Merjek erről a helytől kiskutyát venni?
Figyelt kérdés
Van egy család, akinek van egy gyönyörű skótjuhász kutyája. A kutyus másodszor ellett, mert azt mondta az állatorvosuk a családnak, hogy a kutyusnak jó ha kétszert ellik életében. Az első alomban csak 2 kiskutya lett, most 7. A családon látszik, hogy imádják az összes kutyust, a nagyot is. Viszont az nem tetszett amivel etetik őket. A kölykök tejbe áztatott kiflit, zsömlét, párizsit, kenőmájast kaptak, 1 oltással 6 hetesen lehet őket elvinni, mert az orvos azt mondta nekik, hogy ne nyúzzák tovább az anyjukat, meg kijöttek a fogaik és szopizni akarnak még, és ez fáj az anyakutyának, így jobb ha 6 hetesen eladják őket. Az anyuka nem tözskönyves, de látszik rajta, hogy fajtatiszta, a szülei azok voltak. 25ezer forintért adják a kicsiket. Nagyon egészségesnek tűntek a kicsik, vidámak, élénkek, játékosak, szemeik tiszták voltak, fenekük is, nem volt hasmenésre utaló nyom. Az anyuka is egészségesnek tűnt, bár kicsit vakarózott meg rágta magát. Látszott tényleg a családon, hogy imádják őket és a kutyusnak akartak jót a szüléssel a doki tanácsára. Szóval szerintetek meg merjek venni egy kiskutyát?2009. aug. 10. 19:17
11/23 A kérdező kommentje:
Húú nagyon köszi. Felveszem a tenyésztővel a kapcsolatot. Nem tudod kb mennyiért adja a kutyusokat?
2009. aug. 10. 22:20
12/23 A kérdező kommentje:
Nem semmi milyen gyönyörű az a két szuka:)
2009. aug. 10. 22:22
14/23 A kérdező kommentje:
Rendben köszi. Ha szeptemberben születnek, akkor novemberben lehet elhozni, az még 3 hónap. Jelenleg 40ezer ft van kutyusra félretéve, úgyhogy akkor még 3 hónapig rakok félre havi 15ezret és meglesz a kutyus ára:) Szuper.
2009. aug. 10. 22:40
15/23 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Lehet, hogy nekem is lesz kiskutyám innen, de még szüleimet meg kell győznöm :)
16/23 A kérdező kommentje:
Az nagyon jó lenne:) Nekem ők nagyon szimpik, úgyhogy ha adnak nekem kutyust (látom nagyon megfontolják hova adják a kölyköket) akkor nagyon boldog leszek:) De szerintem jó gazdija lennék egy kutyusnak, 400 nm-es a kertünk, és a kutyus bejöhetne a házba is. Meg persze sétálni is vinném, és kutyasuliba is ha nem olyan drága.
2009. aug. 10. 22:45
17/23 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha te ilyen helyesen és jól gondolkodsz a dologról, nem akarsz velük beszélni? Hogy teljesen félre vannak vezetve, és hogy a dokit a diplomájával kéne elverni?
Az a doki nem figyeli a MÁOK-ot basszuska??? Így küzdjenek meg a menhelyek a szaporítással, amikor még az orvosok is az elletést szajkózzák.... Ráadásul 2x...!
Ma már volt egy ilyen kérdés (golden retrieverrel azt hiszem), vajon ugyanaz a doki? Vagy minden évben nő a "szükséges" ellések száma?
18/23 A kérdező kommentje:
Olvastam én is azt a kérdést, nagyon gyanús az eset... Ez a család Kispesten lakik, szóval akár a 18. kerületbe is hordhatják dokihoz a kutyusukat. Már úgysem ellik többet a kutyájuk, de annyit végülis elmondhatok nekik hogy ha van szukás ismerősük, akkor mondják meg nekik hogy nem kell egyszer sem ellenijük a kutyáknak. Az én jövendőbeli kutyusom ha kan lesz ha szuka ivartalanítva lesz.
2009. aug. 10. 23:05
19/23 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az hogy a kiskutyák tejbe áztatott kiflit meg májast kapnak még nem rosszak vagy hibásak, bajuk se lesz tőle, inkább örülj hogy nem a méregdrága tápra vannak rászoktatva mert utána győznéd etetni a Royal Caninnal. Tenyészteni akarod? Vagy kiállításra vinni? Ha nem akkor olyan kutyát vegyél ami első látásra megtetszett, legyen az fajtatiszta vagy keverék. Az hogy az anya vakarózott még nem rossz jel, egyszerűen valsz egy kicsit bolhás, amit a gazdák azért nem tudnak most még írtani mert ott vannak a kicsik. Ha tiszták a körülmények, de ahogy írtad jó családról van szó, akkor komolyabb bajuk nem lehet a kiskutyáknak.
20/23 A kérdező kommentje:
Kösz, de inkább nem kockáztatok... És szerintem egy fejlődésben lévő kutyának nem moslék jár, meg olyan kaja amiben semmi tápanyag nincs, hanem igenis minőségi kölyöktáp. Ezért fogom a leendő kiskutyámat Acanával etetni, nem eláztatott kiflivel meg szójás párizsival...
2009. aug. 11. 12:33
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!