A fiamék 5 hónapja hazahoztak egy kiskutyát előzetes megbeszélés nélkül. Szívből megszerettem, de egyedül nem tudom vállalni, ezért új gazdit kerestem neki. Úgy érzem mintha a gyerekemet adtam volna örökbe. Normális érzés a lelkiismeret furdalás?

Utólag már nem tehetsz mást, mint elfogadod a döntésed, és a tényt, hogy a kutyussal többet foglalkoznak az új családnál. Mondjuk nem értem, a fiadék elköltöztek, és Rád maradt a kiskutya? Miért nem vitték magukkal? Ha ők hozták haza, nekik illett volna tovább gondozni a kutyust.

Mindegy, utólag már ne bánkódj, inkább a tanulságot vond le: bizonytalan helyzetben nem szabad kutyát vállalni! Csakis úgy, ha Neked is megvan a stabilitás.

Kutya nem panelba való? Szerintem tök mindegy hol tartod a kutyát, kertben, vagy lakásban, a lényeg, hogy foglalkozva legyen vele! Rengeteg kutya él az udvarokon, mégsem boldogok, hiszen a legtöbbjüket soha nem viszik sétálni, stb. Szóval ez ne legyen már kifogás... (ez leginkább az első válaszolónak szól).

Egyébként jól döntöttél, de én biztos, hogy nem lennék nyugodt, mert soha nem tudni kinek sikerült odaadnod, lehet, hogy pár hét, hónap múlva megunják és utcára teszik...

Az egy nagy baromság hogy a kutya nem való panelba!

Amúgy szerintem jól döntöttél, de én kijárnék néha meglátogatni. Kertes házban a kutyák gyakran a lánc végére kerülnek. Mi is a volt párom annyától hoztunk el egy tacsi keveréket. Fél méteres láncon volt kölyök korától, háza nem volt. Így élt túl egy telet....

Amúgy nagyon kedves asszony volt, szerette az állatokat, csak sötét volt.

A kutya azóta velem lakik a szobámban, és télen nyáron takarózik. Szó szerint betakarja magát a pokrócával.