Hogyan "tanítsam" meg a kutyám játszani?
Sziasztok
Holnap lesz egy hete hogy örökbe fogadtuk Filipet a 9 hónapos golden retriever kutyust. A gondom az, hogy sehogy sem bírom játékra fogni. Ha eldobom a teniszlabdáját,akkor nagy ráérősen érte cammog, de nem hozza vissza. Van neki textilből csont alakú játéka, azzal sem akar játszani velünk. Azt csinálja, hogy összegyűjti a játékait és egy helyre hordja őket, és ott rágcsálja. Futásra csak úgy tudom bírni, ha szaladok előtte és szólok neki,mert akkor roham utánam. Na most ez kicsit megerőltető, mert 10 perc rohangálás után én fáradok el. :)
Sétálni pórázzal megyünk, tehát ott sem tud szaladni. Nem látom rajta hogy frusztrált lenne amiatt hogy nem mozog eleget, de mindenhol azt olvastam hogy naponta ennél többet kell egy kutyának aktív dolgot végezni. A kedvenc időtöltése, hogy lefekszik valahol az oldalára és alszik.
Második napja klikkerezünk, még a kondicionálás fázisában vagyunk, remélem ezzel rá tudom venni, hogy kicsit aktívabb legyen.
Van ötletetek mivel próbálkozzak, hogy kicsit mozgásra (futás,szaladgálás) bírjam?
Érdemes "eszköz nélküli" játékkal is próbálkozni, már csak azért is, mert ez jobban építi a kapcsolatotokat, mintha csak labdáznátok vagy ilyesmi. Ez lehet kergetőzés, vagy ha hangoddal (lelkes, magas hangok) fel tudod pörgetni, ugrabugra, ilyesmik, minden kutyánál más jön be.
A klikkerezés általában jót tesz a kutyák szellemi élénkségének, úgyhogy jó ötlet, akár a tárgyak visszahozására is ráállíthatod vele:)
Esetleg próbálkozz meg minél későbbi órákban játszani. A szomszédunkban lakik egy 10 hónapos goldi, nappal végig csak alszik (igaz, van rajta pár plusz kiló), este viszont már jókat játszik, ahogy kicsit hűvösebbre vált az idő.
A legtöbb kutya más kutyák társaságában mozogja le magát még alaposan, egyébként is szükségük van rá, hogy találkozzanak a fajtársaikkal, úgyhogy ezt is ajánlom!
Mi is így kezdtük a befogadott kutyusommal.
Rendszeresen vittem a futtatóba, és igazából a többi kutyától tanult meg játszani. :)
Látta, hogy szaladnak a labda után, ezt néhány hétig nézte, aztán már szaladt ő is. :) Azt, hogy vissza is hozza, jutalomfalattal tanította meg.
Kb 3 hónap után volt először olyan, hogy hajlandó volt játszani egy másik kutyával.
Most 5 hónapja van velem, még mindig nem túl játékos, de egyre inkább az. Szépen lassan beérik a dolog. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!