Mit kellene még tennem? Végképp mondjak le róla?
Nemrég tettem fel itt egy kérdést: http://www.gyakorikerdesek.hu/allatok__kutyak__3567636-mi-to..
Azóta jött hozzánk házhoz oktató, foglalkoztunk vele, megpróbáltunk most már tényleg mindent az égvilágon, küzdöttünk érte,de semmi nem használt, csak romlott azóta a helyzet. A kajánál már nem morog, hanem nem hallgat semmire: tegnap eljutottunk odáig, hogy leültetni nem tudtuk evés előtt (pedig kb. 10 hetes kora óta csak úgy ehet), hanem ahogy parancsot adtam neki, úgy befeszített, hogy becsurgott a pisi. Sokszor csinálta már ezt azóta. Konkrétan a füle botját sem mozdítja már, ha szólok neki. Hozzá kell tenni, hogy azóta voltam kórházban, itthon csak fekhetek, csak a párom foglalkozik vele, de rá sem hallgat sokkal jobban. Állítólag a séta már rémálom, mindenkinek neki akar menni, ha jön hozzánk valaki, nem lehet leállítani, úgy ugrál, ugat, ki van kelve magából, már alig akarnak átjönni hozzánk. Ha kizárjuk az előszobába, mert nem lehet mellette 2 szót váltani, akkor iszonyatos hisztit csap, szétkaparja az ajtót, múltkor kitörte a zárat és bejött. minden rosszalkodást kitalál, és ahogy közelítünk felé, még nem is szídjuk, de füle-farka behúzva, provokál minket a legjobban tiltott dolgok megcsinálásával, pedig pontosan tudja, hogy nem szabad. Ahogy hátat fordítunk, újra csinálja. Végképp kezd elfogyni az erőnk és az energiánk, az a baj, hogy már csak a rossz van vele, örömöt semmit nem ad, napjában többször sírok miatta. Így egyszerűen nem tarthatjuk meg ebben a kis lakásban a baba mellett, aki most már bármikor jöhet. Az oktató azt mondta, érdemes lenne munkakutyának adni, mert iszonyatosan jó képességei vannak. És ez a bosszantó, hogy tudjuk, hogy nem buta kutya, hanem olyan dolgokat tud, amiket azt hittem, kutyának nem is lehet megtanítani, olyan büszkék voltunk rá. Most meg szégyenkezünk és mentegetőzünk, hogy mi igenis neveltük, és nem ilyen volt.
Még mielőtt valaki nekem ugrana, hogy baba miatt menhely stb., és ássam el magam: menhelyről vettük ki anno, én lennék az utolsó, aki betesz oda egy kutyát, de kell neki egy másik helyet találnunk, ez most már szinte biztos: mégis, ha rágondolok, hogy nem lesz velünk, sírnom kell. DE olyan, mintha provokálná! Szerintetek van még esély? Egyszerűen kifogytam az eszközökből és az ötletekből.
Meg még egy dolog eszembe jutott. Ha jól értem, akkor kezdődtek a kutyával a gondok, amikor a babával is. Lehet, hogy ő érez valamit, és attól van megzakkanva (ne legyen igazam), vagy ami sokkal valószínűbb, hogy a ti stresszeteket veszi át, és amint az elmúlik, ő is visszaáll normál kerékvágásba.
Onnan jutott eszembe, hogy nálunk most azért lett kezelhetetlen a kutya (szintén labikeverék), mert anyósomék megkapták a hírt, hogy támadható az örökösödési szerződésük, és elveszíthetik a házat, azóta teljesen kezelhetetlen a szintén labi keverék "kölcsönkutyánk". És erre csak ma jöttem rá, ma mondta anyós, hogy szombat óta tudja ezt, és történetesen szombat óta nem bírok a kutyával, nem is értettem, mitől kattant meg ilyen hirtelen, de már világos. Arra meg leteszem a nagyesküt, hogy a tárgyalás után újra normális lesz, már csak egy hetet kell kibírnom vele. A tünetek ugyanezek, rám se bagózik, hiába falkavezérség meg mi a fene, amit én azért elég "náci" módon tartok. Az érzékenyebb kutyák nagyon leradarozzák ezeket a változásokat. Próbáljátok meg ideiglenesen elhelyezni másnál, valószínű amint lemegy róla a ti stresszetek, meg a költözésé, lenyugszik (hacsak nem látogatjátok rendszeresen, mert akkor újra és újra vissza fog esni), és ha ti is megnyugodtatok, mert lesz egy egészséges, szép gyereketek, egy boldog kis családotok, vegyétek vissza magatokhoz próbaképpen.
Köszönjük! Én is nagyon remélem, hogy egyszer még minden gond nélkül visszakerül hozzánk, mert nagyon szeretjük. Amúgy róla van szó, és mellé a kutya mellé kerül (akivel amúgy tök jól kijönnek).
Köszönöm a kérdésed. Oda került apósomékhoz a kutyus egy héttel a baba születése előtt. Hát, a nagynak nem sikerült betörni...sőt! Sajnos ő kezdte terrorizálni a végtelen türelmű leonbergit. Szétszekálta, elette előle a kajáját, ha nem zárták el, egész nap rajta ugrált, nem hagyta, hogy bárki a másik kutyával foglalkozzon. 3 hónappal a baba születése után voltunk ott először. Figyelembe sem vette a babát, hanem vadul ugrált ránk, nem lehetett leállítani...sajnos rosszabb lett a helyzet, mint előtte. Apósomék nem nagyon foglalkoztak vele (szellemileg). Ezért nem hoztuk vissza. Apósomék pár hónap múlva felhívtak minket, hogy nagyon nem bírnak a kutyával, hiperaktív, nem nyugszik le soha, és lenne egy vadász ismeősük, aki nagyon szívesen elvinné, és vadászkutyát csinálna belőle. Először ódzkodtunk, majd amikor legközelebb mentünk és megintcsak teljesen kezelhetetlen volt, akkor azt mondtuk, hogy ok. Lassan fél éve ott van, és állítólag nagyon büszkék rá, nagyon jó kutya. Szellemileg és fizikailag is ki van fárasztva, szépen beletanult a dolgába, és kiegyensúlyozott, boldog kutya. Én mindig gondoltam, hogy ennyi a baj, hogy amíg nem volt "probléma", tehát nem kellett feküdnöm a terhesség alatt, és rendesen tudtam vele foglalkozni, megfuttattam naponta töbször, feladatokat kapott és tanítottam, kutyaiskolába jártunk, addig a világon semmi baja nem volt. Kicsit bekattant szerintem szegény a bezártságtól és a tehetetlenségtől.
Most, hogy a kisfiam is csúszik, mászik, járkál, úgy gondolom, hogy jobb, hogy nincs itt. Nagyon kicsi a lakás, és amilyn örökmozgó volt, nem tudtuk volna ezen a kis helyen megoldani, hogy mindkettőjüknek jó legyen. Örülök, hogy ő is megtalálta a helyét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!