Ti hogy gondoltok a kutyátokra? Mint társra, barátra, "gyerekre" vagy mint egyszerűen csak egy állatra?

Két angol cocker spánielünk van, immáron 8-8,5 éve. Ők kis társak, az életünk részei. Velünk vannak szinte mindig, együtt is alszunk velük, reggel, délután egy-egy séta. Kicsit a gyerekeink is :) de persze normális keretek között. Nyaralni is jönnek, igyekszünk úgy intézni az életünket, hogy viszonylag keveset kelljen egyedül lenniük.

De nem vagyunk olyan elvakultak, hogy mondjuk egy moziba, színházba ne mennénk, miattuk. Azért pár órát kibírnak ők is.

Én a kutyáimra úgy gondolok mint kutyákra... semmi többet nem kell belemagyarázni. A kutyának és nekem is ez a legjobb.

Barát? hogy megbeszélni nem tudsz vele semmit. Legalábbis nem igen válaszol

Gyerek? kicsit beteges és rosszabbat nem is tehetnél egy kutyával ha így bánnál vele.

Egyszerűen egy állat? még mindig jobb ha így tekintesz a kutyádra mint gyerekre.

Nem barát, mert a barátaimnak nem mondom meg, hogy mit csináljanak, és nem várok el tőlük engedelmességet.

Nem gyerek, mert imádom őket, de nem annyira belsőséges a viszonyom velük, nem magyarázok el nekik olyan dolgokat, amiket a gyerekemnek majd el fogok.

A társam nekem az élettársam, akivel örömömet, bánatomat, gondolataimat megoszthatom. A kutyának nem kezdek el magyarázni arról, hogy mennyire jó háborús filmet láttam, neki is meg kell néznie:D

Állatként gondolok rájuk, akiknek az igényeit tisztelem és kielégítem, cserébe pedig szeretetet, kedvességet, engedelmességet kapok.

Szerintem Márai foalmazta nagyon jól meg:

"Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért - te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt."

Ez ma reggel is eszembe jutott, amikor a kutyámmal sétáltunk. Több (ismerős) kutyás társasággal is találkoztunk, leguggoltam a kutyákhoz, és 3 kutya is volt, amelyik annyira közel bújt hozzám, hogy legszívesebben megöleltem volna, és azt mondtam volna neki, hogy hello kispajtás:)

Hiszem, hogy őket is Isten teremtette, és csodás ajándékok a kutyák az emberek életében.

Ettől függetlenül kutyaként tekintek rájuk. A barátaim emberek, a leendő gyerekeimet pedig nem akarom kutyákkal helyettesíteni.

Mégis van valami -szerintem- ami összekapcsol minket. Talán egyszerűen csak a létezés, de leginkább azt érzem, hogy "testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember"