Mi szól amellett, hogy olyan kutyafajtákat tenyésztünk/tartunk, amelyek emberi segítség, beavatkozás és ápolás híján életképtelenek, sőt, az egész életük még így is szenvedés?

Elnézem a tacskót vagy egy basset houndot,amelyek aranyos,intelligens,nagyszerű kutyák,ellenben a hasukat a földön húzzák szinte,nem tudnak egy jót futni,aránytalanul rövid lábaik miatt hányféle csípőízületi és gerincbetegség jellemző rájuk...Ott vannak a bulldogok,a shar pei,a nyomott orrú kutyák.Értem én,hogy egyeseknek ez tetszik(bár hogy mi,azt nem tudom)de mi a jó abban,hogy állandóan törölgetni kell a ráncait,különben bepállik,bőrbetegségek,légzési nehézségek,horkolás kíséri ezeket a kutyákat,arról nem is beszélve,hogy császározni kell őket,mivel természetes úton világra sem tudnának jönni?(A természet szelektálna ugyebár...)Őszintén sajnálom ezeket a kutyákat,akik az emberi hóbort miatt váltak jóformán életképtelenné.Biztosan jól le leszek szólva,de ha rajtam múlna,nem engedném,hogy ilyen kutyákat tenyésszenek,amelyeknek szenvedés az életük.(Mi a jó egy fulladozó,hörgő-szörcsögő,nyarat alig viselő pl angol bulldogban...?Azon túl,hogy egyeseknek ez tetszik,persze)Még mielőtt bárki is nagyon megsértődne:ugyanolyan kutyaként és társként tekintek rájuk,akiknek ugyanolyan kedves lénye van,mint más kutyának-nem erről van szó,hanem a fizikai felépítésük miatti nehézségekről.