Szerintetek megvegyem?
9 hetes,fajtiszta és 110 ezer forint.
Mit gondoltok, megvegyem?
Csak annyi a gond hogy még nem költözünk kertes házba és kb 1 hét múlva lenne meg a pénz.
Ja és szerintem inkább azt nézd, hogyan viselkedik a kölyök a társaival és az emberekkel. Nem túl félénk-e stb. Az, hogy kicsiként morog evés közben, vagy ha közben odanyúlsz még nem feltétlenül jelent rosszat, hiszen benne van az ösztön, és ha sok testvére volt, bizony meg kellett "védenie" az ételt.
Több kutyánk morgott kiskorában evés közben ha odanyúltunk, esetleg még harapott, vagy a mancsával "védekezett" is. Felnőtt korukban mégis mindnek belenyúlhattam a szájába is, az ételt kivehettem belőle, teljesen nyugodtak voltak.
Én hiszem, hogy minden nevelés kérdése, ha megfelelően neveled, akkor semmi komoly probléma nem lesz vele.
Én pl. kifejezetten kedveltem a hevesebb vérmérsékletű kutyákat, akik problémásabbnak tűntek. Szerettem ha volt kihívás, és a kutyának is voltak önálló döntései, nem csak szigorúan a parancsaimat követi (persze követnie kell, de azért mégiscsak egy értelmes lény, nem egy robot).
Valóban vannak makacsabb, nehezebben kezelhető németjuhászok (és persze egyéb fajtájú kutyák is), de ott legtöbbször arról van szó, hogy nem megfelelően nevelték. Falkavezérnek kell lenni, szeretheted a kutyát, de olykor igenis erősen kell fogni. Illetve sokan úgy vannak vele, hogy kölyök/fiatal korában néha elhanyagolják, mert pl. sokat dolgoznak, aztán később már nevelnék de nem bírnak vele, és sokszor még maguknak is nehezen ismerik be, hogy bizony nem foglalkoztak vele eleget, vagy nem megfelelően.
Tapasztalatból mondom, hogy nagyon kevés az olyan eset, amikor a gazdi megfelelően foglalkozik a kutyával, és kizárólag csak a kutya erős személyiségének köszönhetőek a problémák. Egyébként egy ilyen kutyát is meg lehet nevelni, csak ez egy "nonstop" feladat, nincs olyan, hogy épp nincs kedved foglalkozni vele és ráhagyod a dolgokat.
Nagyon koszonom mindenkinek a valaszait.
Igen Kanadaban, egyszer majd haza fogunk menni... mennyibe kerul ossze vissza ez az egesz? ha haza akarom vinni a kutyat?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!