Van köztetek, aki örökbefogadott menhelyes kutyust a sajátja mellé? Mik a tapasztalataitok, mennyi idő volt összeszoktatni őket, és egyáltalán milyen nehézségekre kell felkészülni?

Ez tényleg nevelés kérdése. Jó ötlet, ha párszor sétálnak együtt.

Én a saját (ivartalanított szuka) tacsi keverékem mellé szoktam hozni ideiglenesbe más kutyákat. Az ajtóba ha hozom be az újat mindig ugarát van, de amint megszaglásszák egymást, máris falkatag. A saját kutyám nyitott, szocializált és játékos, az ő részéről még nem volt probléma.

Olyan nincs, hogy a kutya nem ismeri a jutalomfalatot. Ő nem tesz akkora különbséget az esti etetés meg a jutalomfalat között, a kaját pedig nyilván ismeri, hiszen nem halt még éhen. Valószínű stresszes, vagy bizalmatlan, vagy rossz élménye van, ezért nem fogadja el, de ez változni fog.

Ha ilyen kis félénk, akkor miatta valószínűleg nem lesz nagy gond, hacsak nem kényezteted el már az elején. Ha a tiéd is normális, meg tudja, hol a helye, akkor nem sok extra nehézséget jósolok így ennyi alapján.

Egy másik kérdésre adott válaszomat másolom be:

"Én 4 kutya mellé fogadtam be menhelyit. Jó nagy őrültség volt:)

Sokat hibáztam, de abban nem, hogy úgy ítéltem meg, kölyköt kell hozzak, hogy könnyen beilleszkedjen a falkába.

Még így se volt könnyű, mert a falka legdominánsabb kutyája elég gyenge idegrendszerű és nagyon agresszív volt a kiskutyával. Majdnem feladtam, mert úgy tűnt, nem fogja elfogadni. 2 hónapon át szoktattam őket, mire sikerült az összeszoktatás. A nagy kutyám félt ettől a picitől és abban bíztam, a megszokás elűzi majd a félelmét. Így is történt.

De ha kiskutyával ilyen nehéz volt, mi lett volna ha nagyot hozok?

Az egyik kutyám kan létére azonnal oda volt a pici kutyáért, a többi inkább tartózkodott. Ez a kan kutyám anyja helyett apja volt, együtt aludtak, nyalogatta a pociját, vigyázott rá, vele első naptól kezdve simán egyedül hagyhattam. A többiek 2 hónapon át nem voltak vele együtt felügyelet nélkül, szerencsére szanaszét bírom őket csukni a kertben, van pár elválasztó kerítés.

Kb. 2 hét után lebetegedett ez a kan kutyám. Aztán egy másik. Néhány nap múlva már mind a 4 kutyám rettentő magas lázzal küzdött, mindent kihánytak, nagyon fájt a hasuk, elesettek, gyengék voltak és asztmás köhögések jöttek ki rajtuk. Ugyanaz a köhögés, mint a kis menhelyinek. Neki amúgy kutyabaja se volt, néha köhintett, amit már a legelején mondtam az állatorvosnak, de ő is csak legyintett. Néha asztmásan vette a levegőt, de amúgy virgonc volt, élénk, vidám.

A sok tünetből ez az egy közös volt a kiskutyáéval, innen tudtam, hogy tőle kapták el. Felhívtam a menhelyet, kiderült hogy kennelköhögés járvány van és lehet, hogy ez egy kevert vírus. Volt ott mindenféle vírus, az biztos, mert 2 hónapig küzdöttem a 4 kutyám egészségéért, az életükért, mire meggyógyultak. A kiskutya eközben élte világát, tök jól volt. Mind az 5 kutyát 4-szer oltotta be az orvos antibiotikummal, mert az valamennyit segített. A kicsit is oltani kellett, hordozó lévén.

Egyébként minden évben kombináltan oltatom őket és nem csak veszettség ellen.

Most mégis leverte őket ez a valami.

Szörnyű volt, el nem tudom mondani mit éltünk át. Vádoltam magam a 4 gyönyörű kutya miatt. A kiskutyával nem volt időm foglalkozni eleget, mert túlvállaltam magam, mást se csináltam, csak hányást töröltem, ételt és folyadékot imádkoztam beléjük, infralámpáztam őket és orvoshoz szaladoztunk. Közben pedig még arra is vigyáznom kellett, hogy szét ne szedje a kicsit a domináns kutyám.

Az volt az álmom, hogy megmentek egy menhelyit, és majdnem rámentek a saját kutyáim. Úgy éreztem, a természet ellen vétettem, és úgy tűnik a kutyáimnak több esze van, mint nekem, mert ők első perctől nem örültek az új jövevénynek, a kis anyáskodómat leszámítva.

Túléltük, elmúlt, de az akkori hibáknak még most is iszom a levét.

A menhelyi kutyámmal soha nem lett olyan a viszonyom, mint kellene. Nem értem rá megnevelni abban az első néhány hónapban, és behozhatatlan lett a lemaradás.

Túl sokan vagyunk és őrá most sem jut elég figyelem. Kezdettől fogva úgy voltam vele, ha már enni adok neki, ha lesz egy saját biztonságos zuga, akkor már százszor szebb élete lesz, mint a menhelyen, és ez így is van. De így ő olyan kis mostoha lett, mert sokkal több időt szánok a többi kutyára, általában ők sokkal többet vannak bent a házban is. Még így is kevés az, ami nekik jut. Plusz a menhelyit évekig ez nem is zavarta, igazából csodásan érzi magát kutyák között és én mint ember valamiféle űrlény vagyok neki, akihez nem kötődik különösebben. Mostanában van valamiféle javulás ebben, már sokkal többször igényli a simogatásomat, de régen egyáltalán nem hederített rám.

Mindezt leszámítva jól vagyunk, jókat játszanak, már 5 éve élünk így 5-en. Ivartalanítanom is kellett emiatt őt, mert így volt garantálható, hogy egy gazdátlan kutya helyett nem gyártok még 8-at.

Imád labdázni, az 5-ből 3 kutyám nagy focista, de ő pl. sose hozza vissza nekem a labdát. Az anyáskodó kan kutyusommal még mindig nagyon jóban vannak. A többiekkel is jól kijön, szerencsére nem túl domináns, a rangsorban legmagasabb kutyám olykor helyrerakja őt, ilyenkor visít mintha nyúznák, de szinte még soha semmi karcolás nem volt rajta, szóval eléggé túlreagálja, de szerencsére emiatt aztán tényleg béke van.

Jól sült el az egész, de 2 hónapon át nem tudhattam, nem hal-e meg az összes kutyám a megmentési kényszerem miatt.

Sajnos az ilyet nem tudom hogy lehet kivédeni, mert a kiskutya csak hordozó volt, abszolút nem volt beteg a kis köhögést és ritka asztmás légzést leszámítva. Ezt a menhelyen a kiválasztásnál még csak észre sem vehettem.

A menhelyen is úgy tájékoztattak utólag, hogy csak egy enyhe köhögéssel járó járvány van, amin könnyen túlteszik magukat az állatok.

Más közösség, más immunitás. Ami az egyiknek meg se kottyan, a másik belehal. Ezzel számolni kell.

Nem lebeszélni akarok, de sokan úgy fogadnak örökbe kutyát, mint én, hogy nincsenek tisztában a veszélyeivel."

Nehézségek lesznek. Én úgy hoztam haza a kiskutyát, hogy csak azzal számoltam, talán nem fogadják be. De amikor szembesültem vele, hogy tényleg nem fogadja be mindenki, nem bírtam őt visszavinni. Valami történt akkor, amikor aláírtam a befogadási nyilatkozatot. Ő az én kutyám lett. Arra gondoltam, hogy neki csak én vagyok ezen a világon. Rajtam kívül nem kellett és valószínűleg nem is fog kelleni soha senkinek. Amikor lebetegedett az összes, akkor elátkoztam magam, amiért hazahoztam. De hát mit tehetett az a kicsi kutya az egészről?

Én a te esetedben csakis a betegségtől tartanék. Két kutyát nem nehéz összeszoktatni. Főleg ha a menhelyi olyan kis behódoló, valószínűleg pikk-pakk kialakul a falkasorrend. Jó ötlet, hogy először semleges helyen találkozzanak. Csak utána szabad bevinni a kutyád felségterületére.

Akkor is október, november tája volt amikor hazahoztam a kis menhelyit. Szerintem ilyenkor sok menhelyen dúlnak enyhébb, súlyosabb járványok. A rémisztő az, hogy nem feltétlen fog látszani rajta, ha vírushordozó. Ha egyetlen köhögést, asztmás légvételt észreveszel rajta, ne vidd haza!