A kutya szolgál minket, és nem mi őt. Nincs baj itt egyes kutyásoknak a gondolkodásával, és a kutyáról kialakított képükkel?

# 8/9-es válaszoló, ez azért egy szélsőséges felfogás, amit írtál. Én annak a híve vagyok, hogy tanításnál, munkánál nem büntetek, még egy hangos szót sem mondok, egyáltalán nem használok sem fizikai, sem szellemi kényszert, csak pozitív megerősítést. Így ha a kutya megunja vagy elege lesz, akkor elmehet. Persze nem megy el, mert szoktatással és megfelelő tanítási technikával munkamániás lett. De mindig akkor hagyom abba a gyakorlást és tanítást, mikor még nagyon élvezi, így legközelebb is önszántából, örömmel és hatalmas lelkesedéssel fog dolgozni. Kölyökként, mikor hozzám került, kezdtük úgy másfél perces foglalkozással, mára 30-35 perc állandó, feszített munkát bír és örömmel csinálja. Ha látom, hogy fárad vagy már nincs kedve hozzá, akkor még egy könnyű feladat, majd óriási öröm, játék és majd kicsit később tovább tanulunk. Ebben semmi szolgaiság nincs. Ha pedig nincs kedve dolgozni, akkor annak valami oka van, betegség, levertség, fáradtság. Kikutatom az okát és próbálom megoldani, ha tudom. Ezzel is jelzi nekem, ha komoly gond van.

Egyébként igaz, amit írtál, vannak szabályok, amiket be kell tartania, hisz csak így lehet működő képes a "falka". És vannak szabályok, amiket nekem is be kell tartanom, ez kölcsönös. Ha ezeket megszegi, akkor büntetés lesz, ezt tudja.

De mikor a kutyám ott lófrál körülöttem szabadon a séta alatt, más kutyák között, végig engem les és várja, hogy végre hívjam már magamhoz, azt szintén nem nevezném kényszernek. Nem tudom, te hogy neveled a kutyád, hogy mindenben kényszert használsz. De persze ugye kinek a pap, kinek a papné.

Utolsóval egyetértek!

Nem azért vettem egy pincsimixet hogy megvédjen engem vagy hogy szépségversenyeken bohóckodjon velem (nem nézem le őket persze). Hanem hogy legyen egy hűséges társam! És ezt maximálisan megkaptam tőle,nála hűségesebb ebet még nem láttam! Megyünk az utcán este(póráz nélkül szoktunk késő este) nem is nézem folyamatosan hogy merre van mert mindig ott van a lábamnál,vagy a közelembe mert nem futna el egy macska vagy egy másik kutya miatt és ez nem nevelés kérdése csak nála hanem alapból ő ilyen hűséges!

Más a rendőrkutya,a pásztor,a hegyimentő kutya azok munkakutyák ők be is csavarodnának olyan életmódba mint az én ölebem! Ők azt élvezik hogy az embert szolgálhassák és ez így van rendjén,nekik ez nem teher! Nézem az örző-védő munkákat,egyszerűen odavannak a munkavérvonalú kutyák ezért imádják csinálni!

Ez a különbség szerintem!

Én valahol kölcsönösnek érzem ezt a kapcsolatot, egy kizárólag kedvencként tartott rotitól vagy egyéb ÖV kutyától nem biztos, hoyg elvárnám, hogy bármilyen esetben megvédjen, de azért ha olyan helyzet lenne biztos, hogy adna némi magabiztosságot, ha nem a fülét farkát behúzva menekülne, hanem erőteljesen fellépne (nem muszáj támadnia, elég lenne morogni/ugatni/vicsorogni). Egy direkt erre kiképzett kutyától viszont elvárnám, hogy ténylegesen is a védelmemre kelljen. Sok ember nagy szájkaratés, de éles helyzetben a saját túlélési ösztönünk jobban dolgozik, mint a kutya iránt érzett szeretetünk, egy jó kutyában kiképzéstől függetlenül -megfelelő viszony esetén- pedig a védőösztön az ami sokkal erősebb, így kérés nélkül is védene.

Persze mind a két esetben (képzett/képzetlen kutya) az elsődleges szempont Nálam az lenne, hogy mind a ketten, én és a kutyám is épp bőrrel ússzuk meg a dolgokat.

Ha viszont olyan a helyzet ahol nincs szükségem a kutyám segítségére és egy kisebb fajta helyzet alakul ki, akkor igyekszem én "megvédeni" őt.

Pl. ha kutyasétáltatásnál a semmiből előtűnő kutya nekünk akar rontani, akkor nem a kutyámra hagyatkozom, hanem erős, magabiztos fellépéssel megpróbálom elijeszteni, ha nem adja fel akkor akár fel is rúgom (volt már rá sajnos példa).

Az ember gondolkodik: "én, vagy a kutya?"

De kutya nem tud gondolkodni, csak az ösztöneire hallgat. És az ösztönei mindig azt súgják neki, h védje meg a gazdiját.

Szerintem meg ez valamennyire igazságtalan.

Szerintem mindenkinek a kutyája "szolgálja" a gazdáját.Ezt nem úgy értem, hogy mindenkit megvéd, stb. a kutyája, hanem úgy, hogy mindenki a vezére szeretne lenni az állatának(falkavezérségre gondolok). Tehát valahol mindenki szeretné, ha a kutyája őt szolgálná.Nem engedjük, hogy ő legyen a vezér, "ráerőltetjük" az akaratunkat, irányítani akarjuk(most nem az a kérdés, hogy a kutya mentális egészségének jót tesz e a falkavezérség, mert persze nem, de ezt a kutya nem tudja).

Amúgy nem értem, hogy az én életem mivel ér többet a kutyáénál, vagy akár egy macskáénál, tyúkénál, stb. Ugyanannyi joga van az élethez, és ha ő képes lenne az életét adni az enyémért, visszafelé ez miért ne működhetne?Igen, arra lett kitenyésztve, hogy engem szolgáljon, viszont ez ma már nem így működik, és ha megtámadnak, nem játszhatok Istent, hogy a kutya haljon meg helyettem.Ha ő úgy dönt, feláldozza magát, mittomén, eléugrik a támadónak vagy valami, az más, mintha én biztatnám ugyanerre, mert ha én uszítom, akkor tulajdonképpen én döntöttem el, él-e vagy hal, és ehhez nekem nincs jogom, mert nem vagyok Isten(vagy aki amiben hisz).Na, de eltértem a kérdéstől.

"A kutya szolgál minket, és nem mi őt. Nincs baj itt egyes kutyásoknak a gondolkodásával, és a kutyáról kialakított képükkel?"-Nincs, mert valahol őket is szolgálja a kutyájuk, így oda-vissza kapcsolat ez.Persze az nem normális, hogyha az odaadással túlzásokba esünk, és "inkább én nem eszek, csak a kutya lakjon jól", stb. Akkor inkább elfelezem, és én is ettem, ős is, így éhenhalni egyikünk sem fog.:)

"Csak nem értem, hogy az a jó gazda, aki tényleg, inkább meghal egy akármi veszélyhelyzetben, de a kutya meg legalább megmenekül?"-Nem, nem az a jó gazda, aki inkább kipurcan, minthogy azt várja a kutyájától, hogy megvédje.DE ha én elvárhatom ezt a kutyámtól ő miért ne "várhatná el" tőlem?

"Tehát most akkor ki szolgál, és ki véd meg kit? "-Mivel úgy nevelkedtünk, hogy az ember "szolgája" az állat, ezért az lenne a természetes, ha a kutya védene minket.Viszont véleményem szerint az ember-kutya kapcsolatában fontos az egyensúly, így ha mondjuk megtámad egy rabló, akkor ha tudom, elűzöm, ha nem, a kutyám segítségét kérem.Azonban ennek visszafelé is működnie kell, tehát ha megtámad minket egy kutya, és látom, hogy egyedül nem megy neki, segíteni próbálok, mert ő is megtenné ugyanezt értem.Viszont ha én véletlenül kimúlok, akkor nem hibáztathatjuk érte a kutyát, mert én ajánlottam a segítségemet, és ugyanez visszafelé is, tehát ha a kutya elhullik, nem hibáztathatom a gazdát, mert a kutya döntött úgy, hogy segít.

Persze ezek csak az én nézeteim...:)

Nem várom el a kutyáinktól, hogy megvédjenek, mert nem erre lettek nevelve, tanítva, kitenyésztve. Ha olyan a szituáció, akár ők is megijedhetnek, lehet, hogy nem tudnák kezelni a helyzetet. Persze szép elméletek, hogy az én kutyám aztán biztos, hogy miszlikekbe marcangolná a támadót, de ez közel sem biztos. Lehet, hogy volt már olyan szituáció, ahol megállta a helyét, de nem biztos, hogy mindegyikben ugyanúgy reagálna. Lehet, hogy tényleg támadóan lépne fel, de nem biztos. Nem várom el tőlük, nem ez a dolguk.

Viszont akármennyire is szeretem őket, nem egyenrangúak velem és soha nem is lesznek azok (tudom csúnya, gonosz gazdi vagyok). Egy kutyának szüksége van a szabályokra, amik szerint együtt tudunk élni és ki hozza meg a szabályokat, ha nem én a gazdája? Elvárok tőlük bizonyos dolgokat, amiket igenis teljesíteni kell és nincs egyenjogúság benne, mert ha én azt mondom, hogy márpedig marad és nem rohangál el, akkor marad és nem rohangál el. Ezzel sok esetben a kutyám testi épségét védem és nem az a heppem, hogy parancsolgassak (sok esetben, mert pl. ha vendég jön nem azért nem ugrálhat mert megsérül a kutya). Ezen kívül természetesen felelősséget vállaltam értük és megkapnak mindent ami a normális életükhöz kell, de enni is akkor esznek amikor a gazdi azt mondja és nem azért, mert gonosz vagyok és élvezem azt, hogy kiszolgáltatottak, de legyen napirend, ami biztonságot, stabilitást ad és hozzájárul ahhoz, hogy ne elhízott étkezési zavaros kutyáim legyenek. Úgyhogy sok szempontból alárendeltjeim, de ez nem zárja ki, hogy szeressem és a társaimnak tekintsem őket.

Andizsuzsi!

Nem írtam olyat, hogy ha vészhelyzet lenne, "hátraarc és futás, a "pornép" meg kit érdekel."

Azt akartam kifejteni, hogy egyenrangú felek vagyunk a kutyával.Tehát nem hagyom ott a fenébe küzdeni, hanem segítek neki.:) Ha pedig én vagyok veszélyben, akkor ő segít. Oda - vissza.:) Amúgy csak az élőlény-élőlény kapcsolatot írtam le, nem egy falka működését, mert az már teljesen más.Ez egy elméleti dolog volt csak.:)Mert szerintem így kéne működnie. Az más, hogy ez nem kivitelezhető, vagy gyakorlatban nem jól megoldható, hisz ez csak egy elmélet.:)

Ja, és az én kapcsolatom a saját kutyámmal is úgy működik, ahogy leírtad.Tehát én vagyok a falkavezér, ezért én védem a falkát.Csak szoktam gondolkozni azokon, amiket leírtam.:)

Utsó voltam.