Mit tegyek ha egyszerűen nem bírjuk kiszedni a kullancsot a kutyából?










Ha már így széttrancsíroztátok, akkor mindegy. A kullancs kiszedésnek pont az a lényege, hogy a nyakánál megfogni, és egy határozott mozdulattal kihúzni, hogy ne legyen ideje az esetlegesen fertőzött vért visszaköpködni.
Ezért is nem szabad olyanokkal próbálkozni, hogy előtte krémmel bekenni, meg tekergetni jobbra-balra.
Ha a kullancs nem volt fertőzött, akkor tökmindegy. Ha fertőzött volt, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy visszaköpködte a fertőzött vért, mialatt ti gyilkoltátok. Hacsak az első mozdulatnál nem téptétek ki a potrohát, ugyanis az van megszívva, azt kell eltávolítani, azt nem szabad megnyomni. Ezért is mindegy, ha a feje beszakad, az már nem tud kárt tenni.
Most már nem piszkáljátok, ki fog lökődni magától.





Így kell kiszedni egy kullancsot, még véletlenül se a potrohánál megfogva. És most ideje elkezdeni imádkozni, h ne legyen fertőzött.
Ha a fej bennemarad, akkor azt nem kell piszkálni, szépen beszárad és kilöki a szervezet.










Ha már találtál kullancsot benne és ha meg próbálod kiszedni már akkor belenyomja a mérgét ha fertőzőt..
Azt nézed hogy hogy viselkedik ha csak egész nap fekszik bágyadt akkor valoszínüleg fertőzőt volt és vidd dokihoz mindenképpen. ( Sajnos nekem is volt már részem ebben )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!