Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Szerintetek csak hülyére...

Szerintetek csak hülyére vesznek, vagy mit gondoltok erről? Menhely kérdés.

Figyelt kérdés

Arról van szó, hogy a múlthéten hoztam el egy kutyát egy Pest megyei menhelyről. Bunkók voltak meg minden, de nem érdekelt, mert annyira megszerettem a kutyát.

Nos, a problémám a következő. A honlapon még mindig fent van, mint gazdikereső, pedig már egy hete nálam van. Felajánlották, hogy segítenek az ivartalanításban, aminek nagyon örültem, mert pont fele annyi, mint a mi orvosunknál. Tegnap beszéltük meg, hogy akkor kedden reggel visszük. Mondták, hogy vigyük be a menhelyre, és majd telefonálnak, hogy mikor menjünk érte. Mondtam, hogy nem, nem fogom visszavinni, amikor végre kezd beilleszkedni, most megint depressziós lenne, ha visszavinném. Meg én szeretnék ott maradni, megvárni az egészet, nem akarom otthagyni. Mondtam, hogy adják meg a címet, ahová vinnem kell, de egyre csak erősködtek, hogy vigyem vissza, majd ők intézik. Nem magyarázták meg, hogy miért. Azt sem mondták el, hogy nem ehet előtte való nap a kutya. Semmit. Nem az első szukám, tehát már tisztában vagyok ennek a menetével, de ők ezt nem tudják, és mégsem mondták el a részleteket. Az orvosuk a menhelytől kb. 3-4 km-re van, nem értem miért nem jó, ha odaviszem. Egy koszos menhelyről van egyébként szó, kizártnak tartom, hogy van ember, aki ott helyben elvégzi az ivartalanítást.


Egyébként van egy hatalmas vágás a kutya alhasán, olyan mint amikor már kipakolták, ők mégis azt mondják, hogy nincsen ivartalanítva. A fülében elpattant egy ér, (még amikor menhely lakó volt) és az ő orvosuk felakarta vágni, mindkét fülét. A mi orvosunk adott rá Virbac gyógyszert, és eddig kétszer fújtam be vele a fülét, máris szebb lett tőle. Azt mondta a dokink, hogy nem is érti, és hogy nehogy hozzányúljanak a füléhez, mert nem szabad felvágni.

Még a chip is egy érdekes dolog volt, mert amikor elhoztuk múlthéten azt mondták benne van, de az adatok még hiányoznak, mert hogy hosszú hétvége lesz, ünnep, stb. Nem értettem, és mondtam, hogy majd a mi dokink beviszi az adatainkat. Azt mondták ne, majd ők. Más doki ne foglalkozzon ezzel.


Nektek mi a véleményetek erről az egészről? Nem furcsa egy kicsit? Egyébként nem adtunk okot a lekezelőségükre sem, ugyanis 20 darab kutyapárnával és 30 kiló táppal mentünk a kutyáért. Sőt, én telefonáltam, hogy szeretnénk akkor ivartalanítani, nem az van, hogy ők hívogatnak, én meg eltűnök. Ezt sem értem, hogy miért ragaszkodnak ennyire ahhoz, hogy vigyem a menhelyre a kutyát reggel, és majd este mehetek érte, de ne legyek ott.


2012. okt. 26. 11:59
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm, én tudom, hogy milyen a munkájuk, én is önkéntesként dolgozom két menhelyen is. Nekem az a furcsa, hogy egy 15 centis vágás van a kutyám hasán, mintha ivartalanítva lenne. Egyébként ő is köztük van.
2012. okt. 28. 11:20
 12/13 anonim ***** válasza:
lehet, hogy ellették és császározták.
2012. okt. 28. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
nézesd meg UH-val,lehet,hogy már ivartalanítva van!
2012. okt. 28. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!