Evés közbeni morgással mit kezdjek, ha már mindent próbáltam?
Falkavezérséggel kapcsolatosan a szabályokat betartjuk. Már elvettem tőle a kaját, ha morog. Két hete csak akkor kapja a kaját, ha megcsinálja a feladatokat. Alig eszik inkább néha, de nem csinálja. Máskor mindent megcsinál. Semmivel nincs baj, csak ezzel az evéssel.
Mit próbáljak még? Van valakinek ötlete?
4 éves, közepes testű keverék. Pár hete van ez, előtte hatott, ha ritkán Bepróbálkozott a morgással, elvettem, utána befejezte.
Én egy kis rángatással helyretenném az agyát.
Gesztusevés megvan??
Nem építő jellegű lesz a kritikám ezért előre is elnézést kérek.. de mért kell a kutyát evés közben baxtati? Sose értem az ilyen kérdéseket.
Amúgy teljesen normális dolog lenne, hogy morog ha oda megy valaki miközben eszik. Ezt nem is tudom honnan vettük.. Az omegától se veszik el a kaját ha megszerezte. És még ő is megvédi ha esetleg buzerálná valaki közben még az alfától is.. hiszen ő hagyta hogy elvegye és ha már elvette akkor az ővé.
Az meg hogy elvesszük a kutyától a kaját, hogy megmutassuk ki a király akkora marhaság. Ezzel csak azt éred el hogy még jobban fogja védeni idővel a kajáját hiszen jogosan félti...
hát talán azért mert ha valami oknál fogva elmegyek mellette akkor azért ne ő morogjon már rám hogy merre mehetek. szoktak azért is a kajájába nyúlni mert pl. gyógyszert raknak bele és tutira megegye, igaz mi azt bele szoktuk csavarni egy kis szalámiba és kézből adjuk ha esetleg az ize miatt kiköpi és nem eszi meg magába.
tény viszont az hogy ha pl. épp akkor szeretnénk simizgetni amikor ő eszik az valóban butaság. az meg egyenesen hibás reakció hogy elvesszük az ételét, ebben így nagyon is igaza van az előttem szólónak.
a feladatok szintén nagy butaságnak minősülnek mert ezzel a kutya nem érti meg a lényeget. ráadásul a kérdező csak saját magát járatja le a kutyája szemében: minek oldjon meg feladatokat ha az érte kapott ételt úgyis elveszi??? ez első sorban következetlenség, pontosan ugyanolyan mintha a kutyától mégis elvenném a jutalomfalatot egy megoldott dologért. ráadásul már ott tartunk hogy a kutya még a parancsot is megtagadja ami szintén önmagában rengeteget ront a gazdi pozícióján...
tehát itt a kérdés az hogy MIKOR MOROG PONTOSAN a kutya, mert nem mindegy.
A falkában az alfának joga van mindenhez. Egy omega nem fogja megölni az alfát, ha az elveszi tőle a kaját. Az ember és a kutya között ugyan ez a helyzet. Az nagyon nem természetes, hogy a gazdájára morog az egészséges kutya, akármilyen helyzetről is van szó.
Kérdező, mit próbáltál eddig? Milyen technikát használtál? Mit vártál el eddig a kutyádtól? Mit értesz azalatt, hogy már mindent kipróbáltál? Ugye nem azt a módszert használtad, hogy leülteted a kutyát és addig nem ehet, amíg nem engeded. Mert ezzel semmire sem mész. Ez egy feladat extra jutalomért. (Hozzá tenném, hogy az sem dominancia gyakorlat, hogy ki megy ki előbb az ajtón, kit üdvözölsz először mikor hazaérsz, stb. Ezektől persze, hogy nem fog rendeződni a viszonyod a kutyával.)
"Két hete csak akkor kapja a kaját, ha megcsinálja a feladatokat".
Szerintem ez nem normális. Ha nem csinálja meg akkor soha nem kap enni?
A kaja mindennap jár a kutyának, függetlenül attól, hogy megcsinált e valamit vagy sem.
Azt csinálnám a helyedben, mikor eszik és morog ha te a k közelében vagy, nyomj le egy kokit a fejére, hogy érezze is rendesen. Elveszed az edényt, utána megint leteszed és ha megint morog, újabb koki a búrájára. Le fog szokni a morgásról.
azért túlzásokba se essünk már! igen a vezérnek mindenhez joga van. de azért butaságokkal ne stresszeljük már a kutyát! az alfa se megy oda az omegát simizgetni miközben az eszik! nem beszélve arról hogy a kutyától még el is veszi a kaját ami pont hogy ráerősít a nem kívánt reakcióra. és azért az sem mindegy hogy pl. a kutya úgy kezdett el morogni hogy esetleg csak elmentem mellette vagy úgy hogy közben meg esetleg csesztettem.
annak akinek pedig a kedves nagyi kutyáját nem lehet megközelíteni nyilván azért mert a kedves nagyi nem a kutya vezére ezért a kutya jogosnak érezte azt hogy a lejjebb valót nem engedte a közelébe! ott a kutya az alfa nem vitás, és a gazdi volt a hibás, szerintem nem csak abban hogy ráhagyta az ilyen jellegű morgást is.
azt én sem hagynám annyiban ha pl. a kutyám nem engedné meg hogy csak bátorkodjak elmenni melette. sőt az enyém abbahagyja és ellép az ételtől amikor én odalépek mellé. de azért én sem csesztetem miközben eszik, ez nagyon nem mindegy. ha ő megadja nekem a tiszteletet én miért ne adhatnám meg neki is azzal hogy nyugodtan ehessen????
zsuzsabazsa
gratulálok, veréssel tekintélyt szerezni ez aztán a tanács! neked tuti valami kistestű, félénk kutyád van, mert egy jó kis domináns munkakutyával ezt tuti nem tudnád megtenni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!