Nem értem, hogy az állatmentők miért csinálják ez, elmagyaráznátok?
Az én kutyám is egy idősebb, mentett kutyus, akit többször műteni kellett és több mint egy évig rehabilitálni, hogy örökbe adható legyen.
Jelenleg ő a világ legelégedettebb kutyája, utolsó éveit boldogan, problémák nélkül, nagy szeretetben élheti le.
Folyamatosan figyelem a szervezet tevékenységét ahonnan hoztam, és rengeteg ilyen példa van. Menthetetlennek hitt kutyák, boldog gazdis ebek lesznek. :)
Én is sajnálom a meg nem született kiskutyákat, de akár hogy is nézzük, ők még nem élnek, nem éreznek úgy, mint egy élő állat. És mit kezdenének egy egész alom kiskutyával?
Az én kutyám fajtamentőktől van, ahol maximum 20-an férnek el. Csak egy almot szüljön le egy kutya, máris hat másik már élő és segítségre szoruló állattól veszik el a helyet. És ugye a gazdikeresés is probléma ennyi kutyusnak.
Lehet lehurrogni, de szerintem amíg az embereknél elfogadott az abortusz, addig ne azon sírjunk, hogy miért lehet a vemhes kutyát ivartalanítani.
Mondom ezt úgy, hogy imádom a kutyákat.
Szerintem marhára nem számít, hogy 2 hónapos, vagy 8 hónapos magzatról beszélünk. Az az élet már elkezdődött, és nem véletlenül. A halálbüntetést is betiltották (szinte mindenhol) de abortuszt simán el lehet végezni? Annyira szánalmas ez az emberiség.
De nem akarok elsiklani az eredeti kérdés mellett. Alapesetben én is azt mondanám, hogy szülessenek meg azok a kutyák, de ezt a szörnyű helyzetet csak tovább rontaná, ami Magyarországon van. Viszont néha én is túlzásnak érzem, hogy mennyi pénzt költenek öreg, beteg kutyákra.
Sajnos az emberek sosem fognak eljutni oda, hogy mindenki megértse mit jelent a felelősségtudat, és ennek megfelelően éljenek.
Sokan azt írjátok,hogy az egészséges kölyköknek van esélyük gazdira találni,több,mint az idősebbeknek.Én évek óta a fordítottját tapasztalom.
Most pl.hetek óta hirdetek egy 3 fős almot,tacsi méretű keverékek.Szó szerint 0 érdeklődő van rájuk,pedig szépek,aranyosak,egészségesek.Én úgy tapasztalom,hogy mostanában felnőttnek könnyebb gazdit találni.
Ok lehet az is,hogy a felnőtt kutyát chipezve,oltva,ivartalanítva lehet örökbe fogadni a legtöbb helyen,kölyöknél meg erre még kell egy csomót költeni.
Ilyenkor okold a Józsi bát, akinek a hamis keveréke jön megy a faluban, és Csák Norisz az őrangyala, mert sosem éri baleset (hálégnek). De ő maga viszont sokszor okozhat balesetet, még ha nem is embernek hanem a szukáknak.
Bemegy a Géza szukájához, felcsinálja, majd dolga végeztével úgy távozik ahogy jött, majd max a következő tüzelésnél találkoznak újra. Géza meg ha be van b.szva akkor vagy kirakja a szukát az út szélére, vagy vízbe folytja a kölyköket. Ezt a két embert kéne okolni, de leginkább azt akinek szabadon jön megy a kutyája, az emberek meg még etetik is...
Ha én látok egy ilyen önsétáltatót mindig zavarom a francba el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!