazditól ez a hozzáállás.

Én is amikor olyan helyen vagyok, ahol vannak pl kutyajátékok, mindig viszek haza egy játékot a két bolondomnak, és úgy örülnek mindig az újnak, mint egy kisgyerek:)) Vagy boltban én nekem is az első utam a kutyás részlegre vezet, megnézni, hogy mivel lephetném meg őket:)

Ha sokáig vagyok el itthonról, akkor már rendesen hiányoznak, arra gondolok, hogy vajon mit csinálhatnak otthon, elgondolkodok azon is, hogy mi nem lesz ott, ahol hagytam:D És amikor hazaérek, az az ováció ami fogad, hát azt semmi se pótolja:) Amikor hazaérek, lepakolok, kimegyek hozzájuk, és szabályos ölelést kapok. A kisebbik kutyám a két mancsát a vállamra teszi, teljesen, amíg tud odabújik az arcomhoz, és nyalja az orrom, meg bolhássza a fejem, ezt persze úgy, hogy a segge úgy jár, hogy alig áll a lábán:D

Nagyon nagyon szeretem őket, régen is állatbolond voltam, de sose hittem volna, hogy lehet ennyire egy négylábút szeretni:D

És akkor látni rajtuk is, hogy mennyire rám figyelnek, amikor megyünk agilityzni, vagy bemutatózni, és még akkor is csak engem figyelnek, amikor pl idegen gyerekek virslivel hadonásznak feléjük:) Szóval, szerintem a mi kapcsolatunk is 100%os a kutyákkal.

Ők is a kis szerelmeim, pedig én is párkapcsolatban élek, de barátom kénytelen elfogadni azt, hogy nálam a kutyák előkelő helyen szerepelnek.

Üdv.21/L