Hogyan lehet új kutyafajtát regisztrálni?
Mivel látom, hogy nem kerested meg, ezért megtettem helyetted és bemásolom ide. Nem fogsz tudni új fajtát létrehozni.
Az új fajta elismerésére irányuló kérelmet az FCI titkárságának kell benyújtani az ország FCI-hez tartozó nemzeti kennel klubjának. Az ország, melyből a fajta ered, és mely tagja az FCI-nek, megkérhet más FCI tagországot, hogy terjessze fel a kérését helyette. Ebben az esetben a származási ország megbízottját fel kell tüntetni a kérelemben.
Az új fajta lehet már máshol elismert kutyapopuláció, vagy más nemzeti kennel klub által elismert, vagy újraélesztett vagy újonnan létrehozott fajta.
Az új fajtát akkor lehet elismerni, ha megfelel a fajta definíciójának (ld. az FCI szabályozását a változatokon belül és a változatok között való tenyésztésről).
A populációban legalább 8 vérvonalnak kell jelen lennie, mindegyikben legalább 2 kannak és 6 szukának kell lennie (nuclear herd – szűk falka). Az egyik vérvonaltól a másikig nem lehet közös állat három generáción át.
Ezeknek a feltételeknek eleget lehet tenni kitűnően megtervezett tenyésztési programmal, ha minimum 1.000 (ezer) kutyát regisztrálnak.
A jelentkezésnek tartalmaznia kell egy DVD-t, melynek mozgó és állóképeket kell mutatnia, képeket és egy írásos bizonyítékot arról, hogy a fajta megfelel azoknak a követelményeknek, melyeket a Madridi Közgyűlés támasztott az új fajtákkal szemben (8 független vérvonal, kutyák száma, csípő-diszplázia, PRA, epilepszia ellenőrzés, a viselkedés és a jellem fejlődésének ellenőrzése). Egy előzetes standardot kell készíteni az FCI hivatalos nyelveinek egyikén (francia, német, angol, spanyol), a Jeruzsálemi Közgyűlés által elfogadott formában és egy rajzot a kutyáról, melynek a standard első lapján kell szerepelnie.
Mielőtt a Standard- és a Tudományos Bizottság összeül, hogy megtárgyalja a döntést, egy delegáció helyszíni vizsgálatot folytat, melynek az egyik tagja az FCI Tudományos Bizottságából, a másik tagja a Standard Bizottságból érkezik. Ennek a vizsgálatnak a költségét az érintett ország nemzeti kennel klubja állja.
Miután tanulmányozták és megvitatták az anyagot, és miután lezajlott a helyszíni vizsgálat, a Standard- és a Tudományos Bizottság együttesen előterjeszthet az Elnökségnek egy a fajta ideiglenes elismerésére vonatkozó kérelmet.
Az ideiglenesen elismert fajták bekerülnek az FCI összes tagországában a megfelelő származási könyvekbe, részt vehetnek az FCI által patronált kiállításokon, bíráskodhatnak fölöttük, versenyezhetnek a CAC díjért, de a CACIB-ért egyelőre nem.
Minimum 5 generáció után, de leghamarabb 10 évvel az ideiglenes elismerés után az érintett ország kérvényezheti a fajta végleges elismerését.
Írni kell egy jelentést a fajta fejlődéséről (egyedek száma, egészségügyi állapota, a vérmérséklet fejlődése) és az esetleges nehézségekről, melyek a kísérleti idő alatt adódtak. Továbbá a következő feltételeket kell teljesíteni:
1) A Standard Bizottsággal együtt el kell készíteni a végleges fajta standardot.
2) A fajta származási országában éves születési statisztikát kell vezetni az ideiglenes elismerés napjától számítva. Legalább a származási országgal azonos szekcióba tartozó országokra vonatkoztatva legalább három évre visszamenőleg információt kell adni a születések számáról.
3) Tájékoztatást kell nyújtani a fajtába tartozó kutyák számáról, melyek megjelentek a származási ország nagyobb kiállításain/kiállításán és a világ- vagy szekció-kiállításokon, melyeket a végleges elismerést szorgalmazó jelentkezés előtti egy évben rendeztek.
4) Az alábbi tényeket el kell ismernie két szakértőnek, melyeket az Elnökség jelöl ki.
a) a fajta jelentkezése egy különösen fontos eseményre
b) a fajta homogenitása és a fajta standardnak való megfelelése
c) kiegyensúlyozott viselkedés
Miután a Bizottságok (Tudományos és Standard) új vizsgálatot végeztek, az ideiglenes fajtastandardot megváltoztathatják és az új fajta végleges elismerésére irányuló kérelmet felterjesztik a közgyűlés elé.
Ha 10-15 év letelte után nem terjesztenek be kérelmet a végleges elismerésre vonatkozóan, a fajta eltűnik az FCI listájáról.
Theia: Ezek szerint neked nem volt tiszta a kérdésem, talán olvasd el még egyszer, hátha úgy bepattan a kis agyadba. Nem kérek goromba válaszokat, nem azért írtam ki a kérdést mert a hozzád hasonló korlátolt emberek vitatkozására voltam kíváncsi. Tudtam hogy az ilyen veszekedés imádók mint te ugrani fognak a kérdésemre, de bíztam benne hogy mégsem. Elgondolkoztam a dolgon hogy mi lenne ha lenne ilyen fajta, normális választ vártam, és képzeld van anyagi hátterem hozzá. A szomszéd Józsi bácsis beszólásodat nem is boncolgatnám csak a saját intelligenciádat mutattad meg vele. Ha nem tetszik küllemre nem kell megvenned, szerencsére nem mindenkinek olyan korlátolt világa van mint neked, többen mondták a kutyámra hogy szép mint az ellenkezőjét. Vajon az életben is ilyen a stílusod? Lehetnek gondjaid, részvétem.
#7: Köszönöm az értelmes válaszodat. De ebből nekem az jön le hogy a dolog nagyon nehéz, nem pedig lehetetlen.
#8: "Kérdező! ezen nincs mit tovább taglalni, az előttem szóló mindent elmondott!" Elmondanád akkor hogy mi késztetett mégis a válaszra? Ez a kutya amit írtál nem hasonlít az enyémre szerencsére ahhoz nem kell érteni hogy az ember utána nézzen van-e már ilyen fajta.
Kérem ha valaki még ellenállhatatlan késztetést érez hogy ide írjon valami értelmetlen és goromba hozzászólást, inkább fogja vissza magát. Ha ez nem megy, részvétem.
Nem gondolom, hogy bármilyen szinten is goromba lett volna a hozzászólásom, csak egyszerűen már rosszul vagyok azoktól az emberektől, akik a saját marhaságukat hajtogatják, képtelenek meghallgatni azoknak a véleményét, akik sokkal jobban értenek ezekhez a dolgokhoz. Értsd meg, nem lehet két ennyire különböző kutyafajtát keresztezni, mindenféle elgondolás nélkül. Írj a fajtagondozó országok kennelklubjának(Németország, Svájc), hogy vajon mi lenne a véleményük a dologról, garantálom azt nem teszed zsebre, amit tőlük kapsz. Soha nem engedélyeznék magyar fajtaként regisztrálni a két fajta keresztezését.
Gondolj már bele egy kicsit, addig oké, hogy "megvan hozzá az anyagi háttered", de feltételezem nem szándékozol és nem is tudnál 50-100 kutyával üzemeltetni egy kutyatenyészetet. Mire odajutsz, hogy van egy viszonylag egységes állományod, kitermeltél több ezer keverék kutyát, akik a menhelyi kutyák elől vennék el a potenciális gazdákat, nem beszélve arról, hogy hányat fognak utcára tenni, hiszen mint tudjuk olcsó kutyának általában nincs becsülete.
Ha ezt nem tudod felfogni, akkor igazán, őszintén csak sajnálni tudlak, mert a korlátolt te vagy és nem pedig én.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!