Ivartalanítás hogy megy?
sziasztok.Áprilisban ivartalanítani szeretném a kutyámat, és Egerbe, az állatkórházba akarom majd vinni.
A kérdésem arra irányul, hogy ilyen műtét előtt ez hogy megy? mert akkor fogok először az egri kórházba menni, és csak úgy bemegyek, mondom, hogy mit szeretnék, és műtik is, vagy be kell jelentkezni előre?
ÉS ha előre kell jelentkezni, akkor mennyivel előtte célszerű? Elérhetőséget még nem néztem, mert még van addig egy hónapom, ezen is csak most gondolkoztam el.
Egy másik kérdésem is lenne.
Eger hozzánk kb 20-25 perc autóval.
a kutyát ez a műtét után nem viseli meg?
illetve, ha még alszik, mikor hazaérünk, akkor én hogy emeljem fel? mert az az igazság, hogy félek attól, hogyha felemelem kiszakad a friss vágás a hasán:S
Igazából ettől úgy félek, hogy még el is bizonytalanít az ivartalanítástól.
Amúgy, van helyi dokink is, akivel én eddig teljesen megvagyok elégedve, hozzá járok mindig, de hallottam a városban olyan pletykákat, hogy csak kb ötödjére tudta megcsinálni a vizsgáját, hogy doki legyen, meg hogy kókler, meg stb, és hát, most elbizonytalanodtam benne:S vagy szerintetek ez alaptalan?
Nem tudom, hogy mit csináljak, mert az is lehet, hogy rossz néven venné, hogy eddig hozzájártam mindig, és akkor az ivartalanítást meg máshol végeztetem el:S
Nem tudom, hogy hogy lenne a helyes.
hát, lehet, hogy tényleg csak pletyka, mert itt nálunk eléggé pletykásak az emberek...:/
Amúgy, még két kérdés eszembe jutott, de már több tényleg nem.
Szóval, a műtét után a kutyának vannak fájdalmai? Ad neki az orvos fájdalomcsillapítót? Vagy, ha nem ad, és láthatóan fáj neki, akkor kérhetek az orvostól?
Illetve, a lábadozási időszakban megfelel neki ugyan az az étel, amit mindig is kap? (BARF)
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat! Megnyugtatóak, és hasznosak voltak mind!:)
Mindenkinek ment a zöld kéz;)
Én is miskolci vagyok és múlthét pénteken ivartalanították a szuka kutyám 10re kellett vinni és 11kor már mehetünk érte. Nekem nem hányt csak nagyon remegett. Este 6köröl már mászkált. Mondta az orvos hogy a műtét napján (pénteken)ne vigyük sétálni kaptunk kutyapelust de csak 1x pisilt rá amikor még nagyon kába volt. Este már le akartam vinni mert nem pisilt meg semmi és nagyon sajnáltam de hát nem lehetett. Szombat reggel mentem le vele de nem engedtem lépcsőzni egészen hétfő délutánig akkor jöttünk haza kontrollról és mondta az orvos hogy lépcsőzhet és hogy szép a varrat nincs begyulladva. Gallér van rajta egy percre se vettem le róla. Neki is volt rajta kötés amit hétfőn vett le az orvos most póló van rajta mert hiába van gallérja a hátsó lábával vakarja a sebet, és így nem piszkálja :)
Én hétfőig halálra izgultam magam minden bajom volt már meg is bántam az egész műtétet. Nagyon aggódtam. De már jól van szerencsére csak a gallért nem szereti. Szerintem minden képen oda vidd ahol megbízható az orvos az a legfontosabb. Akármilyen rutin műtét azért csak egy műtét. Minden jót kívánok és kitartást. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!