Hogyan kell viselkedni, ha sétáltatás közben kóbor/elszökött kutyákba botlunk? Mi a helyes?
Egyszer, régebben, 8-9 éves koromban sétáltattuk a barátnőm tacskó keverékét, aki mellesleg egy nagyon okos, jól szocializált, barátságos kutyus volt. Tehát sétáltattuk, nálam volt a póráz. Hirtelen kiugrott egy bokorból(?) egy kóbor, vagy otthonról elszökött kutya, és megtámadott minket. Jobban mondva csak ugatott, rohant felénk, és felugrált rám, szerencsére harapni nem harapott. A barátnőm elfutott, és otthagyott engem a kutyájával (emiatt össze is vesztünk, mert szerintem nagy felelőtlenség elhagyni a saját állatunkat, mikor veszélyben van), én meg nagyon megijedtem, és csak arra gondoltam, hogy megvédjem a blökit, ezért felkaptam, és magamhoz szorítottam, és úgy forgolódtam, hogy az agresszív kutya mindig a hátam mögött legyen, hogy ezáltal ne tudjon belekapni a tacsiba, és inkább engem harapjon meg. Közben vinnyogtam, kiabálni akartam, de inkább visítás lehetett. Tisztára rettegtem, és az idegességem, félelmem átragadt a tacsira, és a mindig barátságos, légynek sem ártó kutyusból hirtelen egy reszkető, remegő, magából kikelt a kóborhoz hasonló agresszív kutya lett, szintén ugatott, és úgy fickándozott, hogy alig bírtam megtartani. Végülis egy bácsi kisietett az utcára, mikor észrevette, hogy mi történik, és elüldözte a kóbort, ezért nem ugrott ki a kezemből a tacskó, de feltehetőleg, ha kiugrott volna, egymásnak esett volna a másik kutyával.
Most nekem is van egy saját, egyelőre még kölyökkutyám, és az volna a kérdésem, hogy mi a helyes viselkedés, mit kell csinálni, ha találkozunk séta közben egy kóbor/otthonról elszökött kutyával? És ha a kérdéses kutya még agresszív is?
Ebbe belegondolni is borzalmas, de mit kell tenni, ha esetleg össze is verekednek a kutyák?
Köszönöm előre is a válaszokat:)
(13/L)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!